Amikor a reformáció kezdett terjedni, a római katolikusok ugyanúgy viszonyultak hozzá mint a többi elágazó keresztény hitre, vagy rosszabnak gondolták?

A helyzet az, hogy nem volt többféle keresztény hit igazából előtte, hanem egyetlen egységet hit volt, ami szinte csak külsőségben különbözött nyugaton és keleten. Tehát ilyen értelemben nem lehet válaszolni a kérdésedre.

De megpróbálok válaszolni arra, hogy úgy általában miként viszonyultak hozzá.

A helyzet az, hogy az emberek többségét nem különösebben érdekelte. Sokszor kisebb gondjuk is nagyobb volt ennél. Mivel a többség nem tudott se írni, se olvasni, még az anyanyelvű Biblia se igézte meg őket.

Persze voltak az egyszerű emberek közt olyanok is, akiknek felkeltette az érdeklődés ez a hirtelen lobbant tűz. Például a Német Birodalomban így alakult a ki a nagy parasztháború, melynek egyik vezéralakja a reformátor Müntzer Tamás volt. A dolog pikantériája, hogy lényegében a protestáns főurak (persze közel minden főúr összefogott) fojtották vérbe a lázadást.

Illetve azt is vedd figyelembe, hogy a legtöbb helyen akié a föld, azé a vallás elv érvényesült. Ha földesúr protestáns lett, akkor túl sokat az egyszerű emberek se tehettek ellene.

Pontosan az ilyen fundamentalista válaszok miatt amit az Előző adott, írtam azt azt első hozzászólásban, amit tennw kellene.

A fundamentalta protestantizmus a reformációt a "jó és gonosz" harcaként képzelik el, ahol a katolikusok a gonoszok, a protestánsok meg a jó fiúk. Ez azonban egy téveszme.

A protestánsok ugyanúgy kivégezték és nyomást gyakoroltak arra, aki nem értett egyet velük. Mindenki előtt nyilvánvaló, hogy Szervét Mihély megégetését Kálvin János is helyeselte, és jól ismertek Luther antiszemita kijelentései is. Sőt, ő maga is támogatta a vallási türelmetlenséggel a másként gondolkodókkal szemben, ezt egy protestáns lelkész mondta az előadásán, amin személyesen is ott voltam. Csak nyugaton (az ortodox kereszténységben) nem végeztek ki senkit sem.

Nagyon jó könyv Ellen White: A Nagy Küzdelem című műve, de nem ártana mellette VALÓDI egyháztörténelemmel is foglalkozni.

Ha csak a magyar oldalat nezzuk a Katolikus reakcionak, akkor nalunk 1523-tol Luther kovetoit torvenyi erovel eloszor csak lefejezes es joszagvesztes, majd kicsit kesobb maglya fenyegette. (Mindenkit) Ez volt a viszonyulasuk a hitujjitashoz. A rekatolizaciokor XVI-XVII.sz-ban majdnem 2000 templomot vettek el a protestansoktol eroszakkal.

A leghiresebb magyar koncepcios perben egyszerre 300 protestans lelkeszt iteltek halalra. A torokoktol visszafoglalt Budarol es Pestrol kitiltottak minden protestanst, mint ahogy sok videki varosban sem lakhattak mar. Igy szepen lelkeszek, templomok, ingatlanok, es allampolgari jogok nelkul sikeres volt a rekatolizacio, ugy hogy meg a XVI. sz vegen a magyar lakossag 90 %-a Luthert kovette.

" A helyzet az, hogy nem volt többféle keresztény hit igazából előtte, hanem egyetlen egységet hit volt, ami szinte csak külsőségben különbözött nyugaton és keleten."

Nincs abban semmilyen egyseges hit, ha mast tanitanak a colibatusrol, az egy szin alatti aldozasrol, a szeplotelen fogantatasrol, a papa tevedhetetlensegerol, a purgatoriumrol, az ostya atlenyeguleserol, a Szentlelek szarmazasarol es meg lehetne folytatni...

Valamint a szembenallas itt is kibontakozott veres jelentekben amikor a keresztes seregek elfoglaltak, kifosztottak bizancot, es eroszakkal rekatolizaltak oket egy idore.

Nem viszonyultak ugyanúgy, és ezt pontosan lehet tudni. Nem az egyes konkrét emberek vélekedését lehet tudni, hanem a fő irányt.

Ellenreformáció, máglyák, fanatizált tömegek mészárlása pro és kontra, erről szól annak a kornak a történelme.

Itt a "rosszabb" nem megfelelő szó. A "veszélyes" jobb. A klérus saját hatalma elleni merényletnek értelmezte, eszerint is lépett fel ellene.

Ez attól is függ, melyik időszakra gondolsz pontosan. "Amikor a reformáció kezdett terjedni", akkor Luthernek még esze ágában sem volt "elágazó keresztény hitet" létrehozni, ő csak meg szerette volna reformálni a katolikus egyházat. Ezzel több más mozgalom is próbálkozott már korábban, amelyek között két fő típust, és reakciót lehetett megkülönböztetni. Az egyik típusú reformmozgalom a szerzetesrendek, akik a pápa főségének elismerése mellett, az egyházon belül, elszigetelt helyi közösségekben akarták sajátos elképzeléseiket megvalósítani, amit az egyház nem tartott veszélyesnek, ezért őket megtűrte. (Jó példa: a ferencesek, akiknek alapítója, Assissi Szt. Ferenc bár elég radikális dolgokat csinált, főleg kezdetben, de nem hirdette, hogy az egész egyháznak, papságnak ugyanúgy el kell adnia és a szegények között szétosztania a vagyonát, mint ahogy ő tette, hanem egy erre a feladatra fókuszáló, egyházon belüli szerzetesrendet hozott létre. Ha így tett volna, ma nem szentként tisztelnék, hanem máglyán égették volna meg.)

A másik típus az eretnekmozgalmak, akik viszont sokszor alapvető változásokat szerettek volna az egyházban: vagy központi katolikus dogmákon akartak változtatni, vagy a papság és az egyházszervezet általános erkölcsi állapotát gondolták tarthatatlannak stb., és ezzel az utcára mentek ki, széles tömegeket nyertek meg ügyüknek. Ezeket a reformmozgalmakat veszélyesnek értékelte a katolikus egyház, ennek megfelelően üldözte is és a fizikai megsemmisítésükre törekedett.

Luther és általában a reformáció idejében a szokásos módszer több okból sem volt elegendő, melyek közül az egyik a reformáció hihetetlen gyors terjedése volt. Mire pl. Magyarországon megindult az ellenreformáció, az ország lakosságának 90%-a kálvinista volt!

A békés megoldás Luther esetében többek között azért sem működhetett, mert a teljességgel nyilvánvaló és hihetetlenül átfogó korruptságra, erkölcsi romlásra mutatott rá a katolikus egyházszervezetben, amely a legmagasabb szintig felért. Így, ha nem akartak ebbe beletörődni, nem maradt más lehetőség, mint az egyházszakadás.

Az az igazság, hogy a reformáció idején kirobbant lázongást, háborút egyáltalán nem a szerzetesek, meg teológusok gerjesztették.

Egyik fél sem okolható, sem katolikus, sem protestáns részről.

A valódi ok a háttérben a kiskirályok, nemesek, uralkodók politikai szembenállása a Német-Római Birodalommal szemben.

Adók, és javak elvétele a kisebb provinciákként kezelt országokból, amit a földesurak nem néztek jó szemmel, és tudták, hogy a vallás az egyetlen, ami tömegeket tud szembeállítani a Birodalommal szemben.

Így lett ekkora támogatottsága a reformátoroknak, és így robbantak ki "vallásháborúk"