Miért ítélik el a melegeket egyes "katolikusok", amikor maga a Szentatya nem ítéli el őket, azt mondja, nekik ez az útjuk, őket is ugyanúgy szereti a Mennyei Atya, mint az összes többi gyermekét?
29&
Neked nem egyértelmű? Teljesen mindegy, hogy házasságban vagy anélkül, de a természetest felcserélték a természet ellenesre. S ez ocsmányság. Ennyire nem lehet valaki érthetetlen.
(Róma 1:31) . . ., természetes vonzalom nélküliek,. . .
(Róma 1:32) . . .akik ilyeneket gyakorolnak, halált érdemelnek — nemcsak hogy továbbra is teszik ezeket, de jóváhagyásukat is adják azoknak, akik ezeket gyakorolják.
#30 Nem tudom hallottad-e egyes keresztények azon álláspontját, hogy a homoszexuális irányultság nem bűn, a homoszexuálisok közti szexuális tevékenység viszont annak számít. Erre vonatkozóan írtam a fentieket. Te is valami ehhez hasonló különbséget látsz a vágy és annak megélése között, és nyilván nem ugyan azt jelenti gondolni valamire, mint megtenni, de ettől még a bűnök, a bűnös gondolatokból születnek, és nem betegségekből.
Nem tudom neked konkrétan ki számít homoszexuálisnak, az aki a vele azonos nemű embertársa iránt vonzalmat érez, vagy az aki szexuális aktust is létesít vele, valójában a meghatározás nem tesz különbséget ebben. Ha te mondjuk soha nem feküdtél volna le senkivel, nem mondhatnád magad heteroszexuálisnak? Ha semmilyen formában nem éled meg a szexualitást, akkor aszexuális vagy? Nincs olyan, hogy ameddig csak nagyon szeretnék csokitortát enni addig nem is szeretem a csokitortát. Olyan ez, mint mikor valakire azt mondják ivarérett, függetlenül attól, hogy létesített-e már valaha szexuális kapcsolatot és abból született utód vagy sem.
Homoszexualitás az is, ha azonos nemű heteroszexuális emberek között jön létre az aktus. Ők ez esetben nem betegek, csak bűnt követnek el?
... és #31 Nem tudom számotokra az minek minősül, mikor hetero házaspárok a homoszexualisok szokásait veszik fel aktus közben? Az betegség vagy bűn, vagy teljesen normális? Mert ott sem igazán érvényesül a nemiszervek egymásra utaltsága. Felcserélik-e ilyenkor a természetest természetellenesre?
#30 Nem tartom betegségnek a transzvesztitizmust, és szerintem számodra ez a fogalom is magyarázatra szorulna.
"számotokra az minek minősül, mikor hetero házaspárok a homoszexualisok szokásait veszik fel "
Pedig ezt is leírtam, illetve idéztem.
(Róma 1:24) . . .tisztátalanságnak, hogy meggyalázzák saját testüket,
A testtel való természetes élés: Nem helyes, ha egy férfi vagy egy nő úgy él a testével, hogy az ellentétbe kerül a rendeltetésével, amelyre Isten teremtette.
A végbél nem közösülésre van teremtve. Ezt nem lehet félre érteni.
(3Mózes 18:22) 22 Ne hálj férfival, mint ahogy nővel hálsz. Utálatos dolog az.
A Nőnek sem a végbél nyílást teremtette közösülésre.
"bigott fejeddel nem ismered Isten szeretetét"
(János 14:15) 15 Ha szerettek engem, megtartjátok a parancsolataimat;
Nem Kedves Kérdező. Te nem szereted Istent, mert ha szeretnéd, akkor bizonyítanál, Ő is áldozatot hozott azért, hogy nekünk jó legyen, Te is hozzál áldozatot, hogy bizonyítsd szereted Őt. Neked nem kell meghalni, csak a helytelenséget abba hagyni.
Isten szeretetével nem lehet vissza élni. azért mert Isten szereti az embereket, és hajlandó volt végig nézni és vállalni a fia halálát, azzal nem fog szemet hunyni egy olyan elv, vagy törvény felett, ami tilos. Ez a vers határozottan utal erre.
(Héberek 10:26, 27) 26 Mert ha készakarva gyakorolunk bűnt, miután megkaptuk az igazság pontos ismeretét, akkor nincs többé áldozat a bűnökért, 27 hanem valami félelmetes ítéletvárás és tüzes féltékenység, amely meg fogja emészteni az ellenszegülőket.
Neked nincs fogalmad Isten szeretetéről. Mert magától értetődőnek veszed, mint ha kötelessége lenne szeretni a bűnt. Akkor nem íratta volna le. Ezzel magadat és másokat is becsapsz, félre vezetsz, engedélyezve annak a gyakorlását, amit Isten halállal büntet.
Istent nem lehet megcsúfolni,
(Galácia 6:7, 8) 7 Ne vezessenek félre titeket: Istent nem lehet megcsúfolni. Mert amit vet az ember, azt fogja aratni is; 8 mivel aki a testére nézve vet, romlást fog aratni a testéből,. . .
Egyszer össze fogom tudni gyűjteni milyen az a normális szex ami mindenki számára elfogadhatónak minősül. Mert keresztények között ebben sincs igazán egyetértés. Vannak akik szerint házasságban minden megengedett, olyan is ami nem vezethet gyermekáldáshoz, és hát lehet én nem vagyok elég felvilágosult ez ügyben, de ha a nemi szervek egymásrautaltságát nem szabad figyelmen kívül hagyni, akkor abba még a megszakításos közösülés sem fér bele, már csak azért sem mert annak utolsó mozzanatai maszturbációnak felelnek meg. Bonyolult dolgok ezek.
Róma 1:24, 25: "Isten azért szívük vágya szerinti tisztátalanságra adta őket, hogy egymás testét megbecstelenítsék, mint akik Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, és a teremtett dolgokat tisztelték és szolgálták a Teremtő helyett, aki mindörökké áldott. Ámen."
Szóval vannak akik szerint tisztátalanság minden olyan szexuális érintkezés a házastársak között ami nem vezethet gyermekáldáshoz. De számolgatni, meg hőmérővel méregetni, hogy erre mikor van a legkevesebb esély, azt azért lehet. Ott is arról van szó, hogy elkerülve a gyermekáldást örömet szerezzenek egymásnak a házastársak, de az attól nem lesz helytelen, hogy megadják az akár 5-15%-os esélyt is a fogantatásra, ellentétben azokkal akik fogamzásgátló eszközöket használva csak 2-5%-ot engednek meg. :) Isten a végső ítéletnél bizony összeadja majd ezeket a százalékokat! :D Ne haragudjatok, nem akarom elkomolytalankodni a kérdést, úgy gondolom a témában teljesen inkompetens egyházi vezetők teszik ezt, mikor ilyeneket találnak ki.
Mert nem tudom ti hogyan értelmezitek azokat a sorokat, hogy mi jelenik meg a fejetekben a "tisztátalanság" vagy a "meggyalázás" szavakat olvasva, de szerintem ezek nem konkrét szexuális szokásokra vonatkoznak, hanem az élvezkedést mint a testi kielégülés eszközét ítéli el. Nem attól lesz a szexuális aktus helyénvaló, hogy az előírt keretek között egy férfi és egy nő megtalálja az elrendelt kapcsolódási pontokat, hanem attól, hogy milyen okból közeledik két ember egymás felé. Ezért is folytatódik úgy a szöveg, hogy nem a "teremtett" dolgokat kellene szolgálni, hanem a "Teremtőt". A testünk, a szerveink, és azok funkciói a teremtett kategóriába tartoznak. A szeretet, az örömszerzés vágya, az egymás iránti elköteleződés a Teremtőtől valóak. Nevetséges elgondolás, hogy Istent az foglalkoztatja, ki kivel hova csatlakoztatja hány fokon és milyen holdállásnál.
"akkor abba még a megszakításos közösülés sem fér bele"
Ez így van, bűnnek számít, paráznaság, még ha nem is a szó szoros értelmében véve.
"De számolgatni, meg hőmérővel méregetni, hogy erre mikor van a legkevesebb esély, azt azért lehet."
Valóban lehet, mert az a nők természetes ciklusán alapul. Viszont szigorúan tiltott minden más természetellenes módszer, mint óvszer, fogamzásgátló, stb.., az esemény utáni tabletta pedig nagyon súlyos bűn, súlyosabb, mint akár a homoszexualitás (ha már ez a téma).
Egyébként nem állítom, hogy mindent ésszerűnek tartok, de ez van. Például az óveszer tekintetében nem lennék ennyire szigorú, de a Biblia alapján nem mondhatnak mást az Egyház képviselői. Nevezheted őket ezért bigottaknak, de igazságtalanság ugyan úgy velük szemben, mert a Szentírás által kötve van a kezük.
@ Nem tudom hallottad-e egyes keresztények azon álláspontját, hogy a homoszexuális irányultság nem bűn, a homoszexuálisok közti szexuális tevékenység viszont annak számít.
Igen hallottam, jó ideje ezt magyarázom. A bűnös kívánság még nem bűn csak kísértés. Persze a bűnös kívánságot is lehet bűnnek nevezni, de akkor ez egy más fajta értelembe vett bűn, mert a klasszikus értelembe vett bűn az mindig csak tudva és akarva történik.
@ a bűnök, a bűnös gondolatokból születnek, és nem betegségekből
A bűnös vágyak beteges vágyak is egyben. A bűnös gondolatok beteg gondolatok.
@ Nem tudom neked konkrétan ki számít homoszexuálisnak, az aki a vele azonos nemű embertársa iránt vonzalmat érez, vagy az aki szexuális aktust is létesít vele, valójában a meghatározás nem tesz különbséget ebben.
Minden szó azt jelenti, amiben megegyezünk. A homoszexuális ember kifejezésbe általában a homoszexuális hajlamúakat is beleértjük, ahogy a heteroszexuális emberek sem feltétlenül olyanok, akik nemi életet élnek.
@ Nincs olyan, hogy ameddig csak nagyon szeretnék csokitortát enni addig nem is szeretem a csokitortát
Ez igaz, de tulajdonképp mit magyarázol? Hogy a bűnös vágy már bűnössé tesz? Végülis mondhatod ezt, de akkor egy másik értelembe vett bűnösségről beszélsz, mert van különbség, aki enged a vágyainak és a között aki nem. Van különbség a gyilkos között és a gyilkos hajlamait, indulatait legyőző között.
Amikor a katolikus teológia az áteredő bűnről beszél, akkor valóban nem a klasszikus értelembe vett tudva és akarva elkövetett bűnt érti alatta. Az áteredő bűn egy örökölt állapot, amely többek között éppen a bűnre való hajlamot eredményezi.
Nevezheted bűnösnek a bűnös hajlamút, ilyen értelemben mindnyájan bűnösek vagyunk, de erről nem tehetünk. S nevezheted bűnösnek a bűnt elkövetőt, amiről már tehetünk. Klasszikus értelemben csak ez utóbbit nevezzük bűnösnek.
@ Homoszexualitás az is, ha azonos nemű heteroszexuális emberek között jön létre az aktus.
Természetesen igen. A homoszexualitás alatt a homoszexuális aktusokat értjük, vagy legalábbis én ebben az értelemben használtam.
@ Ők ez esetben nem betegek, csak bűnt követnek el?
Igen ők nemi irányultságukat tekintve valóban nem betegek, viszont az elméjükben valószínűleg nagy problémák lehetnek.
@ Nem tudom számotokra az minek minősül, mikor hetero házaspárok a homoszexualisok szokásait veszik fel aktus közben? Az betegség vagy bűn, vagy teljesen normális? Mert ott sem igazán érvényesül a nemiszervek egymásra utaltsága. Felcserélik-e ilyenkor a természetest természetellenesre?
Most pontosan miről beszélsz? A fenekébe történő ejakulációról? Igen szerintem ez helytelen. Hogy szeretkezés közben mi merre jár ez egyéni ízlés kérdése, de a tudatos magömlés helye a hüvelyben van. Miért kéne máshol lennie? Én úgy tudom, hogy a nemi szervekben való közösülés az, ami mindkét félnek kölcsönösen mély élményt nyújt. Annak két oka lehet, hogy valaki nem a hüvelyt választja. Egyik hogy szegények nem találtak megfelelőbb nyílást az egységük kifejezésére. A másik, hogy félnek a terhességtől, s egyfajta fogamzásgátlásként használják. Akik igazán szeretik egymást és igazán egyek, azok nem félnek az esetleges foganástól.
@ de ha a nemi szervek egymásrautaltságát nem szabad figyelmen kívül hagyni, akkor abba még a megszakításos közösülés sem fér bele, már csak azért sem mert annak utolsó mozzanatai maszturbációnak felelnek meg. Bonyolult dolgok ezek.
Ugye a kölcsönös maszturbáció és a megszakított közösülés oka is a terhességtől való félelem, különben miért csinálnák? Tehát a fizikailag és lelkileg mélyebb egyesülést lecserélik valami hígabbra.
@ Szóval vannak akik szerint tisztátalanság minden olyan szexuális érintkezés a házastársak között ami nem vezethet gyermekáldáshoz.
A nemi egyesülés és az új élet megfoganása Isten akaratából tartozik össze mégha nem is 1:1 arányban. A katolikus felfogás szerint ezt mesterségesen szétválasztani nem szabad, de amennyire ezt Isten szétválasztotta azzal lehet élni.
@ De számolgatni, meg hőmérővel méregetni, hogy erre mikor van a legkevesebb esély, azt azért lehet.
A természetes dolgoknak mindig van egy különleges szépsége. A termékenység nem betegség, amire gyógyszert kéne szedni, s bizony a mechanikus fogamzásgátlók se valami romantikusak. A természetes családtervezés egy mélyebb egység megélését teszi lehetővé. Egyek vagyunk úgy, ahogy Isten akarta, hogy egyek legyünk, s ha gyerekünk lesz, akkor vállaljuk, mint Isten ajándékát.
A hőmérő valóban egy mesterséges eszköz a terméketlenség megállapításához, ami egyébként hőmérő nélkül is megállapítható csak kisebb biztonsággal. De van különbség egy természetes dolog mesterséges megállapítása és egy természetes dolog mesterséges megakadályozása között.
@ Isten a végső ítéletnél bizony összeadja majd ezeket a százalékokat! :D Ne haragudjatok, nem akarom elkomolytalankodni a kérdést, úgy gondolom a témában teljesen inkompetens egyházi vezetők teszik ezt, mikor ilyeneket találnak ki.
Nem a százalékban van a lényeg, hanem Isten eredeti elgondolásában. Mit akart ő? Hogy akarta a férfi és a nő intim együttlétét? Úgy akarta, hogy gyógyszert szedjenek rá? Vagy meghitt együttlétben gumit húzzon majd időben kivegye és rakosgassa? Úgy tűnik Isten inkább egy odafigyelőbb kisebb önmegtartóztatásra is képes házaspárokat akart. Lehetséges, hogy megfelelő lelkülettel nem olyan nagy bűnt követ el, aki fogamzásgátlót használ, de a természetes élet azért mégiscsak jobb. Egészen más.
@ Nem tartom betegségnek a transzvesztitizmust, és szerintem számodra ez a fogalom is magyarázatra szorulna.
Igen valóban kevertem a transzexuálisokkal. Tájékozatlan vagyok az eltévelyedések aprólékos megkülönböztetésében. Mindenesetre te az átoperáltatást is normálisnak tartottad.
Szp72, Honnan tudod mi volt Isten eredeti elgondolása? Semmit nem mondott arról, hogy "hogy akarta a férfi és nő intim együttlétét". Őszintén szólva szerintem másoknak sincs köze hozzá, hogy két ember mihez kezd egymással intim magányában. Betegebb dolognak tartom azt, hogy valakit ez foglalkoztat, mint akármilyen extrém helyzetet amit csak el lehet képzelni a szexuális együttlétek során. Az amit a vallások mostanában nyilatkoznak ezügyben, számomra olyan mintha le lehetne rendszabályozni, hogy a csók hány percig tartson, ki milyen szögben fordíthatja a fejét, mennyi nyálat lehet használni... mintha ennek bármi köze is lehetne Istenhez... vicc az egész.
Megértem egyébként milyen célból szeretnék a "helyes útra" terelni az embereket és a házastársakat, de mindennek meg van az iránya, és visszafelé nem lehet vezérelni a folyamatokat. Valláson kívül is próbálkoztak ezzel mindenféle életmódszakértők, pszichológusok, meg ki tudja még kik, de mindről kiderült, hogy nem működik.
Megfelelő alapok nélkül úgysem fog működni, viszont ha ezek megvannak, nincs szükség állandó megrendszabályozásokra. Ha egy házasságban megvan az egység, a szeretet, akkor minden a megfelelő irányba fog terelődni. Magától. Nem attól, hogy valahol azt mondják nekik, hogy ez így lenne helyes, mert ez erősíti a kapcsolatot.
Lehet előnyös az önmegtartóztatás, az odafigyelés, a meghittség, de mint az életnek, úgy a házaséletnek is megvannak a maga szakaszai. Amibe talán belefér az is, hogy a "magömlés helye" nem a hüvelyben van, és mégis mindkét félnek "kölcsönös, mély élményt nyújt". Hogy a te szavaiddal éljek. Nem igaz, hogy hetero emberek kizárólag a terhességtől való félelem miatt tennének ilyet, ahogy az sem, hogy az azonos neműek nem találnak "megfelelőbb nyílást" ha ez így lenne, csak aktív felek léteznének. Azért gondolom, hogy csak a saját tapasztalataidra tudsz építeni és ezekből ítéled meg mások szokásait, mert ilyen helytelen következtetésekre jutottál. Akik szeretik egymást, szeretnek egymásnak örömet okozni, és ebbe az is beletartozik, hogy van mikor csak adni szeretnek. Van mikor felhagynak egy addigi szokásukkal, van hogy felvesznek néhányat mások/egymás kedvéért, és szerintem ez inkább természetes, mint tudatosan az egységesen elfogadható természetességre törekedni. Ami egyébként nem is lehetséges.
Nem tudom mitől természetesebb számolgatni azokat a napokat, amikor nagy valószínűséggel elkerülhető Isten ajándéka, és ennek tudatában elmélyülni egymásban. Tudod én tényleg nagyon szeretnék veled egy buszon utazni, és ígérem felszállok a megbeszélt időpontban, viszont remélem, te lekésed azt a járatot. Ez nagyon őszinte barátságnak látszik ugye? Azt sem érted, hogy a hőmérőzésben nem a hőmérő a természetellenes. Ez mondjuk elég szomorú. És ha már a nők természetes ciklusát kell alapul venni, az is úgy működik, hogy a nő éppen akkor érez leginkább "természetes" vágyat a szexuális aktusra amikor ovulál, és a férfi számára is vonzóbb ilyenkor a nő, ezért a természetes családtervezés alapja az lenne, hogy akkor legyenek a házastársak önmegtartóztatóak, mikor a leginkább vágynak egymásra és mikor fokozottabban élhetnék meg az együttlétet. Én nem gondolom, hogy ez lenne Isten elképzelése a természetességről, és sehol nem is írnak erről a Bibliában.
Személy szerint sokmindenben egyetértek az egyházi "iránymutatásokban" leírtakkal, de ez a saját értékrendem alapján kialakult viszonyom a témakörhöz, és nem adom tovább úgy, mint Isteni kinyilatkoztatást. Mert ez helytelen lenne. És akkor is az, ha az egyház teszi ugyanézt. Mert ez nem több mint egy vélemény. Az Istennel való viszonyunk, a lelkiismeretünk, és az ismereteink összességéből kialakult egyéni megítélés. Isten talán egészen máshogyan gondolja, és nekünk nem feladatunk találgatni mire gondolhat.
Nem tudom miért fontos számodra felsorolni máskor más témákhoz hogyan viszonyultam, én azokat a véleményeimet ugyanúgy itt is vállalom. Ugyanakkor te ezzel kapcsolatban is a rólam alkotott véleményedet írtad le ide úgy, mintha az az én állításom lett volna. Lehet nem érzed, hogy ez miért helytelen, de azt hiszem ilyen esetekben már csak az illem is megkívánja, hogy a teljes beszélgetést linkeld.
@ Szp72, Honnan tudod mi volt Isten eredeti elgondolása?
Pontosan persze nem tudhatjuk, de abból, amit kinyilatkoztatott magáról azért következtethetünk. Ugye abból indulunk ki, hogy Isten jót akar, s azt kutatjuk, hogy akkor mi a legjobb. Ugye te magad is állástfoglalsz, amikor például ezt írod: "Én nem gondolom, hogy ez lenne Isten elképzelése a természetességről".
Isten eredeti elgondolását többé-kevésbé tükrözi az emberi természet. Azért csak többé-kevésbé, mert tudjuk, hogy nem minden olyan, mint eredendően volt, mint amilyennek lennie kellene. Én mindenesetre jobbat feltételezek Istenről, mint a tablettás és óvszeres szerelem, a homoszexualitásról nem is beszélve.
@ Őszintén szólva szerintem másoknak sincs köze hozzá, hogy két ember mihez kezd egymással intim magányában.
Mármint úgy érted, hogy Istennek sem? Aki kizárja életéből, akár a legintimebb életéből Istent, az ne csodálkozzon, hogy nem fog működni az élete.
@ Betegebb dolognak tartom azt, hogy valakit ez foglalkoztat, mint akármilyen extrém helyzetet amit csak el lehet képzelni a szexuális együttlétek során.
Vannak akik intim magányukban megkorbácsolják egymást vagy a másik szájába húgyoznak. Én azt gondolom, hogy azért ezek elég beteges dolgok.
Persze mindenki azt csinál intim magányában, amit akar, csak nem tudom hallottál-e már arról, hogy a nagy szerelemmel és mély intim együttlétekkel induló házasságok nagy arányban mennek tönkre. Sokan tehát valamit nagyon rosszul csinálnak. Gondolhatod azt, hogy a problémák alapja nem hálószobákban van, én viszont úgy vélem ennek is köze lehet a dologhoz, a mai társadalmunk ugyanis szexuálisan betegesen túlfűtött.
@ Az amit a vallások mostanában nyilatkoznak ezügyben, számomra olyan mintha le lehetne rendszabályozni, hogy a csók hány percig tartson, ki milyen szögben fordíthatja a fejét, mennyi nyálat lehet használni... mintha ennek bármi köze is lehetne Istenhez... vicc az egész.
Lehetséges, hogy egyik-másik felekezet túlzásba viszi a szexuális tanácsadást, s több figyelmet fordít rá, mint ami kívánatos volna. Mindenesetre ha az ottani házasságok jobban működnek, mint máshol, akkor esetleg lehet több-kevesebb igazuk is.
@ Megértem egyébként milyen célból szeretnék a "helyes útra" terelni az embereket és a házastársakat, de mindennek meg van az iránya, és visszafelé nem lehet vezérelni a folyamatokat. Valláson kívül is próbálkoztak ezzel mindenféle életmódszakértők, pszichológusok, meg ki tudja még kik, de mindről kiderült, hogy nem működik.
Az hogy a házasságokkal az embereknek sok problémája van ez tényállás, különben nem lenne annyi válás. A sok tanácsadó, meg azért van, mert mind azt hiszi, hogy segíteni tud. Van aki úgy akar segíteni, hogy szexuális tanácsokat ad illusztrált könyvekkel, dobd fel a házasságodat egy kis változatos szexszel. a vallásosak inkább azt hangoztatják, hogy nem a szex a legfontosabb dolog a világon.
Azt hiszed egyébként, hogy az emberek szexuális életére nem hat a propaganda? A divat? A pornóipar például nagyon is befolyásolja az emberek szexuális szokásait.
@ Ha egy házasságban megvan az egység, a szeretet, akkor minden a megfelelő irányba fog terelődni. Magától. Nem attól, hogy valahol azt mondják nekik, hogy ez így lenne helyes, mert ez erősíti a kapcsolatot.
Ezzel maximálisan egyetértek. Mindazonáltal lehetnek jó tanácsok, ha nem is az alapok helyett. Létezhet jó házasság úgy például, hogy az asszony pocsék szakács, de adott esetben lehet ezen kéne egy kicsit változtatni.
@ Nem igaz, hogy hetero emberek kizárólag a terhességtől való félelem miatt tennének ilyet,
Értem. Egyszerűen csak unják, hogy mindig ugyanaz a lyuk. Egy kicsit színesebb és izgalmasabb kalandokra vágynak, mert nagyon-nagyon nem mindegy, hogy hova távozik az az ondó. Amikor popsiba megy vagy pláne a szájba, s le is nyeli az valami meghitten fantasztikus dolog. Én őszintén szólva sajnálom azokat, akiket már csak ez dob fel. Persze vannak, akik már magát a nőt is unják s muszáj egy kicsit csereberélniük.
@ Akik szeretik egymást, szeretnek egymásnak örömet okozni, és ebbe az is beletartozik, hogy van mikor csak adni szeretnek.
Értem. Szeretne egy kicsit hamarabb túl lenni a dolgon, ezért választ egy gyorsabb megoldást.
@ Van mikor felhagynak egy addigi szokásukkal, van hogy felvesznek néhányat mások/egymás kedvéért, és szerintem ez inkább természetes, mint tudatosan az egységesen elfogadható természetességre törekedni. Ami egyébként nem is lehetséges.
A másikhoz való alkalmazkodás és a kompromisszum készség persze nagyon fontos a házasságban, akár a nemi élet terén is. Mindenesetre az eszményi egység nem ott ér véget, amikor kölcsönösen feláldozzák magukat egymásért, hanem amikor már mindkettőnek jó, ami a másiknak jó. Lehetséges, hogy nincs eszményi egység ezen világon, de akkor is ez a cél, ez az irány, erre kell törekedni.
@ Nem tudom mitől természetesebb számolgatni azokat a napokat, amikor nagy valószínűséggel elkerülhető Isten ajándéka, és ennek tudatában elmélyülni egymásban. Tudod én tényleg nagyon szeretnék veled egy buszon utazni, és ígérem felszállok a megbeszélt időpontban, viszont remélem, te lekésed azt a járatot. Ez nagyon őszinte barátságnak látszik ugye?
A hasonlatot kissé átalakítva inkább arról van szó, hogy bármikor is szállsz fel a buszra én szívesen elbeszélgetek veled, de úgy gondolom erre nem ez a legalkalmasabb hely és az idő. A fogamzásgátlás ezzel szemben az, amikor kerek perec megtiltod, hogy felszálljak a buszra, mert te nem vagy hajlandó velem beszélgetni.
@ És ha már a nők természetes ciklusát kell alapul venni, az is úgy működik, hogy a nő éppen akkor érez leginkább "természetes" vágyat a szexuális aktusra amikor ovulál, és a férfi számára is vonzóbb ilyenkor a nő, ezért a természetes családtervezés alapja az lenne, hogy akkor legyenek a házastársak önmegtartóztatóak, mikor a leginkább vágynak egymásra és mikor fokozottabban élhetnék meg az együttlétet.
Igen hallottam erről a problémáról, de nem mindenkinél van egyformán így. Lehet élvezni az együttlétet ovuláción kívül is, valakinek esetleg nehezebb megtanulni ezt. Ugye akik fogamzásgátlót szednek, azok egyáltalán nem is ovulálnak, így a kívánósabb időszakot is kiiktatják magukból. Lehetséges, hogy Isten a legnagyobb élményt az új élet kezdetére kívánja fenntartani. Nehezebb esetben megoldás lehet, hogy a férj ebben az időszakban megtanul csak adni, ahogy te fogalmaztál.
@ Személy szerint sokmindenben egyetértek az egyházi "iránymutatásokban" leírtakkal, de ez a saját értékrendem alapján kialakult viszonyom a témakörhöz, és nem adom tovább úgy, mint Isteni kinyilatkoztatást. Mert ez helytelen lenne. És akkor is az, ha az egyház teszi ugyanézt. Mert ez nem több mint egy vélemény.
Az Egyháznak azért van némi kompetenciája. Például egy betegségnél egy orvos vélemény is vélemény, a szülők véleménye is vélemény, de mégis az orvos a kompetensebb, valószínűleg ő téved kevésbé.
@ Nem tudom miért fontos számodra felsorolni máskor más témákhoz hogyan viszonyultam, én azokat a véleményeimet ugyanúgy itt is vállalom.
Azért volt fontos, mert érvként használtam, így akartam szemléltetni, hogy mennyire más az egészséges emberről alkotott felfogásunk.
@ Ugyanakkor te ezzel kapcsolatban is a rólam alkotott véleményedet írtad le ide úgy, mintha az az én állításom lett volna.
Hogy mi? Nem állítottad, hogy az átoperáltatás ugyanolyan normális és természetes, mint a hajvágás?
@ Lehet nem érzed, hogy ez miért helytelen, de azt hiszem ilyen esetekben már csak az illem is megkívánja, hogy a teljes beszélgetést linkeld.
Távol álljon tőlem, hogy tudatosan hazug módon idéznélek. Idézem azt amire hivatkoztam:
"Nem tartom a transzexuálisokat sem betegnek, ahogy azokat az embereket sem akik szőke haj helyett barnát szeretnének,"
Vagy az a baj hajfestés helyett hajvágást mondtam? Hajvágásról, szőrzet eltávolításról is beszélgettünk az ügy kapcsán.
https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!