A muszlimok miért olyan vallásosak?
miért tartják be a vallási törvényeket,szokásokat ennyire komolyan?
és a magyarok a keresztény szokásokat miért nem tartják így be?
A fanatizmust, csak is fanatikusok tartják be "diktátorok" segítségével és a szigorú büntetésekkel.
Tehát erőszak és megfélemlítés által vannak betartva a vallási szokások, nem pedig szabad akarat által.
Jézus szabadságra hívott minket, nem pedig vallásosságra. A vallásosság nem más, mint ember által kitalált és alkotott szabályok, dogmák stb. betartatása.
Jézus semmi ilyet nem tett és nem mondott. Azt mondta Imádd az Istent teljes szívedből és teljes elmédből!
A második parancsolat pedig szeresd felebarátodat, mint magadat. Az ember pedig nem akar magának rosszat, így úgy viselkedjen másokkal szemben, ahogy szeretné, hogy vele is úgy bánjanak.
Mát.22;
37.Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.
38.Ez az első és nagy parancsolat.
39.A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.
40.E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.
Pál is megmondta:
Rm.13,8.Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert a ki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte.
Rm.13,10.A szeretet nem illeti gonoszszal a felebarátot. Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet.
A vallásosság csak ellenségeskedést szerez és ellentéteket állít fel.
Tehát nem attól lesz valaki "igaz kereszténnyé" ha az betartja és megtartja mondjuk a Katolikus egyház, ember által kitalált és megalkotott szokásokat, ceremóniákat, dogmákat, előírásokat, szabályokat stb, hanem attól, hogy megtartja és betartja e Isten Parancsolatát, miszerint önzetlen szeretettel van minden embertársa iránt, kizárva és elhagyva gőgöt, önzőséget, büszkeséget stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!