Milyen következményei lehetnek, ha felvállalom, hogy Spirituális Sátánista vagyok?
Nem igazán megy nekem a jó érvelés a biblia ellen,hiszen annyira ragaszkodnak ehhez. Nem igazán szeretek titkolózni sem. Egyszerűen szinte már nem bírom, hogy a körülköttem lévők annyira hisznek a Bibliában és utánna letagadják rögtön, hogy ők hívők. Ha már tudsz valamnit akkor az mellett ki kell állni. De ezek csak rögtön letagadják. Imaszövegeket lódítanak, imátkoznak elöttem,stb. Ha azt mondom,hogy nem létezik isten akkor elhallgatnak és ejtik a témát. Ha Sátánról beszélnek,hogy ő a gonosz és én rákérdezek,hogy ugyan miért- rögtön ellhalgatnbak. Ha viccelődnek Sátánon akkor rögtön elhallgatnak. Tisztára úgy érezheti magát az ember, mint a Herry pocsék filmben. Totál félnek mindentől.
Akkor nemrég beszélgettünk arról, hogy mit idézgessünk- viccből. szellem, Démon stb. De a Démont vállalom be akkor mindenki- jaj nem érek rá.
Nem is tudom eldönteni, hogy furán néznének rám és örökre elkerülnének vagy kíváncsiak lennénbek az ilyesmikre. Szerintetek?
(nem idézgetek semit, mivel - hát még a Démonokat is felidegesíteném a kérdéseimmel)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Szia
Ennek tükrében:" Ha már tudsz valamnit akkor az mellett ki kell állni.", a válaszom a kérdésedre:
Róma 6:16
" Nem tudjátok, hogy ha valakinek engedelmes rabszolgaként adjátok oda magatokat, akkor a rabszolgái vagytok annak, akinek engedelmeskedtek: vagy a bűnéi, ami a halálba visz, vagy az engedelmességéi, ami igazságossághoz vezet?"
1János 3:8
"Aki újra meg újra bűnt követ el, az Ördögtől származik, mert az Ördög állandóan bűnt követ el, már kezdettől fogva. Isten Fia azért jött el, hogy mindent semmissé tegyen, amit az Ördög tett."
Nagyon fiatal lehetsz...jól gondold meg kit választasz Uradnak - ezen múlik az életed.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kedves Kérdező!
Hidd el, hogy okkal hangsúlyozzuk: Ne fedd fel soha senki előtt, hogy Spirituális Sátánista vagy! Ez tulajdonképpen évezredes intelem, amit a Yazidik egyik szent könyvében, a Kuret al Yezid-ben is megtalálhatsz.
Sátán óva intette a a Yazidiket, hogy felfedjék hitük valódi mibenlétét mások előtt. Ha nem így cselekednek, valószínűleg teljesen kiírtották volna őket a muszlimok, de így is egy többszáz éve (a mai napig) tartó genocídium áldozatai. A te "vétkednél" apróbb dolgok miatt is máglyán végezték az emberek, amikor a judeo-kereszténység hatalma csúcspontján volt.
Ez szerintem egy jó kiindulási alap: Mit tennének veled a keresztények, ha szabad kezet kapnának? A válasz: ugyanazt, amit a középkorban, amikor is ténylegesen szabad kezet kaptak.
Tehát ilyen mértékű rosszindulattal állnál szemben. Megölni már nem ölhetnek meg, de arra számíthatsz, hogy ott tesznek keresztbe neked, ahol csak tudnak. Hiányzik ez neked?
Ha felfeded magad, csak is hátránnyal fog járni, mindenki ellenséges lesz veled, nyomást gyakorolnak rád és sokkal nehezebb lesz az életed minden szempintból.
Ezzel szemben az égvilágon semmit nem nyersz vele.
Ha nyitott, szekuláris, vagy spirituális beállítottságú emberrel találkozol, akkor se fedd fel magad. Ha úgy érzed muszáj valamit mondanod, mondd azt, hogy pogány vagy, vagy csak egyszerűen érdekel a spiritualitás. Ezzel tulajdonképpen még igazat is mondasz ánélkül, hogy bajba keverednél.
Remélem tudtam segíteni.
Üdv,
Egy Spirituális Sátánista
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kérdező, ha elfogadsz tőlem egy jó tanácsot: " Silence is golden".
A spirituális sátàniznus az egyén fejlődéséről szól és többnyire magànyos út.
Ennyit segíthettem
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!