Jézus megváltása vajon tényleg csak azért sikerült, mert helyesen és bűntelenül élt?
talán még annyit a kommenteid miatt, hogy Isten sem Krisztus nem várja el azt, hogy bűntelenek legyünk, hiszen tudják erre képtelen az ember.
De azt elvárják tőlünk(ezért is jött Krisztus a földre), hogy tanuljunk Krisztustól, és amiről tudjuk Isten gyűlöli, azt ne tegyük. Viszont amiről tudjuk, Isten elvárja tőlünk, azt tegyük meg.
A többi hibáinkért bizalommal fordulhatunk a Teremtőnkhöz, ahogyan arra a Máté 6:9-12-ben buzdított Kriszrus.
Jézus azért adhatta váltság áldozatul az életét, mert bűntelen volt. Az ószövetségben az áldozatok állatok voltak, azok egyértelműen bűntelenek voltak. Legfőképpen bárányokat áldoztak, ezek mind előre jelezték Jézus megváltó halálát.
Isten elsősorban a hitünk alapján fog megítélni minket. A Teremtő tiszta imádata többnyire erkölcsös, becsületes vagyis helyes életet eredményez, de persze hibázhatunk, ezért írtam, hogy többnyire. A tévedéseinkre, hibáinkra, bűneinkre bármikor bűnbocsánatot kérhetünk ha ezeket szívből megbánjuk, imában elmondjuk Istennek és igyekszünk legközelebb nem elkövetni ugyanazt a hibát. Isten pedig azt mondta, hogy a megbánt bűnökről nem fog megemlékezni.
A 7-es vagyok.
Hozzájárul az is, de Nem hiszem hogy csak ezert.
Nem merek belemelyedni, nehogy valami hülyeséget mondjak.
Nem tudom hogy Jehova tanúja vagy e te magad is, de ha nem akkor lehet megkene errol kérdezned egy pásztort, gyülekezet vezetőt. Vagy bárkit aki szamodra hiteles.
De a leghitelesebb az maga Isten.
Nem értem, hogy aki ragaszkodik ahhoz, hogy Jézus azért tudott megváltani minket, mert helyesen cselekedett, az miért nem mutatja meg az erről szóló igéket.
A másik: Jézus nem örökölte a bűnt, tehát nem a helyes viselkedés adta a megváltást, hanem a bűntelensége. Nem megmutatta, hogy hogyan kell helyesen cselekedni, hisz ő nem is tudott volna bűnben élni, hanem feláldozta magát. Nem is értem, hogy aki állítólag minden nap forgatja a Bibliát, az miért mond ilyeneket, hogy a helyes viselkedés által lettünk megváltva. Igaz, én láttam az új világ fordítást, ami inkább ferdítés. Az már nem Biblia, hanem valami utánzat, ami azért készült, hogy az ilyen hamis tanokat alá lehessen támasztani egy saját fércművel.
Persze, hogy helyesen viselkedett, de ez csak részigazság.
Az engesztelő áldozatnak amit Isten örökre elfogad a bünök teljes eltörlésére éppnek, tisztának (szentnek) kellett lennie. Ami azt jelenti, hogy mentes volt az eredendő bűntől is, ezért mondta az angyal Máriának, hogy ami születik szentnek hivatik. Ilyen értelemben fontos volt az is, hogy mentes legyen az engesztelő áldozat m8ndenféle hibától, tehát ezt csak Isten tudta elvégezni, teremtmény nem.
Az meg a kereszténység karikatúrája amit Jehova tanui a hivő élet alatt értenek, nem beszélve az értelmezéseikròl.
" Jézus megváltása vajon tényleg csak azért sikerült, mert helyesen és bűntelenül élt? "
Csak? Mert ez szerinted annyira könnyű,hogy bárki meg tudná csinálni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!