Kik állnak a "Biblia Szövetség Egyesület" mögött? Ez is egy újabb "szekta", vagy valóban biblikus a tanításuk, előadásaik, amelyeket szerveznek?
Szió, teológus vagyok, talán segíthetek! A BSz a belmissziós, pietista/puritán/evangelikál tradíciót viszi tovább, ami annyit jelent, hogy céljuk a hitébresztés és a szent életgyakorlat. Valóban nagyon szép praktikus, életvitelhez kapcsolódó tanításokat adnak, én különösen szeretem a Biblia és gyülekezet cikkeit olvasni, főleg hogy a részben még a racionalizmusban bennragadt ref. egyház nem épp a fűtött kegyességéről híres.
Ami miatt mindenki támadja őket, az az, hogy bevallottan fundamentalisták. Ez pedig azt jelenti, hogy olyan tanokban hisznek, amit a hivatalos egyház nem fogad el. Ez a mozgalom Amerikából indul, a 17-ik századból, a racionalizmusra adott válaszként, amikor is elkezdték a kereszténység alap tanait megkérdőjelezni. A legfontosabb tévtanuk a Biblia tévedhetetlensége, ami nem biblikus (azt is le tudom írni miért nem), de ezzel a tannal tudták a legjobban megvédeni magukat a támadások ellen. "Ez Isten szava, és Isten tökéletes, tehát az Ő szavai is az, azaz hogy kérdőjelezheted meg?!!" Pedig a Bibliát emberek írták Isten ihletésére, és bizony vannak benne tévedések. Erre a legalapvetőbb példa a teremtéstörténet, de le kell szögezni, hogy annak nem is célja pontos tudományos leírást adni arról, hogyan keletkezett a világ. Viszont Isten mégis ezt a tökéletlen Bibliát használja elsőhelyen a maga dicsőségére.
A másik probléma a radikális nézeteikkel van: valami vagy csak jó, vagy teljesen az ördögtől való. Nincs középút, nincsenek árnyalatok. És sajnos ezekből tényleg nem hajlandóak lejebb adni,nem lehet őket semmivel sem meggyőzni, hogy nincs igazuk, vagy legalább hallgassák meg az érveidet. A hivatalos egyház etikája is eltér ettől felfogástól.
Tehát a helyzetet most kicsit elkeserítően fogom neked felvázolni: vagy csatlakozol hozzájuk és magadba szívsz egy csomó tévtant, de a lelkednek jó dolga lesz, amíg rá nem jössz, hogy itt valami nem kóser, vagy maradsz a hivatalos egyháznál, akik rettegnek a tévtanoktól, ezért inkább nem is tanítanak semmit. Keress egy jó gyülekezetet és el ne engedd, ezt tanácsolom neked, mert ritka, mint a fehér holló.
Köszönöm szépen az eddigi válaszokat!
#11 Írtam privát üzenetet.
Kedves 11-s!
Még egy kis idő és kitaláljátok, hogy a Biblia nemhogy nem tévedhetetlen, de egyenesen egy szó sem igaz belőle!? Hogyan akarod Istent szolgálni ha kételkedsz a szavában?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!