Ha az Apostolok hallanák azt a mai népszerű klisét hogy "a vallás célja a pénz/hatalom" akkor fognák a fejüket?
Szegényeket ugyanis eléggé üldözték akármerre jártak, aztán ki is végezték őket. Szó sem volt hatalomról meg pénzről, csak lemondásról és szenvedésről (főleg Pálnak aki egy tiszteletben álló ember volt azelőtt). De ugyanez igaz az első pár száz év összes keresztyénére...
Hogy később a középkorban voltak elég furcsa pápák az egy másik dolog, de az egy csúnya elhajlás, nem pedig az alapja a keresztyénségnek...
Szia!
Mivel az apostolok élnek és a mennyben tartózkodnak most valamint ismerik a világ állapotát nem kell butuska kérdést feltenni tévedésbe csomagolva mintha nem léteznének vagy aludnának és nem tudnának semmiről ahogy egyes felekezetek képviselői elképzelik.
Nem fognák nem fogják a fejüket a vallás célja valóban a pénz és a hatalom az apostolok elköltözése után eltelt néhány generáció és utánna a vallás szépen összefonódott az államhatalommal amely kívül esik Isten akaratán ezzel párhuzamosan pedig mindig megmaradt az igazi Isten szerinti szellemi vérvonal
Ábel-Ábrahám-apostolok.........stb
Az apostoli korban is voltak gazdagok,akik megtértek,de a krisztusi szeretet kizárja a dőzsölést.Ezek a valóban krisztusi gazdagok,környezetük javára fordították vagyonukat akár adományként,akár úgy,hogy tisztes jövedelemért munkát adtak azoknak,akik nem tudtak valamiért önállóan dolgozni.
A mai vallásfelekezetek hatalmas vagyonokat halmoztak fel,de vezetőik,a vagyont nem a szegények segítésére használják,hanem fényűzésre.
Ezek,nem Isten,hanem a Mammon imádói.
Bölcs Ló!
Javaslom,hogy zab ropogtatásáról nyilatkoztass ki inkább,hátha arról nem írsz zöldségeket!
"a vallás célja a pénz/hatalom"
Nem a vallás, hanem az egyház célja a pénz és a hatalom.
"Ha az Apostolok hallanák azt a mai népszerű klisét hogy "a vallás célja a pénz/hatalom" akkor fognák a fejüket?"
Nem, mert anno ők is megtapasztalhatták ezt. A rabbik és más vallási vezetők ugyanis szépen megszedték magukat (tisztelet a hithű kivételeknek). Többek közt ezért sem fogadták el Jézust.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!