Hol található meg a Bibliában, hogy az apostolok és tanítványaik nyomon követett óraszám szerint prédikáltak?
Természetesen sehol. Annyi értelme van az óraszámot havonta leadni, hogy a pásztorok képet láthatnak arról, ha vki kevesebb órát adott le a szokásosnál, segítségre van szüksége. Beteg, megváltoztak a körülményei vagy csak szomorú. Illetve a Tanúknak buzdító a statisztikát elolvasni az évkönyvben.
De mindenki tudja, hogy a szolgálati jelentés könnyen manipulálható, és aki nem bizik a gyülekezeti pásztorokban, úgy érzi számonkérik, nyomás nehezedik rá.
Biztos millióegy sztorid van arról, kit hogyan szégyenítettek meg, állítottak pellengérre, mert nem prédikált eleget.
Egy kiegyensúlyozott tanú azonban, akinek van hite, Istennek akar majd megfelelni elsősorban, nem a véneknek. És ha nyers vagy számonkérő is az adott pásztor, betudja a tökéletlenségének, és nem fogja kiírni a gyakorira, hogy milyen szemét az az ember, ezért gyűlölöm Jehova Tanúit.
Az sincs benne a Bibliában, hogy házról házra jártak, hiszen ők zsinagógákban tanítottak vagy pedig kiálltak egy térre, de házba csak meghívás alapján mentek tanítani. Plusz az sincs benne, hogy egy újságot állvány mögött beszélgettek volna, és talán majd odamegy valaki érdeklődni, hogy mi az az újság.
Hiányos a Biblia nagyon. :))))))
Sehol, de ebből is látszik, hogy csak egy emberek által épített szervezetről van szó, nem pedig a Krisztus által alapított élő Egyházról.
De felesleges állandóan ilyesmiket kérdezni, ezek a kérdések nem segítenek, csak még jobban a sátán gonosz csalárdságába taszítják őket.
Amit tudsz tenni, sokat imádkozni, hogy a Szentlélek megvilágítsa az elméjüket.
Vagy igazolódik bennük szervezetük tanítása, hogy lám, őket mindenhol csak üldözik. Még ha nem is az igazságért, hanem a hazugságaik miatt, de egy bepalizott naív jehovás nem fogja látni a lényeget.
Ez elég kétélű dolog.
"megszégyenítettek mert nem prédikált eleget"
Ez nem igaz, Te galád. Bocsánatot kérek, de ezt már nem hagyhattam szó nélkül.
Senkit nem szégyenítenek meg azért, hogy mennyi szolgálatot végez.
Ezek olyan emberek által kreált vádak, akik valamilyen nagyobb hibát vétettek, és rosszul esett nekik a helyreigazítás.
De gondoljatok amit akartok.
Az óraszámok, vagy a terjesztéseknek is más céljuk van.
S ha valaki olvasta a Bibliát, ott is feljegeztek számokat bizonyos dolgokról. S ezt az Izraeliták idejében is megtették. Isten népét mindig is jellemezték, a számadatok, a harcosok számáról, stb.
Jézus idejében is konkrétan tudták, hogy hányan voltak amikor megvendégelte Jézus az embereket asszonyokat, mennyi kosár kenyér, vagy hal volt.
Ugyan szerinted miért írtak le ilyeneket, ha lényegtelen.
Az is írva van hányan keresztelkedtek meg, mennyi embert küldött ki Jézus,
egyszer a 12 tanítványait, később 70 tanítványról szól, a küldetés.
(Lukács 10:1) 10 Ezek után az Úr kijelölt hetven másikat, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helyre, ahová ő maga is menni készült.
(Cselekedetek 2:41) 41 Akik tehát szívesen fogadták a szavát, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.
(Cselekedetek 4:4) 4 De sokan hittek azok közül, akik figyeltek a beszédre, és a férfiak száma mintegy ötezerre emelkedett.
"Nem jártak házanként"
Valóban?
(Cselekedetek 5:41, 42) . . .. 42 És a templomban és házról házra mindennap szakadatlanul folytatták a tanítást és a jó hír hirdetését a Krisztusról, vagyis Jézusról.
(Cselekedetek 20:19, 20) . . .; 20 eközben nem tartottam vissza magam attól, hogy elmondjak nektek mindent abból, ami hasznos, és attól sem, hogy nyilvánosan és házról házra tanítsalak benneteket,
"csak oda mentek ahova meghívták Őket"
Ez sem igaz.
(Lukács 10:5, 6) 5 Amely házba bementek, ott először ezt mondjátok: »Béke legyen e háznak!« 6 És ha van ott a békének barátja, megnyugszik rajta a békétek. De ha nincs, visszatér rátok.
A vers szerint, itt nem meghívásról van szó. Mert nem írta volna, hogy ha nem szívesen fogadták Őket....a béke vissza száll rájuk, vagy is Ők azért távozzanak békével,
"És ha van ott békének barátja"..
Vagy is nem tudták, hogy ahova mennek ott szívesen fogadják-e Őket.
Miért kell ebbe bele kötni, senkinek nem kötelező Tanúnak lenni.
Kedves kilences. Megkérdezhetem, miért nem a kérdésre válaszoltál? Teljesen egyértelműen kikerülted a kérdésem, és a saját szájad íze szerint, a Bibliát bele vonva, de a kérdés tartalmát tekintve, teljesen értelmetlen válaszokat adtál. Mi köze van az ószövetségben leírt katonák számának, a Jézus által megvendégelt embereknek, és a Biblia szám adatainak a kérdésemhez?
Ismét megkérdezem, és remélem kapok rá most már Biblián alapuló egyenes választ. Hol található meg a Bibliában, hogy az apostolok, és tanítványaik nyomon követett óraszám szerint prédikáltak?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!