Mivel kötötte le magát Isten, amíg nem teremtette meg a világot?

"Csak hogy legyen ellenvélemény: Az ember kitalálta Istent, előtte nem létezett, most csak egy képzeletbeli lény, úgyhogy nem szórakoztatta magát sehogy."

+1

a mi szemszögünkből nézve, akik érzékeljük a változás mértékét, vagyis az időt...innen nézve Isten pihent, erőt gyűjtve az univerzum megteremtéséhez és fenntartásához, úgy ahogyan este mi is elalszunk és erőt gyűjtünk, hogy másnap frissek legyünk. DE ez nem félreértendő...Istennek nincs szüksége pihenésre, ez csak nekünk tűnik annak, Isten szempontjából minden egyetlen pillanatban zajlik le...tehát egyszerre jeleníti meg a világot és "regenerálja önmagát" eközben. :)

üdv

25/F

LastOne.Left

Rengeteg időre volt szüksége, hogy mindenféle mocsokságot kiagyaljon, perverz gondolkodás, pedofília. Mivel mindenható, így előre tudja a jövőt és a múltat, ergó tudja, hogy egyes emberek (a saját teremtményei) hogyan kanászodnak el rossz útra, ő pedig csak nézi és nem avatkozik bele, ki tudja, lehet, hogy még élvezi is. Ha mindenható, akkor megérti, hogy én miért gondolom ezt róla, sőt ő engedte, hogy úgy alakuljak, hogy ez a véleményem legyen, szóval élvezi.

Ha mindenható, akkor minden az ő műve amit az emberek csinálnak az is, hiszen ő alakította az összes létező dolgot, a mindenbe pedig minden bele tartozik. Bántalmazás, fogyatékosság, kivégzések, élve kizsigerezés, kibelezés, kannibalizmus, rák, AIDS, sziámi ikrek, gulágok, boszorkányégetés. Mind isten tette lehetővé, hogy ezeket képesek legyünk kitalálni.

Szóval ezek után nagyon erős gyomorra van szüksége, hogy vallásos legyen.

15:01 vagyok

15:11 azt akarja mondani, hogy ne hallgass az eszedre és légy hül*e. Minden keresztes háború így kezdődött. :)

Az idő fogalmával, és annak Istenhez való viszonyával behatóan foglalkozott Szent Ágoston is, a Vallomásokban XI. könyv, íme:

[link]

Isten örökkévalósága (lat. aeternitas Dei): Isten tulajdonságainak egyike, predikamentális nyugvó, pozitív sajátság. – Azt jelenti, hogy az ő létmódja abszolút módon fölötte áll minden időbeli mértéknek. Az idő az anyagi létezők változásának egymásutánisága, ezért jellemzi a múlt, jelen és jövő. Az idő, lat. tempus a változó anyagi világ teremtésével kezdődött; különbözik tőle a lényegükben változatlan szellemi valók tartama, a lat. aevum, ami azt jelenti, hogy a szellemi létezőknek csak a tevékenységében van egymásutániság. Az abszolút örökkévalóság, lat. aeternitas a teljesen változatlan isteni lét állapota, ahol semmiféle egymásutániság nincs: nincs kezdet és vég, nincs előbb és utóbb, tehát osztatlan és álló jelen. – Az időbeli dolgoknál is beszélünk jelenről, de az mindig csak átmenet a múltból a jövőbe. Igazi örökkévalósága csak Istennek van, aki azért nem változik, mert ő a lét teljessége (actus purus). Öröktől fogva minden értéket és tökéletességet birtokol, semmit el nem veszíthet és semmi újat nem kaphat. Léte mégsem megmerevedett állapot, hanem a teljes életnek egészen és egyszerre való birtoklása (Boëthius: „tota, simul et perfecta possessio”). – Az ÓSz-nek nincs pontos kifejezése Isten örökkévalóságára. Leggyakrabban az olam szó fordul elő, ami ‘állandó tartamú jelenlét’-et jelent. Isten minden időben jelen van, ill. fölötte van az időnek. A fogalomban túlteng az etikai elem: Isten változatlan, nem másítja meg elhatározását, azért lehet bízni benne és érdemes hozzá ragaszkodni. Izajásnál (40,28; 41,4; 43,10) az örökkévalóság már világosan isteni sajátság, s ez megkülönbözteti őt a bálványoktól. Istennek örök a neve (Kiv 3,15), az elhatározása (Zsolt 33,11), a szava (Iz 40,8; Zsolt 19,10), a szeretete (Jer 31,3), a hűsége (Zsolt 100,5), ezért örök szöv-et köthet. De vannak kifejezések, ahol ez az „örök” szó csak hosszú időt jelent (pl. Zsolt 78,69: a Földet örökre megteremtette). – Az ÚSz-ben Isten örökkévalósága mellett (Róm 1,20; 16,20; Fil 4,20; Tim 1,17) kifejezésre jut a Fiú örök volta is (Zsid 1,10; 13,8; Jel 1,17; Jn 1,1); örökké tart Krisztus uralma (Lk 1,33; Zsid 1,8) és papsága (Zsid 5,6). – Az Egyh. Isten örökkévalóságát hittételként tanítja (D 428, 1782). – Az idő és az örökkévalóság összefüggését a létrend különbözősége alapján kell megítélni. A világ ideje nem egy része Isten örök „idejének”. Ezért nincs értelme az olyan kérdésnek, hogy mit csinált Isten a teremtés előtt? Ő nem időben él, hanem örök jelenben, azért az ő számára nincs teremtés előtti és utáni állapot. Benne a teremtés elhatározása örök, de a világnak mégis időbeli léte van, és ez már más létrend. Isten számára a világ múltja, jelene és jövője mindig a jelen, mégpedig saját változatlan jelene. Mivel a világ egészen benne van, azért ő maga is egészen jelen van az időnk minden pontján. A világ és az ember csak részesedik az ő örökkévalóságában, mert ő nem semmisít meg semmit abból, amit alkotott. Az embert kifejezetten meghívta saját életközösségébe, de az ember csak teremtményi módon hordozza majd ezt az el nem múló létet. Az ember ott is a véges létezők egymásutániságában fog élni.