Sokszor olvastam itt, hogy a keresztény hit/vallás és a homoszexualitás "kizárja" egymást. Szerintetek?










"A versekben említésre kerül, hogy megbánja amit tett, és ne tegye többé.
Vagy is ha valaki tudja, hogy ellentétesen él Isten erkölcsi törvényeivel szemben, annak fel kell hagynia ezzel az életével, gondolkodásával, ez a megbánás első jele."
A második jele pedig, hogy repül a kő a fejed felé?










(1Korintusz 9:27) 27 hanem megöklözöm testemet, és rabszolgává teszem, hogy miután másoknak prédikáltam, én magam valamiképpen alkalmatlanná ne váljak.
Ez a vers is arra világít rá, hogy az embernek mindent meg kell tennie, hogy az áldozat amit Istennek mutat be az életével, ne legyen elfogadhatatlan.
(1Sámuel 15:22) . . .Íme, jobb az engedelmesség az áldozatnál, és a szófogadás a kosok kövérjénél. . .
Isten többre becsüli az engedelmességet, és a szófogadást. Ha ezt kizárva akarunk élni, akkor elfogadhatatlan minden amit teszünk, még ha a nevében is tesszük.





"Akkor már (szerény véleményem szerint) inkább éljen együtt valakivel, egy tartós, életre szóló kapcsolatban."
De akkor egyetértesz-e velem abban, hogy semmiféle "akkor inkább" nem létjogosult a Biblia szerint? Mert simán elkárhozik a szodómiától is, meg a cuki, monogám, élethosszig tartó kapcsolattól is, meg attól is, hogy megtartóztatja ugyan magát, de vágyik rá?





Ezt a kérdést én tettem fel nem olyan rég:
https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__..










Szia!
Szerintem az egoizmus mögé bújtatott álkereszténység zárja ki a homoszexualítást. Aki bárkit megítél a másnak bem ártó szexuális irányulatsága miatt, az a maszkok bámulása közben a lányegre vak.





"felekezet függő"
Isten talán így teszi egységessé az imádatot? ahány ház annyiféle tanításnak Örül?
ezek szerint Isten szereti ezt és támogatja?
Mekkorát változtatott az héberek ideje óta....
Éljen az összevisszaság....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!