A millenium alatt ki lesz a földön?





Szia!
Az első és a második feltámadás közötti ezer év alatt ítélet folyik a Mennyben.
Isten megtiszteli az üdvösségre jutott igazakat azzal, hogy részt ad nekik a gonosz megítélésében.
A Szentírás több helyen is jelzi előre azt, hogy az Isten gyermekei aktív résztvevői lesznek annak az ítéletnek, amely a gonoszok életét vizsgálja meg.
Dániel próféta egy esemény-sorozatban tesz említést erről.
“Mígnem eljőve az öregkorú, és az ítélet adaték a magasságos egek szenteinek; és az idő eljőve, és elvevék az országot a szentek.” Dán. 7,22.
Pál apostol pedig a korinthusi gyülekezetet bátorítja ezzel.
“Nem tudjátok, hogy a szentek a világot ítélik meg?... Nem tudjátok, hogy angyalokat fogunk ítélni?” I.Kor. 6,2-3.
A Szentírás egy különleges képpel szemléltei azt, hogy a szentek milyen minőségben vesznek részt ebben az ítéletben.
Nem egyszerűen csak tanúk lesznek, hanem egészen magas méltósággal felruházva lesznek jelen.
Trónon ülő királyokként szólhatnak bele az ítéletbe. 4. vers
Ez azt jelenti, hogy nemcsak beleszólhatnak, hanem döntésükkel hozzá is kell járulniuk a kimondásra kerülő ítélethez.
Üdv. Péter





És megjött a harmadik verzió, az adventista.
Kérdező: akik ide válaszoltak nem hülye emberek, de egyik sem adott egyforma választ. Biztos van helyes felelet, de az még Istennél van, ember nem tudja.





"Kérdező: akik ide válaszoltak nem hülye emberek, de egyik sem adott egyforma választ. Biztos van helyes felelet, de az még Istennél van, ember nem tudja."
Én úgy vagyok vele, hogy azért nem értjük, mert a Jelenések a korai egyházaknak szólnak. Nekünk amúgy is a szeretet gyakorlása az egyetlen teendő, nincs dolgunk a Jelenésekkel





Elragadtatás után az egyház a mennyben megüli a mennyegzőt a vőlegénnyel, majd amikor feltárulkozik Jézus és visszajön, akkor az egyház is győztes seregként megjelenik vele együtt, és vele együtt fog urqlkodni az 1000 éves királyságban itt a Földön.
Onnantól kezdve, hogy megvolt a mennyegző, az egyház mondog Krisztussal lesz mint feleség.
Itt a Földön pedig a nagy nyomorúságot átélt, megtépázott nemzetek közül azok amleyek bemehetnek az 1000 éves királyságba, nagyon hamar be fogják népesiteni a Földet, mivel az életkor megint több száz év lesz.





A "millenium"vagy "1000 esztendő",vagy"elég hosszú idő",Sátán megkötözöttségéről szól.
A megváltottakat(feltámasztottakat,és átváltozottakat) ez előtt Isten magához veszi,ahol találkozhatunk Krisztussal,Mózessel,Énokkal, Illéssel,és szeretteinkkel.
Ezalatt Sátán elpusztít mindent,ami Istenre,és alkotására emlékezteti.Tehetetlenül futkos a Földön,hisz nem árthat senkinek,és semminek,innen pedig nem távozhat.





13.Hsz!
Isten ítélete készen van minden ember felett,a világtörténelem minden pillanatában,s ez fog megnyilvánulni az első feltámadásban.
Azért van szükség 1000 esztendőre,hogy ennek az ítéletnek minden részlete alapján,az egész megváltott "nagy sokaság"megismerhesse-megítélhesse-jogosságát,igazságosságát.(Leginkább elkárhozott szeretteink kárhozata okát.)





Szia!
Olvasd el Jelenések könyve 20. fejezetét és minden világos lesz, mivel nem hosszú bemásolom:
"És láttam egy angyalt leszállani a mennyből, akinél a mélységnek kulcsa volt, és egy nagy lánc a kezében, és megfogá a sárkányt, azt a régi kígyót, aki az ördög és Sátán, és megkötözte azt ezer esztendőre, és vetette őt a mélységbe, és bezárta azt és bepecsételé ő felette, hogy többé el ne hitesse a népeket, míg betelik az ezer esztendő; azután el kell néki oldoztatni egy kevés időre. És láttam királyiszékeket, és leültek azokra, és adatott nekik ítélettétel; és láttam azoknak lelkeit, akiknek fejüket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és akik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig. A többi halottak pedig meg nem elevenedtek, mígnem betelt az ezer esztendő. Ez az első feltámadás. Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak; hanem lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak ő vele ezer esztendeig. És mikor eltelt az ezer esztendő, a Sátán eloldatott az ő fogságából. És kiment, hogy elhitesse a föld négy szegletén lévő népeket, a Gógot és a Magógot, hogy egybegyűjtse őket háborúra, akiknek száma, mint a tenger fövenye. És feljöttek a föld szélességére, és körülvették a szentek táborát és a szeretett várost; és Istentől a mennyből tűz szálla alá, és megemésztette azokat. És az ördög, aki elhitette őket, vettetett a tűz és kénkő tavába, ahol van a fenevad és a hamis próféta; és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké.És láttam egy nagy fehér királyiszéket, és a rajta űlőt, akinek tekintete elől eltűnt a föld és az ég, és helyük nem találtatott. És láttam a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állni az Isten előtt; és könyvek nyittattak meg, majd egy más könyv nyittatott meg, amely az életnek könyve; és megítéltettek a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint. És a tenger kiadta a halottakat, akik ő benne voltak; és a halál és a pokol is kiadta a halottakat, akik ő náluk voltak; és megítéltettek mindnyájan az ő cselekedeteik szerint. A pokol pedig és a halál vettettek a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava. És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetették."
A "pokol" - ahogyan itt is olvashatod - a halottak tartózkodási helye (görög hádész), minden ember ide kerül a halála után és innen lesz a feltámadás mindenki számára. A "tűznek tava" a végleges megsemmisülés jelképe. Innen már senki nem jön vissza soha.
Remélem így érthető! Bármi kérdésed van még tedd fel bátran!
Üdv. Péter










Igen Merete!
A 2.feltámadás,(a gonoszoké),ítélet hirdetés,és a tűznek tava részükre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!