Hogyan bírhatnám szóra testvéreimet, barátaimat, hogy abból az hatalmas tudáshalmazból, amivel rendelkeznek, csöpögtessenek nekem, közösségünknek, és környezetüknek?

Értetlenül tapasztalom környezetemben,hogy magukban bírnak tartani felmérhetetlenül nagy tudást,tapasztalatot szemben velem,aki felrobbannék,ha az általam felismerteket,tapasztaltakat nem mondhatnám el nekik.

Közösségemben vannak több diplomával,hihetetlen körülmények átélőivel,jelentős vagyonnal rendelkezők.

Amikor körmönfont módon kipréselek belőlük tudásuk morzsáiból,elképedek azoktól.MICSODA SZELLEMI ÉRTÉKEK,melyeknek segítségével ide jutottak!

Én magam,hiába készítek jónak talált táplálékot,üresnek érzem magam,és kénytelen vagyok Istentől kérni hozzá főételt.Tanulás közben egyre inkább elhatalmasodik rajtam a felismerés,hogy milyen keveset tudok,de az a "JÉÉÉ!"felismerés,amivel találkozom újra,és újra,elemi erővel forrong bennem:EZT EL KELL MONDANOM barátaimnak!

Miért nem működik másnál mindez?

Miért kell fondorlattal kihúzni belőlük a jó hírt,tudást?

Mit tehetnék,hogy felismert,megtapasztalt tudásukat megosszák velem,környezetükkel?

Ráadásul,amikor a belőlem kitörő felismerést megosztottam velük,egy semmihez sem fogható,hasonlítható jó érzés lesz úrrá bennem,ami új,és új ismeretekre,és új közlésre késztet.

(Csak zárójelben:Amikor a "JÉÉÉ!" megosztására készülök,felírok emlékeztetőnek 15-20 szót mankónak,de ezek közül max.5-re marad időm,mert az adott időben 30 új "JÉÉÉ!" ugrik be.Azt gondolom erről,hogy az első sorozatot Isten nekem,s a másodikat barátaimnak mutatta meg.)

Nos,van ötleted,hogy miként ugrasszam ki a nyuszit a bokorból?