Be szeretnék térni a zsidó vallásba. Ez a 3 dolog hogy van ilyenkor? (lent)
Már évek óta tudom, hogy be szeretnék térni a zsidó vallásba. Viszont van 3 dolog, amiben bizonytalan vagyok, mármint hogy ez hogy van:
1. Olvastam, hogy a rabbinak a betérni vágyókat kötelessége párszor elutasítani először. Viszont honnan tudom, hogy az elutasítás az a szokás miatt történik, vagy amiatt, hogy nem térítenek be senkit? (Chabad közösség - Bécs)
3. Kippát (és hatágú csillagos nyakláncot) mikor "illik" hordani? (leginkább a kippa érdekelne) Mármint amikor az illető már zsidó, vagy már a betérés előtt is? Nem tudom, hogy tiszteletlenségnek számít-e hordani ezeket akkor, amikor még nem vagyok zsidó.
Van egy kippám, ami fehér-kék és egy kék hatágú csillag van a tetején.
3. El lehet kezdeni a betérést úgy, hogy szombaton dolgozok? Tudom természetesen, hogy a szombat az ünnepnap, csak sajnos diákként akkor tudok csak dolgozni. (24 éves egyetemista vagyok). Pontosan évek óta ezért nem kerestem fel egy zsinagógát sem, mert úgy gondoltam, hogy ez nem fér bele, és nem mutatja a tiszta szándékot a betérésre.
Mi a ti (zsidók) véleményetek erről?
Köszönöm a segítséget!
24/F
Szerintem itt már alapvető probléma van a felfogással. Hiszen nem érted a szombat lényegét.
Ez alapján valószínűleg a zsidó vallás nem neked való. Vagy még messze nem állsz rá készen. Amikor az is meg van szabva, hogy hány lépést tehetsz meg szombaton, gondolod, az elégséges kifogás, hogy jelenleg ilyen a munkád?
Elsőre is megértettem, hogy mit mondtál, szóval lehet te nem érted.
A szombati munkavégzés az hatalmas bűn a zsidó vallásban. Ha ezt megérted és elfogadod, akkor attól a pillanattól egy kapavágást nem csinálsz szombaton.
Ha valóban megérted, de megteszed, akkor igazából nem különösebben érdekel téged. Hiszen csak egy szokásként fogod fel.
Abszurd lesz a példám, de olyan, mintha egy bérgyilkos azt mondaná, majd ha talál jobb melót, akkor abba hagyja, de addig folytatja. Majd utána lesz megtért, addig meg éli világát.
Természetesen megértettem.
És amint kiesik a szombat (inden erőmmel azon vagyok, hogy találjak más munkát), nem csinálok semmi munkát szombaton.
Kedves Kérdező!
Kérdéseidből nyilvánvaló,hogy sokat kell még tanulnod a Fentvaló akaratáról,s annak legbiztosabb helye,a zsinagóga.
Attól,hogy még nem követed az Ő akaratát,még látogathatod az összejöveteleket,sőt,az ajánlatos!
A kipát,bárki hordhatja,hisz az,a Fentvaló akaratának,és az Ő követőinek tisztelete kifejezése.Annak kinézete lényegtelen,bár a felekezetekre utal annak formája,mérete,színe.
A betérés komolyságát jelzi az,hogy miről vagy kész lemondani.(Komoly szándék tapasztalása esetén,jó eséllyel számíthatsz a közösség segítségére tanulmányaid finanszírozásában.Nem feltétlen tandíjad átvállalására gondolok,hanem inkább jövedelmező netes munka ajánlására,esetleg tanulmányaid befejezése után végzendő ellenszolgáltatásra tandíjad átvállalásáért.)
Hangsúlyozom:Döntésed komolyságát,csak tettekkel igazolhatod!
Döntésed komolyságát igazolja az is,ha minden összejövetelt látogatsz,amit lehetséges számodra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!