Énokh hogyan járt Istennel és hogy vette magához, meghalt?

Szia!

Énókh Istennel járása nem valami révület vagy látomás volt, hanem ő naponkénti élete minden feladatában Istennel járt. Nem lett belőle remete, aki teljesen elzárkózik a világtól, mert volt egy feladata, amit el kellett a világban végeznie Istenért. A családban és emberi kapcsolataiban, mint férj és apa, mint barát és polgár, az Isten állhatatos, rendíthetetlen szolgája volt. Szíve együtt dobbant Isten akaratával, mert "járnak-é ketten együtt, ha nem egyeztek meg egymással?" (Ámos 3:3). Ez a szent életpálya háromszáz évig tartott. A keresztények többsége sokkal buzgóbb és szentebb életet élne, ha tudná, hogy nem sokáig él már, vagy hogy Krisztus már a küszöbön van...

Énókh az igazság prédikátora volt. Elmondta az embereknek, amit Isten kinyilatkoztatott neki. Azok, akik félték Istent, felkeresték ezt a szent embert, hogy tanítsa őket és imádkozzon velük. Nyilvánosan is dolgozott, Isten üzenetét hirdette mindenkinek, aki meghallgatta intő szavait. Munkája nem korlátozódott a séthitákra (akiket a Biblia Isten fiainak mondott). Azon a földön, ahova Kain próbált Isten színe elől elmenekülni, Énokh, mint az Isten prófétája feltárta azokat a csodálatos jeleneteket, amelyek elvonultak szeme előtt. "Ímé" - mondta - "eljött az Úr az ő sok ezer szentjével, hogy ítéletet tartson mindenek felett, és feddőzzék mindazok ellen, akik közöttük istentelenek, istentelenségöknek minden cselekedetéért, amelyekkel istentelenkedtek" (Júd 14-15).

Három évszázadon át Istennel járt. Nap mint nap arra vágyott, hogy még nagyobb egységben lehessen vele. Egyre szorosabb lett a kapcsolat, mígnem Isten magához vette, elsőként az emberek közül. Elvesztését megérezték a földön. Hiányzott az a hang, amely nap mint nap intett és tanított. Egyesek - mind igazak, mind gonoszok - látták távozását. Azok, akik szerették, azt remélve, hogy megint magányba vonult, szorgalmasan keresték, mint később Illést a próféta ifjak, de hasztalan. Jelentették, hogy nincs, mert Isten elvitte. Énók mennybemenetelével az Úr fontos leckét akart adni. Attól lehetett tartani, hogy sokan Ádám bűnének félelmetes következményei miatt elcsüggednek, és így kiáltanak: "Mi haszna van, hogy féljük az Urat, és megtartjuk rendeléseit? Hiszen olyan súlyos átok nehezedik az emberiségre, és mindnyájan meghalunk!" De azok a tanítások, amelyeket Isten Ádámnak adott, és amit Séth elismételt, Énokh pedig a maga példájával szemléltetett, elsöpörte a homályt és a sötétséget, és reményt adott az embernek, hogy miként Ádámon keresztül jött a halál, a megígért Megváltón keresztül jön az élet és a halhatatlanság. Sátán elhitette az emberekkel, hogy az igazak nem kapnak jutalmat, sem a gonoszok büntetést, és hogy az ember képtelen engedelmeskedni Isten törvényeinek. De Énókh esetében Isten kijelenti, "hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik" (Zsid 11:6). Megmutatja, mit fog tenni azokért, akik megtartják parancsolatait. Az emberek megtanulták, hogy lehetséges engedelmeskedni Isten törvényének, hogy még ha bűnös és romlott környezetben élnek is, Isten kegyelme által képesek ellenállni a kísértésnek, megtisztulni és szentté válni. Énókh példájában látták az ilyen élet áldott voltát. Mennybemenetele tanúsította, hogy igazat prófétált az eljövendő világról - az engedelmeseknek adott jutalomról, a dicsűségről, a halhatatlan életről, valamint a törvényszegők elkárhozásáról, szenvedéséről és haláláról.

"Hit által vitetett fel Énók, hogy ne lásson halált, mert felvitetése előtt bizonyságot nyert afelől, hogy kedves volt Istennek" (Zsid 11:5). A gonoszság miatt pusztulásra ítélt világ közepette Énókh olyan szoros közösségben élt Istennel, hogy Isten kivonta őt a halál hatalma alól. Ennek az istenfélő prófétának a jelleme ábrázolja azt a szentséget, amit mindazoknak el kell érniük, akik Krisztus második eljövetelekor "áron vétet"-nek "meg a földről" (Jel 14:3).

Üdv. Péter

Hénoch alakja azt igazolja, hogy az igaz Isten felismerése a bűn ellenére sem vált lehetetlenné, s mindig akadtak, akik visszatértek hozzá. Talán életkora, a 365 esztendő - az év napjainak száma - is utalás a lelki tökéletességre. Az "Isten színe előtt járt" kifejezés később is az egy igaz Isten tiszteletét és a beléje vetett hitet jelenti. Nem tudjuk megmondani, mit ért a szerző azon, hogy "Isten elvitte". Később ugyanezt olvassuk Illés prófétáról (2Kir 2,11). A bölcsességi irodalomban a jámborság egyik példaképe (Sir 44,16 49,14).

Énók (Hanók) esetében feltűnő már maga az életkora: 365 év, amint mondani szokták, egy kozmikus év, amelyben az évek száma azonos a napév napjainak a számával. Szimbolikus értéke e számnak kétségtelen s bizonyára egy teljes életpályát akar jellemezni, amely tökéletes, befejezett volt – jóllehet Énók élete végéről mást mond az író, mint a többiekéről. Halál helyett „magához vette” Isten, más szóval a testi halált elkerülhette, annak a következményeképpen, hogy Énók Istennel járt. A szűkszavú író talán ezzel a két szóval, hogy „Istennel járt” többet mond, mint ha erényeit sorolná fel, ahogyan a „szeresd az Urat, a te Istenedet!” is többet mond egy egész törvénygyűjteménynél. Ésszel természetesen azt sem lehet magyarázgatni, hogy miként kerülhette ki a testi halált, csak hihetjük, hogy Istennél ez is lehetséges. Csupán távolabbi hasonlatként említhetjük azt, amit Pál apostol a végső időről tanítva úgy fejezett ki, hogy akik akkor élnek, nem halnak meg, csak elváltoznak (1Kor 15:51; 1Thessz 4:17).