Ha nem hiszel Istenben, akkor nem teljesen mindegy, hogy a hívők szerint a pokolra jutsz-e vagy sem?

"Kant minden más gondolkodónál nagyobb ösztönzést adott annak a jellegzetesen modern fordulatnak, amely az objektívtől a szubjektív felé fordult. Ez még jól hangzik, egészen addig, amíg rá nem eszmélünk, hogy ez magának az igazságnak szubjektívként való újradefiniálását jelentette számára. És ennek az ideának a következménye katasztrofális lett.

Amikor hitetleneknek kezdünk beszélni a hitünkről, tapasztalatból tudhatjuk, hogy nem valami derekas intellektuális nehézség, mint pl. a rossz problémája, vagy a Szentháromság dogmája a legáltalánosabb akadálya a hithez való eljutásnak, hanem sokkal inkább az a feltételezés, hogy a vallásnak semmi köze a tényekhez és az objektív igazsághoz; már pusztán azt egy hallatlan arroganciának vélik, hogy megpróbálunk meggyőzni egy másik személyt arról, hogy a mi hitünk igaz – objektíven, mindenki számára igaz.

Eszerint a gondolkodás szerint a vallás dolga a gyakorlat és nem az elmélet; értékek, de nem a tények; valami szubjektív és magántermészetű, de nem objektív és általános. A dogma valami „extra” dolog, és méghozzá egy rossz extra, mert a dogma dogmatizmust szül. A vallás egyszóval egyenlő az etikával. És mivel a keresztény etika nagyon hasonlít a legtöbb nagy vallás etikájához, teljesen mindegy, hogy keresztény vagy, vagy sem; a lényeg, hogy „jó ember” legyél. (Azok az emberek, akik ezt vallják, Adolf Hitler és Charles Manson kivételével rendszerint mindenkit „jó embernek” tartanak.)

Kant nagymértékben felelős ezért a gondolkodásmódért. Segített eltemetni a hit és az ész középkori szintézisét. Úgy írta le filozófiáját, mint ami „eltüntette az ész igényeit, hogy utat adjon a hitnek” – mintha a hit és az ész ellenségek lennének és nem szövetségesek. Kantnál fejeződött be a hit és az ész lutheri válópere."

Forrás: [link]

Én valahol a két dolog között állok. Szeretnék hinni, de sokmindent nem értek, nem igazán megy. Belül viszont érzem, hogy valami van, de nem tudom még miben higgyek!

Úgy érzem erről nem tehetek, nem tudom ráeröltetni magamra, hogy 100%-ig elfogadjam a tanokat! Ezért ha én pokolra kerülök (ki tudja van-e?)mostani eszem szerint nem tartanám "igazságosnak", mert én is tisztességes embernek tarom magam, az átlagosnál érzékenyebbnek, empatikusabbnak, és önzetlenebbnek.(Persze vannak rossz tulajdonságaim is :))

Lehet, hogy kicsit naív a megfogalmazásom, de talán ezáltal könnyebb is megértened az álláspontomat.