Amikor Jézus megkérdezi Pétertől, hogy szeretsz engem többször is, az igaz, hogy a kérdés mindig másféle szeretetre irányul rá?
Figyelt kérdés
Azt hallottam, hogy az eredeti szövegben nem úgy kérdezte, hogy szeretsz e engem, illetve a szeretetre kérdezett rá, de nem ugyan abba a jelentésben, pl görögül (azt hiszem), ezt más szavakkal fejezték ki, aminek eltért a jelentésük. Csak magyarba ugyan azzal a szóval fordították le. Ezt egy pap mondta egyébként.2017. szept. 13. 12:15
11/11 anonim válasza:
Az 'agapé' az isteni szeretet. Az, amiről azt mondta Jézus, hogy senki sem szeret jobban annál, mint aki életét adja a barátaiért. Péter azt mondta Jézusnak, hogyha veled együtt kell is meghalnom, én bizony meg nem tagadlak soha. Péter ezzel azt állította magáról, hogy benne az a szeretet van meg, amely az életét is hajlandó odaadni azért, akit szeret. Vagyis Péter azt gondolta magáról, hogy benne 'agapé' van, nem csak puszta emberbaráti szeretet, nemcsak kedveli Jézust. Amikor Péter háromszor megtagadta Jézust, akkor szembesülnie kellett a valósággal: nem volt benne 'agapé', noha korábban meg volt róla győződve, ezzel szemben csak 'filosz' volt benne, amiről azt mondja a Biblia, hogy a ti szeretetetek olyan, mint a reggeli harmat, amit az első napsugarak felszárítanak. Amikor Jézus megkérdezte Pétert, hogy jobban szeretsz-e engem ezeknél, Péter korábbi állítására utalt, hogyha valamennyien elárulják is Jézust, de ő nem. Vagyis Péter az őbenne levő szeretetet nagyobbnak gondolta a társai szereteténél. De Péter ekkor már szembesült a valósággal, és ez megtörte a korábbi önhittségét. Már csak úgy tudott válaszolni Jézusnak, hogy én szeretlek téged, bár talán érzékelhetőbb lenne, ha úgy fordítanánk, hogy én kedvellek téged. Másodszor Jézus már nem a többiekhez képest viszonyítva kérdezte Pétert, csak azt, hogy szeretsz-e. Péter megint 'filosszal' válaszolt: kedvellek téged. Harmadszor aznban Jézus már ugyanazzal a szóval kérdezett, a 'filosszal': Simon kedvelsz engem? Hát ezért szomorodott el Péter a harmadik kérdéstől. Odáig rendben volt a dolog, hogy korábbi meggyőződésével ellentétben, csak 'filosz', nem pedig 'agapé' volt benne. De mivel utoljára Jézus már a 'filoszt' firtatta, Péter elszomorodott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!