Szerintetek a szentek közül sokaknak volt valamilyen pszichiátriai betegsége?





Kizárt.
Már ott kizárt, hogy eleve nem volt sokaknak látomása, csak nagyon keveseknek.
Ráadásul az a látomások olykor álomszerűnek hatnak, így pedig mindenki pszichiátriai eset lenne.





Nem, mert hitelüket vesztették volna mások elől, és amúgy sem fogadták el, akkor ha köztudott lett volna hogy beteg, még annyi hitele sem lett volna.
Isten nem veti meg a beteg embereket, de a kemény eledeleket szolgálatokat, arra az egyénre bízza, akiben látja a lehetőséget erre, hogy elvégzi.
ezzel nem lesz kevesebb az aki valamilyen betegség miatt nem tudná alkalmazni.
Neki más feladatot ad.










Kedves Kérdező!
Létezik egy tanulmány arról, h tán még maga Szent Pál sem volt teljesen egészséges. Az Isten az agyban c. kötetben találod meg.
Nem, nem ritka semmifajta "elváltozás" a szentek között, pl. csak a róm. kat. egyház szentjei/boldogjai/feljegyzettjei között kb. 240 van, aki spontán v előre megfontolt módon levitálni tudott. (Más egyházakban, ahol e tudatosság jelének tartják az ilyesmit, vsz több van.) Természetesen ez a mennyiség még bőven belefér a statisztikai hibahatárba (összes levitálók száma az összes hívők közt) h a tudomány ezt nem tudja vizsgálni, kezelni stb. Most jelzem, h a tudomány ugyanezen okok miatt nem is vetheti el a levitálás/pszichiátriai betegségek/csodák létét. Amit tehet, h belátja, nem tudja megnyugtató módon tisztázni az okokat.





Ahhoz,hogy megközelítően hiteles választ adhassunk,meg kellene határozni ki a "normális",és ki a "pszichiátriai beteg"!
Az emberek nagy többsége emlékszik egy rövid ideig álmaira,és ellazult állapotban képesek valóshoz hasonló látomásokat létrehozni.Enélkül nem lenne alkotó művészet.(Pl.az ágyú süket Beethoven hallotta fülében azt a muzsikát,amit papírra vetett.Ez normális?)










Minden ember számára az a normális,amit az ő saját normáival egyezőnek talál.A saját normát pedig részint örökölte,s részint maga építette ki.
A skizofrénnek is a sajátja a norma,és a pszichopatának is a sajátja a kiindulási pont.Számukra te,és én nem vagyunk normálisak,mert teljesen eltérő normákat követünk.
Szerintem,a skizofrén víziója,és a próféta látomása közt az a különbség,hogy a skizofrén a vízióját valóságnak éli meg,s a próféta Istentől jövő látomásként.
Természetesen,a próféta lehet igazi,és hamis.
A hamis próféta saját vízióját isteni kinyilatkoztatásként értelmezi,de nem feltétlen valós élménynek.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!