Az igaz hogy a közel jövőben fog eljönni a világvége?
A NASA szerint igen.
Bár Jézus Krisztus az Úr a Fiú Isten. Tudja hogy mikor lesz vége az általa létrehozott világnak.
Köszönöm szépen előre is a válaszokat!
A NASA szerint sem, egyébként sem valószínű, egyáltalán mit jelent az, hogy világvége.
Világvége akkor lesz, amikor meghalsz.
A NASA nem mond ilyet.
Egyébként úgy néz ki, hogy NEM lesz vége a világunknak... legalábbis nem látunk rá okot, hogy vége legyen.
Magánlevelet kaptál a NASA-tól, vagy tudsz mutatni valami linket is ennek alátámasztására?
Amit a NASA tud vagy tudni vél, azt mi, közönséges emberek általában UTÓLAG szoktuk megtudni.
Nyugtával dicsérd a napot :)
"Bár Jézus Krisztus az Úr a Fiú Isten. Tudja hogy mikor lesz vége az általa létrehozott világnak. "
No, hát akkor kérdezd őt.
Kedves Kérdező! Az általad megadott linken található cikkből kiemelnék egy mondatot, a cikk legvégén olvasható:
"- A Nibiru és más kitalált bolygók történetei egyszerű internetes hoaxok - mondta el a NASA. – Nyilvánvaló, hogy nem léteznek."
Na most, ebből a mondatból hogyan sikerült neked azt kihámozni, hogy a NASA szerint a közeljövőben világvége lesz? Ezt áruld már el nekem kérlek, mert valami irtó kíváncsi vagyok rá.
Kérdező, a FEMINA oldal az mióta a NASA?
Nem érzel a kettő között egy árnyalatnyi különbséget?
Tudom én hogy mit akar a kérdező. Bunkert akar építeni!
Csak még nem biztos a dolgában hogy elkezdje vagy sem!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!