Azért volt annyira elterjedt az emberáldozás a fejlettebb indián kultúrákban, mert kevés háziállatuk volt?

Azért is érdekes ez a kérdés, mert az ismert indián civilizációk (maja, azték, inka, tolték, olmék, zapoték, stb.)közül többen viszonylag fejlettnek tekinthetők; a Közép-amerikaiaknak fejlett írásbeliségük volt, és az ismert civilizációk fejlett naptárat, és számrendszert dolgoztak ki, ami az akkori legpontosabbak közé tartozott az egész világon, fejlett út-és vízvezeték-hálózatot építettek ki pl. az inkák, vagy az aztékok, illetve összetett, jól felépített erkölcsi szabályrendszer és törvénykezés szerint éltek az inkák és az aztékok (valószínűleg a maják is).

Ezen kívül (a spanyol hódítók leírásai alapján is!) állítólag előfordult a szociális segély (állítólag az inkák a beszedett terményadó egy részét arra használták fel, hogy az árva gyerekeknek, a hozzátartozó nélküli rokkant, és öreg embereknek (tehát aki még, vagy már nem tudott dolgozni) enni adjanak). A fent leírt tulajdonságok pedig nem a barbár népekre jellemzőek, hanem a fejlettebb civilizációkra; emiatt furcsa nekem, hogy mégis annyira jelentős szerepe volt náluk az emberáldozásnak.

Abban különböztek az Óvilág ókori civilizációitól, hogy nem ismerték az ekét és a kereket, nem használtak vasat, és többnyire nem tartottak nagytestű növényevő állatokat (az andoki népek igen).

Ezért merült fel bennem a nagytestű háziállatok hiánya lehetséges indokként arra, hogy miért nem ment ki a divatból náluk az emberáldozás; Európában, Ázsiában, és Afrikában tudtommal marhát/kecskét/juhot/disznót/tevét/bivalyt/lovat (kinek mi volt) áldoztak leginkább az isteneknek (egyébként az inkák, ajmarák, stb. akik lámát, alpakát tartottak, őnáluk is kevésbé volt jelentős Közép-Amerikához képest az emberáldozás).