Ugye, ma megtartjátok a böjtöt? Nagypéntek van.
Ma húst egyáltalán nem szabad enni,még kóstolás céljából sem,még egy falatot sem. Halat szabad. Háromszor szabad enni,és csak egyszer szabad jóllakni. Egyetlen korty ital,ami nem víz,már étkezésnek számít,tehát étkezések között csak vizet szabad inni,az evésekhez lehet mást is. Ezek a szabályok a 18 és 60 év közöttiekre vonatkoznak,de a súlyos betegekre nem.
A 18 év alattiak és 60 év felettiek húst és alkoholt ne fogyasszanak ma.
Alkoholt ma egyáltalán nem szabad inni. Éjféltől éjfélig tartanak ezek a böjti szabályok.
Ma halt meg értünk Jézus Krisztus,Isten Fia,délután háromkor. Ezzel megváltott minket a lelki,örök haláltól. Megköszönjük neki ezzel is,és tiszteletet is adunk,mert maga az Isten Fia halt meg.
Nem, mert nem hiszek benne, így felesleges.
Nem kértem, hogy meghaljon értem.
Ma ettem húst, nem csak vizet ittam, szóval mindegy.
Hallod bammeg azért a vitaminomat bevehetem, vagy már az is komplett étkezésnek számít?
Isteni finom csirkehúslevest ebédelem, utána meg egy jó kis szezámmagos csirkét rendeltünk. Egész nap eszek, szóval mondhatni ma még csak egyszer ettem, de azt folyamatosan. Eddig 3 - mostkapaszkodj meg - mandulatejes kávét ittam meg, és szerintem este megkóstoljuk a tojáslikőt is, amit készítettem. El ne pirulj, de szinte biztos, hogy még a testi örömök oltárán - ah, de költi vagyok- is áldozunk ma este a szeretőmmel. Ja és a gyerkőccel már csináltunk egy kis házibulit ebéd után, jól szórakoztunk.
Ugyan honnan tudod, hogy Jézus ma halt meg? Előfordulhat, de tekintve, hogy tavaly is ezt állítottad, eléggé odalett a szavahihetőséged. Tavaly ugyanis nem ma volt nagypéntek, szóval...
Miért akarod másra tukmálni azt amiben te hiszel?
(amúgy finom volt a csirke gyros és a hagymaleves ebédre, most pedig gyümölcslevet iszom)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!