Mi az az Ábrahám kebele?

Szia

Bemásolok egy cikket, amit találtam Krisztusnak erről a példázatáról. Talán érdekel...

LUKÁCS 16:14–31

• SZEMLÉLTETÉS A GAZDAG EMBERRŐL ÉS LÁZÁRRÓL

Jézus hasznos tanácsot adott a tanítványainak, hogyan használják fel az anyagi javakat. De nem csak a tanítványai hallgatják őt. Ott vannak a farizeusok is, akiknek szintén meg kellene szívlelniük Jézus tanácsát. Miért? Mert ők „pénzszeretők”. Miközben hallgatják Jézust, „kajánul mosolyogni” kezdenek rajta (Lukács 15:2; 16:13, 14).

Jézus nem jön zavarba, hanem ezt mondja nekik: „Ti igazságosnak jelentitek ki magatokat az emberek előtt, de Isten ismeri a szíveteket. Mert amit az emberek magasztosnak tartanak, az Istennek utálatos” (Lukács 16:15).

A farizeusokat már régóta magasztalják az emberek, de itt az ideje, hogy ez megváltozzon. Most fordul a kocka. Akiknek eddig nagy vagyonuk volt, valamint politikai és vallási befolyással bírtak, most elvesztik a tekintélyüket. Ezzel szemben az egyszerű embereket, akik felismerik, hogy még többet kell tanulniuk Istenről, fel fogják magasztalni. Jézus nyilvánvalóvá teszi, hogy jelentős változás fog bekövetkezni:

„A Törvény és a Próféták Jánosig voltak. Attól kezdve Isten királyságát hirdetik mint jó hírt, és mindenfajta ember törekszik arra, hogy bejusson [a királyságba]. Bizony, könnyebb az égnek és a földnek elmúlnia, mint a törvény egy betűjéből egyetlen írásjelnek is beteljesületlenül maradnia” (Lukács 3:18; 16:16, 17). Hogyan utalnak ezek a szavak arra, hogy valami meg fog változni?

A zsidó vallási vezetők büszkén állítják, hogy ők megtartják a mózesi törvényt. Emlékezzünk csak arra, hogy amikor Jézus visszaadta egy jeruzsálemi férfinak a látását, a farizeusok gőgösen ezt mondták: „mi Mózes tanítványai vagyunk. . . .tudjuk, hogy Mózessel beszélt Isten” (János 9:13, 28, 29). A mózesi törvény egyik célja az volt, hogy az alázatos embereket elvezesse a Messiáshoz, vagyis Jézushoz. Keresztelő János úgy azonosította Jézust, mint az Isten bárányát (János 1:29–34). Azóta, hogy János elkezdte a szolgálatát, az alázatos zsidók, különösen a szegények, hallhatnak Isten királyságáról. Igen, itt a jó hír mindenkinek, aki Isten királyságának az alattvalója akar lenni, és szeretné élvezni az áldásait.

A mózesi törvény nem marad beteljesületlenül, ugyanis elvezeti az embereket a Messiáshoz. Viszont véget ér a megtartása iránti kötelezettség. Például a törvény megengedi, hogy különféle okokból elváljanak a zsidók, ám Jézus ezt mondta: „Mindaz, aki elválik a feleségétől, és mást vesz el, házasságtörést követ el, és aki férjétől elvált asszonyt vesz el, házasságtörést követ el” (Lukács 16:18). Mennyire felbőszítheti ez a kijelentés a paragrafusrágó farizeusokat!

Jézus most elmond egy szemléltetést, amely hangsúlyozza, hogy milyen jelentős változás fog bekövetkezni. Két férfiról szól, akiknek a társadalmi helyzete, vagyis tekintélye drámaian megváltozik. Miközben a szemléltetésre figyelünk, ne felejtsük el, hogy a hallgatóság között ott vannak a pénzszerető farizeusok is, akiket magasztalnak az emberek.

„Volt egy gazdag ember – mondja Jézus –, aki bíborba meg lenvászonba öltözködött, és fényűzően vigadozott nap mint nap. Egy Lázár nevű koldust pedig, aki tele volt fekélyekkel, mindig odavittek a kapujához. Ő szeretett volna jóllakni azzal, ami a gazdag asztaláról lehullott. Igen, még a kutyák is jöttek, és nyaldosták a fekélyeit” (Lukács 16:19–21).

A farizeusok szeretik a pénzt, ezért nem kétséges, hogy ki a szemléltetésben szereplő „gazdag ember”. Sőt, az is jellemző ezekre a zsidó vallási vezetőkre, hogy szeretnek drága, különleges ruhákba öltözködni. És függetlenül attól, hogy a valóságban mennyire gazdagok, úgy tűnik, számos kiváltságuk van, és élvezik az ezzel járó lehetőségeket. Az, hogy a férfi bíborba öltözött, a kiváltságos helyzetüket, a fehér lenvászon pedig az önelégült gondolkodásukat jelzi (Dániel 5:7).

Hogyan tekintik az átlagembereket és a szegényeket ezek a gazdag és büszke vezetők? Lenézően ʽam há·ʼáʹrecnek – vagyis a föld (ország) népének – hívják őket, akik nem ismerik a törvényt, és nem is érdemlik meg, hogy tanítsák rá őket (János 7:49). Ezt jól tükrözi a Lázár nevű koldus helyzete, aki „szeretett volna jóllakni azzal, ami a gazdag asztaláról lehullott”. Lázárt, akit fekélyek borítanak, lenézik. Hozzá hasonlóan a közembereket is lenézik, mintha ők sem élveznék Isten helyeslését.

Ez a szomorú helyzet már régóta fennáll. Ám Jézus tudja, hogy eljött az ideje, hogy jelentős fordulat álljon be. Meg fog változni azok helyzete is, akiket a gazdag ember jelképez, és azoké is, akiket Lázár.

MEGVÁLTOZIK A GAZDAG EMBER ÉS LÁZÁR HELYZETE

Jézus elmondja, milyen drámai változás történik e két férfi körülményeiben: „Idővel meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahámhoz vitték őt. Meghalt a gazdag is, és eltemették. És a sírban, mialatt kínok között volt, felnézett, és a távolban látta Ábrahámot, és mellette Lázárt” (Lukács 16:22, 23).

Jézus hallgatói tudják, hogy Ábrahám már régen meghalt, és hogy a sírban van. Az Írások világosan feltárják, hogy a sírban, vagyis a seolban senki sem képes látni és beszélni, Ábrahám sem (Prédikátor 9:5, 10). Vajon a vallási vezetők szerint mit ért Jézus ezen a szemléltetésen? Milyen tényt szeretne megfogalmazni az átlagemberekkel, illetve a pénzszerető vallási vezetőkkel kapcsolatban?

Jézus most emelt ki egy változást, amikor azt mondta, hogy a „Törvény és a Próféták [Keresztelő] Jánosig voltak”, de „attól kezdve Isten királyságát hirdetik mint jó hírt”. Tehát János és Jézus Krisztus prédikálása által mind Lázár, mind a gazdag ember jelképesen meghal az addigi életkörülményeit tekintve, és mindketten merőben új helyzetbe kerülnek Isten előtt.

Különösen a szegény sorban sínylődő, alázatos emberek élnek régóta vallási elnyomás alatt. De segítséget kapnak, és jól reagálnak a királyságról szóló jó hírre, amelyet először Keresztelő Jánostól, majd pedig Jézustól hallanak. Korábban be kellett érniük azokkal a morzsákkal, amelyek a vallási vezetők jelképes asztaláról hullottak le. Most azonban alapvető szentírási igazságokkal táplálkozhatnak, különösen azokkal a csodálatos dolgokkal, amelyeket Jézus tár fel. Olyan, mintha most végre kedvező helyzetben lehetnének Jehova Isten szemében.

Velük ellentétben a gazdag és befolyásos vallási vezetők elutasítják a királyságról szóló üzenetet, amelyet János bejelentett, és amelyet Jézus még most is országszerte hirdet (Máté 3:1, 2; 4:17). Sőt, dühíti és gyötri őket ez az üzenet, amely Istentől jövő tüzes ítéletet tartalmaz (Máté 3:7–12). Valódi megkönnyebbülést jelentene ezeknek a pénzszerető vallási vezetőknek, ha Jézus és a tanítványai felhagynának Isten üzenetének a hirdetésével. Olyanok ezek a vezetők, mint a szemléltetésben szereplő gazdag ember, aki így szól: „Atyám, Ábrahám, irgalmazz nekem, és küldd el Lázárt, hogy mártsa vízbe ujja hegyét, és hűsítse nyelvemet, mert gyötrődöm ebben a lobogó tűzben” (Lukács 16:24).

Ám nem számíthatnak enyhülésre. A vallási vezetők többsége nem fog megváltozni. Nem figyeltek „Mózesre és a Prófétákra”. Ezeknek az ihletett írásoknak arra kellett volna őket indítaniuk, hogy elfogadják Jézust mint Isten által kinevezett Messiást és Királyt (Lukács 16:29, 31; Galácia 3:24). Nem hajlandók megalázni magukat, és nem is hagyják, hogy meggyőzzék őket azok az alacsony sorú emberek, akik elfogadják Jézust, és már Isten helyeslését élvezik. Az igazság kérdésében Jézus tanítványai egyszerűen nem alkudhatnak meg, és nem is hígíthatják fel az üzenetüket csak azért, hogy kedvezzenek a vallási vezetőknek, vagy hogy enyhülést szerezzenek nekik. Ezt a helyzetet jól kifejezi az, amit a szemléltetésben „Ábrahám” mond a gazdag embernek:

„Gyermekem, ne felejtsd el, hogy neked sok jóban volt részed az életedben, Lázárnak viszont sok rosszban. Most azonban neki itt vigasztalásban van része, te meg gyötrődsz. Ezenkívül nagy szakadék van vetve közénk és közétek, hogy akik innen át akarnak menni hozzátok, ne tudjanak, és onnan se jöhessenek át mihozzánk” (Lukács 16:25, 26).

Mennyire igazságos és helyénvaló, hogy ilyen drámai fordulat áll be! Megváltozik a helyzet a büszke vallási vezetők és az alázatos emberek között. Ez utóbbiak elfogadják Jézus igáját, most végre felfrissülnek, és jelképes értelemben jól tápláltak (Máté 11:28–30). Ez a változás még nyilvánvalóbb lesz pár hónappal később, amikor a törvényszövetséget felváltja az új szövetség (Jeremiás 31:31–33; Kolosszé 2:14; Héberek 8:7–13). Amikor i. sz. 33 pünkösdjén Isten kitölti a szent szellemét, kétség sem fér majd hozzá, hogy nem a farizeusok és vallási szövetségeseik fogják élvezni Isten helyeslését, hanem Jézus tanítványai.

A Római Katolikus vallás szerint az alábbi túlvilági állapotok léteznek:

1. Mennyország (Paradicsom, menny): Az üdvösség túlvilági helye, ahol a tökéletesen tiszta lelkek Istennel és az a szellemi lényekkel élvezik az örök boldogságot. A Szentírás egyértelmű tanítása, hogy mennyország létezik.

2. Pokol (Infernó): A kárhozat túlvilági helye, ahol a halálos bűnben megátalkodott lelkek örökké szenvedik az örök büntetést. Két féle kín van itt: Az elvetés kínja (Poena damni), vagyis hogy a lélek életcélja örökké meghiúsult és végleg Isten nélkül kell élnie, illetve az érzéki kín (Poena sensus), amit a Szentírás „tűz” kifejezéssel mutat be, de igazából nem tudni sokat ennek a tűznek a természetéről. A Szentírásnak ez is egyértelmű tanítása, és a modern nézetek ellenére hangsúlyozva van hogy örökké tart.

3. Tisztítóhely (tisztítótűz, purgatórium): Az az állapot, amelyben 1.a bocsánatos bűnben lévő lelkek vagy 2. a már tiszta, de még nem vezekelt lelkek szenvedik az időleges büntetést. A kínjai hasonlóak a pokoléhoz: Az lelki kínokat az adja, hogy a tisztuló lelkek vágyódnak Isten után, de nélkülözniük kell egy ideig. Emellett a purgatóriumnak is tulajdonítanak valamiféle érzéki kínt (poena sensus), amire utal a „tisztítótűz” kifejezés (purgatorius igni). A Bibliában nem olvasható kifejezetten a „tisztítóhely” vagy „tisztítótűz” kifejezés, azért benne van, pl. A Makkabeus könyvekben a halottakért bemutatott engesztelő áldozat, illetve a „tűz általi” megmenekülés, ahogy Pál apostol fogalmaz. Jézus említi hogy van olyan bűn amelyet a halál utáni életben megbocsátanak. Noha nem a Bibliában, de az őskereszténységről azt olvassuk, hogy ha valaki súlyosan vétkezett, akkor évekig is vezekelnie kellett. Emellett ősi keresztény források igazolják, hogy imádkoztak a halottakért, ami csak akkor érthető, ha van köztes állapot. Egyébként ezt igazolják a kopt, illetve keleti ortodox egyházak is, tehát szinte biztosan ősi keresztény tanítás ez, nem pedig a Katolikusok önkéntes hagyománya, ahogy a protestánsok vádolják.

4. Limbus (Limbo, tornác): Itt két fajta limbusról van tanítás: 1. Limbus patrum (az atyák tornáca), vagyis az a hely és állapot, ahol a Krisztus előtt meghalt erényes emberek természetes boldogság állapotában várták a megváltást és az üdvösséget. Az apostoli hv.-ban olvassuk hogy Jézus „alászállt a poklokra…”, ami a régi hittankönyvek szerint a Limbus patrum-ba való leszállására utal, ahonnan szabad utat nyitott az ottani lelkeknek a mennyországba. Valószínűleg az „Ábrahám kebele” kifejezés is erre az állapotra ill. helyre utal.

2. Limbus puerorum, vagyis az a hely ahová a megkereszteletlen kisdedek lelkei kerülnek. Ez nem dogma, de sokáig része volt a Katolikus hagyománynak. Ez az állapot, hasonlóan a L. patrumhoz, nélkülözi a mennyország természetfeletti boldogságát, de azért természetes boldogságot ad.

Ha érdekel valakit ez a téma, akkor a Katolikus videotár csatornán Erdő Péter bíboros, az apostoli hitvallás előadása jó választás lehet, különösen az „Alászállt a poklokra” kezdetű cikkely első része.