Hogy tudnék visszafordulni Istenhez?
Katolikus vagyok.
Ebben a szellemben is neveltek.
16 évesen tényleg éreztem azt, amit kell.
Meg is volt az eredménye, de sajnos valahogy pofáraestem.
Aztán valahogy elfordultam. Idővel visszataláltam, de már másképp, kicsit átalakult ez a kapcsolat, olyan érettebb lett.
16 évesen minden este olvastam a Bibliából, utána már nem, csak rá gondoltam és kész.
Valahogy nem volt rá szükség.
Aztán ismét volt pofáraesés, eléggé leadtam magamból.
Ezt követően ismét felálltam, kialakult egy teljesen új hozzáállás, volt hitem, de már nagyon eltávolodtam Istentől.
Most pedig olyan pofont kaptam ismét, amivel most aztán tényleg nem tudok mit kezdeni.
Tehát ez most túl megy mindenen.
Annyiból jó, hogy tudom, hogy hitre van szükségem.
Gyakorlott vagyok, de totál halott.
Tudnátok ebben segíteni?
Kicsit úgy érzem magam, hogy mire jó lenne minden, addigra mindig bukok.
OK. Igazad van. Veled nem viatkozom. Neked még tudok igazat adni pl.
De azért kifejtheted, hogy mi motívál Istenhez és miért.
Úgy látom ,hogy megvan az Isten keresesed ami egy nagyon jó dolog :) ,azonban sajnos felreertelmezted azt,hogy te "megtalaltad" Istent.A katolikus vallas szamos olyan dolgot tartalmaz ami nem kedves Istennek es ezek a bibliaban is levannak irva,tehat van 1-2 bűn a katolicizmusban.Isten pedig osszeferhetetlen a bűnnel ,tehat nincs jelen a katolikus egyhazban,de attol még,hogy te teves tanitasokat kovettel es felreertelmezted Istent attól még ő szeret teged es ki akar huzni a mocsárból.
Ha valóban a szivedben keresed Istent és vágysz a jelenletere,ahol valosagosan meg is tapasztalhatod a szeretetet akkor térj meg ,add át Jézus Krisztusnak az eleted es keresztelkedj meg ő benne es garantalom ,ha ezeket megteszed Isten kijelenti magat neked :).
Azonban felre ne ert ,en nem leszolni akarom a te jelenlegi egyházadat,csak ugy gondoltam,hogy mint minden embernek neked is jogod van tudni a valosagot ezert leirtam ezeket neked :).
Egyedül nem megy. Ezt megmondta a Kern és a Garas is. A lényeg, hogy kell egy kis hívő közösség, vagy legalább egy ember, akivel őszintén tudsz beszélni hitkérdésekről.
Az életben a legeslegfontosabb dolog a jó párválasztás. Ez fontosabb a pályaválasztásnál is. Ha olyan párt választasz, akivel tényleg jóban-rosszban egyek vagytok, mindent meg tudtok beszélni, hittársak vagytok, egymást támogatjátok, akkor minden sokkal könnyebb.
"De azért kifejtheted, hogy mi motívál Istenhez és miért."
Az, hogy nem akarok gonosz lenni. Aki valaha is bántott életemben, az hitetlen volt. biztosíthatlak, hogy a sok szemétláda ember közül egyik sem hívő. Egy igaz hívő nem fog bántani senkit. Én soha nem bántottam senkit. És ezt annak köszönhetem, hogy hívő vagyok. Rendkívül nagy önbizalmat tud adni (nem tudom honnan jön, csak egyszerűen Isten maga önbizalmat ad neked, ha kéred), és erőt is. Amíg az emberben kételyek vannak,szinte minden rossz dologban azt látja, hogy na, isten megint nem segített. pedig ez nem igaz. Függ attól, hogy mennyire hiszel benne, és hogy mennyire jogos a kérésed. Pl. nem fog 5 milliárd forintot adni neked, akkor sem, ha eladakoznád. Viszont ha azt mondod, hogy intézze úgy a dolgokat a múltban, a jelentben, és a jövőben, hogy a szegényeknek végül jobb sorsuk legyen, akkor abban fog segíteni.Nincs miért megutálnom Istent, hogyha nem ő bántott, hanem azok, akik hitetlenek voltak. Van hívő ismerősöm, annál kedvesebb embert még nem láttam.
Köszönöm a válaszokat!
Mert a hit a legszebb dolog.
Lehet.
Egyébként tegnap Nőnap alkalmából vettem egy virágot, majd bementem egy boltba.
Kijöttem, kért tőlem egy hajléktalan pénzt.
Már mikor mentem a boltba is gondoltam rá, hogy adok neki, de nem volt nálam apró.
Visszafelé jövet eszembe jutott, hogy most már van nálam, lehet oda kellene menni.
Visszafordultam végül, hogy adok neki.
Ekkor kapcsoltam, hogy valami hiányzik.
A virág!
Addig tele volt a kezem.
Gyorsan vissza a boltba, szerencsére még megvolt! :)
Aztán újból kjöttem, majd odaadtam a pénzt szerencsétlen csövinek :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!