Nem szabad megenni az ehető állatok vérét, mert lelkük van?
Mózes harmadik könyve 17:13-14
"Ha valaki Izráel fiai közül vagy a köztük tartózkodó jövevények közül vadászat közben vadat vagy madarat fog, amelyet meg szabad enni, folytassa ki a vérét, és takarja be azt porral. Mert minden test lelke a vére a lélekkel együtt. Ezért mondtam Izráel fiainak: Semmiféle testnek a vérét ne egyétek meg, mert minden testnek a lelke a vére."
Nem, a lélek nem halhatatlan,
A lélek az maga az ember, illetve az állat.
(Ezékiel 18:4) . . .Amely lélek vétkezik, az hal meg.
Tehát, az ember mint élőlény vétkezik ezért meghal.
Jézus halála az, ami által valaki vissza kaphatja az életét, ha Isten méltónak találja erre.
Nem nem létezik ilyen, mert a Teremtőnek soha nem volt szándéka a halál, az ember esetében.
Ádámék ezért tudhatták, hogy mit veszítenek, mert a halált a körülöttük élő állatok esetében láthatta.
Az ember a Föld alkotó elemeiből hozta létre, és életre keltette, a szelleme által, mint amikor a ventilátor is addig működik, amíg kapja az energiát.
Isten megvonta az embertől hogy örökké kapjon ebből az éltető erőből, és egy idő után leáll az élete, és vissza tér ahonnan vétetett.
De kitalálta, hogy Jézus halál által, jogilag Ádám utódainak, lehetőségük van hogy vissza kapják azt, amennyiben elfogadják ezt, és feltétel nélkül összhangba hozzák az életüket a szándékaival.
Isten mindenkit jól ismer, mind külsőleg, mind belsőleg, és úgy kapja vissza az életét, ahogyan élt előtte,
olyan ez mint ha egy hosszú mély álomból ébrednél.
utolsó :) tudom, hogy van határa, egészen a fanatikusig...
csak azt nem értem, hogy lehet a vért megenni, amikor az folyadék, hacsak nem keverik össze a vért valami más étellel, de itt konkrétan csak vérről van szó. A másik: ami érdekes, hogy a vérben a tanítások szerint "lélek" folyik és az állati véres hús fogyasztása során a vérünkbe vándorolnak az állati lelkük. Hát ez még felülmúlja a horrorfilmet is :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!