Ki a törvénytipró jehova tanúi szerint?
Ezt írta egy tanú, mikor az 1914es állítólagos visszajövetel volt a téma:
"Jézus nem Fizikálisan jön le az emberek közé, hanem a jelenlétét, a világban felgyorsuló nehezen elviselhető dolgok jelzik."
A Biblia viszont ezt írja:
És akkor jelenik meg nyíltan a törvénytipró, akit az Úr Jézus meg fog ölni szájának leheletével, és meg fog semmisíteni eljövetelének fenségével.
Tehát kit és mikor ölt meg Jézus?
A Biblia szerint.
(2Tesszalonika 2:8) 8 Akkor bizony kinyilatkozik majd a törvénytelen, akivel az Úr Jézus végezni fog szájának szellemével, és akit semmivé tesz az ő jelenlétének nyilvánvalóvá válásával.
Ha elolvasod az előző verseket, akkor láthatod kikről van szó:
(2Tesszalonika 2:3) 3 Senki, semmilyen módon ne vezessen titeket tévútra, mert nem fog az eljönni, csak ha előbb eljön a hitehagyás, és kinyilatkozik a törvénytelenség embere, a pusztulás fia.
Azok az emberek, akik Isten képviselőinek adták magukat ki, hosszú évszázadokon keresztül, minden féle Bibliai alap nélküli dolgokat tanítottak az embereknek, illetve belefolytak Sátán világába.
Ezért nevezi törvénytelennek, s ezt egy másik Biblia vers is ezt írja:
(Máté 7:22, 23) 22 Sokan mondják majd nekem azon a napon: »Uram, Uram, nemde prófétáltunk a te nevedben, démonokat űztünk ki a te nevedben, és sok hatalmas cselekedetet vittünk véghez a te nevedben?« 23 De én akkor megvallom nekik: Soha nem ismertelek titeket! Távozzatok tőlem, ti, akik törvénytelenséget műveltek!
Ezek az emberek a vers szerint elismerik Krisztust mint Királyt és Urat, de Jézus törvénytelennek nevezi Őket, mert nem azt tették, amit az Atya akart.
(Máté 7:21) 21 Nem mindenki fog bemenni az egek királyságába, aki azt mondja nekem: »Uram, Uram«, hanem az, aki cselekszi égi Atyám akaratát.
Még senkit nem ölt meg, ez egy jövőbeni esemény.
Akkor fogják megérteni, hogy tévedtek.
Akkor írom őrtornyul:
Olvasd el figyelmesen a fenti igét. Egyértelmű, hogy leírja, Jézus mikor visszajön, akkor a törvénytiprót elpusztítja.
1914ben az őrtorony tanítás szerint láthatatlanul visszajött. Igaz, hogy a Biblia mást ír, de ezzel ne is foglalkozzunk, az csak Isten szava, de itt most az őrtoronyról van szó.
Tehát van az ige.
Van az 1914es visszajövetel.
Majd az állításod: "
Még senkit nem ölt meg, ez egy jövőbeni esemény. "
A kettő ütközik egymással.
Ismételjük újra:
meg fog semmisíteni eljövetelének fenségével.
Tehát akkor?
"Úr Jézus végezni fog szájának szellemével, és akit semmivé tesz az ő jelenlétének nyilvánvalóvá válásával."
A "végezni fog" nem jelen idő, és nem múlt idő.
Hogy semmissé teszi, azt jelenti, hogy helyre állítja azokat a tiszta Biblia tanításokat, amiket addig hamis módon terjesztettek, tehát egy fajta "megsemmisítésben lesz része, de nem fizikailag, a szájának szellemével, vagy is beszélni fognak az igazságról. így akinek van füle, meghallja hogy rossz oktatást kapott,
Ezt írja a szent írás:
(2Korintusz 10:4, 5) 4 Hadviselésünk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem az Isten által hatalmasak erődítések lerontására. 5 Mert okoskodásokat rontunk le, és minden magaslatot, amelyet az Isten ismerete ellen emeltek, . . .
Nem fizikailag méri a csapásokat, hanem egyenlőre olyan téves tanításokat, amiket a valódi ismeret ellen emeltek, vagy is nem azt tanították, ami helyes.
Kedves kérdező.
Légyszives kérdezd meg a tanuktol hogy ez a törvénytipró milyen törvényt tipor?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!