Jèzus anyjának hány gyermeke született?

Sziasztok!

Péter!

"A lélek halhatatlansága az ami a keresztény tanítással homlokegyenest ellenkezik, és ezt a teológusok is elismerik."

Gondolom azok a teológusok Istent is halandónak tekintik.

"... Az Isten Lélek, és akik

imádjál őt, azoknak lélekben és

igazságban kell imádniuk."

Sziasztok!

Pál az ítélet napjára készült a búcsúbeszédében: "Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megad nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, a kik vágyva várják az ő megjelenését." (2Tim 4:7-8)

Ha valakinek kétsége lenne Luther Márton szavait idézem: „Nemrég Rómában… megalkották azt a szent hitcikkelyt, hogy az ember lelke halhatatlan. Mert a hitvallásban megfeledkeztünk arról, amit mindannyian vallunk: Hiszem az örök életet. Ugyanakkor Arisztotelésznek, a világi tudomány nagy mesterének segítségével határozatba ment az is, hogy a lélek a testnek a szubsztanciális formája… A filozófusok közt a legkiválóbbak úgy gondolták, hogy a halál eloldja és kiszabadítja a lelket a testből, miután pedig testének lakásából eltávozott, az istenek társaságához csatlakozik és szabad mindenféle testi nyomorúságtól. Ilyen halhatatlanságról a filozófusok álmodoztak, jóllehet azt kielégítően sem megalapozni, sem megvédeni nem tudták. A Szentírás ellenben egészen másként, ti. feltámadásról, és örök életről tanít, és ennek reménységét oly módon tárja fel előttünk, hogy abban nem kételkedhetünk.” Majd ezt írja: „Csak jöjjön ide, aki olyan vakmerő és szeretné tudni, hogyan is áll a dolog a halottakkal. Sokan vannak, akik szívesen megkérdezték volna Lázárt, mit csinált, mit gondolt, érzett és látott, amikor négy napig a sírban volt (Jn. 11. fejezet). Hasonlóan szívesen megkérdeztek volna más halottakat is, akiket Krisztus és a próféták feltámasztottak... Én azonban nem törődöm Lázárral és a többi halottal, és egyedül az íráshoz tartom magamat. Ez pedig azt mondja: alusznak. Úgy vélem, hogy az aluvás annyira hatalmában tartja őket, hogy nem éreznek, és nem látnak semmit, még sokkal kevésbé, mint amennyit az ember a természetes alvásban érez. Ha pedig feltámadnak, akkor ez úgy megy végbe rajtuk, hogy nem is tudják, hol voltak." És végül: „Nem hasonló a halál az éjszakai alváshoz? Mert amint az alvástól elmúlik a gyengeség és az élet lelke visszatér, úgyhogy az ember reggel friss jókedvvel kel fel, így fogunk mi az utolsó ítéletkor feltámadni, mintha csupán egy éjszakát aludtunk volna; frissek és erősek leszünk."

Karl Barth svájci református teológus, akit sokan a huszadik legnagyobb protestáns teológusának tekintenek, ezt írja: "Egységben és teljességben látja az embert a Biblia akkor is, amikor meghal…Nem egy test nélkülivé váló lélek szakad el egy lélek nélkülivé váló testtől, hanem egy egész ember… most azon a határon áll, amelyen túl már nincs számára idő, és amelyet átlépni nem képes sem testileg, sem lelkileg."

Oscar Cullmann a 20. század egyik legkiemelkedőbb evangélikus teológusa így ír: "Okvetlenül szükség van Isten új teremtő aktusára, mely az embernek nemcsak egy részét hívja vissza az életbe, hanem az egész embert. Tehát mindent, amit Isten teremtett, és amit a halál megsemmisített. Szókratésznek és Platónnak nincs szüksége semmiféle új teremtő aktusra. Hiszen az ő felfogásukban a test lényegében rossz, és így nem kell, hogy tovább éljen. Az a rész pedig, amelynek tovább kell élnie, a lélek, egyáltalán meg sem hal. Ha meg akarjuk érteni a keresztény feltámadáshitet, teljesen el kell szakadnunk a görög filozófiai gondolatvilágtól."

Nyíri Tamás katolikus teológust idézem: " Az európai hagyománytörténetben kiváltképpen két gondolatkör hatására alakult ki a halál utáni élet eszméje. Az egyik a lélek halhatatlanságának görög fogalma, a másik a holtak feltámadásának bibliai hite… Aki azt vallja, hogy az elmúlás után a puszta lélek tovább él Istennél, nem veszi elég komolyan sem a halált, sem a halálon aratott isteni győzelmet… A Biblia szerint az emberi személy – jelenlegi, bukott állapotában – teljességgel a halál hatalmába kerül: a lélek a seol, az alvilág foglya lesz, a test pedig elporlad a sírban. Ez azonban átmeneti állapot csupán. Isten irgalmából újból életre támad az ember, úgy, ahogyan felkel a földről, ahová lefeküdt, ahogyan felébred az álomból, melyben elmerült. Nem kétséges, hogy ez a felfogás sokkal jobban megfelel a jelenkori antropológiai szemléletnek, mint a metafizikai halhatatlanság."

Végül Dr. Nagy Gyula evangélikus teológia professzor Dogmatika - teológiai akadémiai jegyzetéből idézek: "A lélek halhatatlanságába vetett hit nem számol komolyan a halál valóságával: régi, platonikus-orfikus eredetű meggyőződés szerint csak a test kerül a halálba, a lélek-szubsztancia kikerüli azt. Sok más, idegen hatással együtt ez a filozófiai-mitikus gondolat is átkerült a kereszténységbe, és elfoglalta a biblikus reménység helyét… megüresítve a feltámadás értelmét. Az Ige szerint a teljes testi-lelki ember bűnös, ezért a halál – mint a bűn zsoldja – a teljes embert éri."

Üdv. Péter

Kedves Péter!

Látod, én nem a Bibliából Ctrl+C majd Ctrl+V-zek, hanem a saját szavaimmal írok.

Arra nem reagáltál amit korábban írtam, hogy akkor minek jött el Jézus, ha utána is ugyanúgy lélekaluvás van? Mit változtatott meg Jézus?

Ha pedig a kárhozat nem örök, hanem teljes megsemmisülés, akkor mi a csudának próbálunk jók lenni? Miért nem teszünk meg mindent, ami jól esik? Miért ne követhetnénk el mindenféle bűnt, ami jól esik? Ha a kárhozat a teljes megsemmisülés, akkor nem mindegy? ...

Egy gyereke volt, Jézus.

A "Jézus testvérei" meg egy nyelvészeti-kultúrtörténeti "baki", hogy úgy mondjam. A Közel-Keleten testvérnek hívtak más rokonokat is, nem csak az édestestvéreket. Az édestestvérre gyakran utaltak úgy, hogy a testvér, akivel egy anyaméhből származik.

Jézus testvérei valószínűleg Jézus unokatestvérei, vagy esetleg József első, elhunyt feleségének gyerekei, bár ez utóbbi kevésbé valószínű.

Péter!

Itt is olvasgass kérlek: [link]

Kedves ma 13:12-kor Hozzászóló!

Az Úr Jézus Krisztus értelemszerűen a "második haláltól" szabadította meg az embert, ami a Biblia szerint "a tűznek tava." (Jelenések 20:14) Ezt abból is láthatjuk, hogy azóta is minden őszinte hívő ember meghal. Az Úr Jézus Krisztus így tanított erről: "Ne csodálkozzatok ezen: mert eljő az óra, amelyben mindazok, akik a koporsókban vannak, meghallják az ő szavát, és kijönnek; akik a jót cselekedték, az élet feltámadására; akik pedig a gonoszt művelték, a kárhozat feltámadására." (Jn. 5:28-29)

Később ezt a tanítását így ismételte vissza Márta: "Mondta néki Jézus: Feltámad a te testvéred. Mondta néki Márta: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor az utolsó napon." (11:23-24).

Az Úr Jézus Krisztus példázata félreérthetetlen: "Mikor pedig eljő az embernek Fia az ő dicsőségében, és ő vele mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsőségének királyiszékébe. És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől." (Mt. 25:31-32)

Az Úr Jézus Krisztus újbóli eljövetelének reménysége és várása nemcsak hitbuzgó keresztényeknek az eszméje, hanem egyértelmű, sokszor megismételt, isteni ígéret a Bibliában.

A Sznetírás szerint Isten Fiának először emberként, isteni hatalmát letéve kellett eljönnie Földünkre, másodszor azonban isteni hatalommal és dicsőséggel jelenik meg, egy végső igazságszolgáltatásra és szabadításra, Isten országa hatalomátvételére.

Jézus maga is igen világos kijelentéseket tett erről első eljövetelekor. Néhány példa:

Kajafás főpapnak és az egész ítélkező főtanácsnak mondta, szokása szerint „az ember Fiának” nevezve magát: „Meglátjátok majd az ember Fiát ülni a hatalomnak jobbján, és eljönni az ég felhőivel.” (Márk 14,62)

Tanítványait pedig így vigasztalta: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek... elmegyek... és ismét eljövök, hogy magamhoz vegyelek titeket... Ti azért most ugyan szomorúságban vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, s örülni fog a ti szívetek, és senki el nem veszi tőletek a ti örömötöket.” (János 14:1–3, 16:22)

A Szentírás szerint Jézus második eljövetele az emberi történelemnek azon a végpontján lesz, amikor a bűn teljesen „beérik” és a világ eljut az önmegsemmisítés lehetőségéig. Ezt követően történnek a következő események: az utolsó ítélet, a megváltottak szabadulása a halál fogságából (az ún. első feltámadáskor), az egész földi történelem kiértékelése a megváltottakkal együtt (az ún. millennium, az ezeréves időszak folyamán), a megváltás kegyelmét visszautasítók ítéletének meghirdetése és annak végrehajtása (az ún. második feltámadás idején, a „második halál” által), a Föld újjáteremtése eredeti, bűneset előtti állapotában, és örökségül adása az emberiség megváltott, megmentett maradékának.

Ezért a keresztény hit döntő része a Jézus visszajövetelében való reménység. Ez tükröződik Pál apostol alábbi kijelentésében is, amely tömören összefoglalja, hogy mit tartalmaz az evangélium, a jó hír, melyet a keresztények vallanak és hirdetnek:

„Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, amely arra tanít minket, hogy... mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon, várván ama boldog reménységet... a megtartó Jézus Krisztus dicsősége megjelenését.” (Titus 2,11–13)

Üdv. Péter

Kedves Péter!

A kereszténység a 2. eljövetelben való reménység igen, az adventista hit szerint. Ezt azért hozzátehetnéd, tiszteletben tartva mások hitbeli meggyőződését is.

A Bibliából pedig nem érdemes hosszasan idézgetni, mert azt mindenki úgy értelmezi ahogy akarja, és azt emel ki belőle, amit akar.

Kedves Pietrosol!

Elolvastam, de semmi meglepőt nem találtam benne. Ez a modern Judaizmus álláspontja, ami csakúgy fertőződött az ókori pogány görög filozófiával, mint a középkori kereszténység.

Az ókori pogány vallások szinte mind vallották a lélek természetes halhatatlanságát. Izráel egyedül állt azzal az álláspontjával, hogy elutasított mindennemű halottkultuszt, a halált a bűn büntetésének tekintette, amelyből csak Isten kegyelme által, csak a halált okozó bűntől való elszakadás nyomán lehetséges a szabadulás, feltámadás által az idők végén.

A נִשְׁמַ֣ת (niš-maṯ=nesamá) kifejezés egyébként először az I.Móz 2:7-ben jelenik meg, ahol ezt olvassuk: "És formálta az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehelt az ő orrába életnek leheletét. Így lett az ember élő lélekké (nefes hajja)."

Vagyis a képlet nem így igaz, ahogy a rabbi írja: hogy van a nefes+ruah+nesama = ember, hanem így föld pora (test)+ nesama (lehelet)= nefes (élő személyiség). A ruah és a nesama váltófogalmak a Szentírásban.

Üdv. Péter

Kedves ma 14:02-kor Hozzászóló!

Krisztus második eljövetelének várása minden keresztény ember reménysége, nem csak az adventistáké. Ha nem így lenne, akkor soha nem lett volna adventmozgalom, ami szinte minden felekezetből való hívek között alakult ki. Az én hitem alapja a Szentírás, a Biblia, és ez szintén minden keresztény felekezetre igaz, hiszen honnan tudhatnánk az Úr Jézus Krisztusról, akinek a követői vagyunk, ha nem a Szentírásból?

Üdv. Péter