Jehova tanúi! Jézus 1919-ben nevezte ki a hű és értelmes rabszolgát? Hol olvashatok erről a Bibliában?
(Máté 24:45–47) 45 Ki valójában a hű és értelmes rabszolga, akit az ura kinevezett a háziszolgái fölé, hogy megadja nekik eledelüket a kellő időben? 46 Boldog az a rabszolga, ha az ura, amikor megérkezik, ilyen munkában találja őt! 47 Bizony mondom nektek, mindene fölé kinevezi.
A szövegkörnyezet rámutat, hogy a hű és értelmes rabszolgáról szóló szemléltetésben mondottak nem i. sz. 33 pünkösdjén kezdtek el teljesedni, hanem a vég idején.
Ez a szemléltetés annak a próféciának a része, melyet Jézus mondott a jelenlétének és a világrendszer befejezésének jeléről
A Jelenések 12:17 úgy utal a tagjaira, mint akik „megmaradtak” az asszony magvából. Ez a maradék, mint csoport, ki lett nevezve Krisztus „mindene” fölé. Krisztus „mindene” nem más, mint az ő földi javai, azaz érdekei, melyek fölé a hű sáfár kinevezést kapott, hogy gondját viselje.
Ezekbe beletartoznak a Királyság földi alattvalói és a jó hír prédikálására fordított anyagi eszközök.
Amikor Krisztus 1918-ban ’megérkezett’, hogy megvizsgálja a ’rabszolgát’, megtalálta a hűséges tanítványok szellemmel felkent maradékát, amely 1879 óta ezt a folyóiratot és más Biblián alapuló kiadványokat használ fel, hogy szellemi eledelről gondoskodjon a kellő időben. Elfogadta őket mint csoportot eszközének, vagyis ’rabszolgájának’, és 1919-ben megbízta őket, hogy törődjenek földi javaival.
Ahogy az ókori Izrael összes tagja együttesen alkotott egyetlen ’szolgát’, ugyanúgy az összes felkent keresztény, akik egy időben élnek a földön, együttesen alkotják ’a hű és értelmes rabszolgát’.
A hű és értelmes rabszolga” nem lehet egyvalaki. Miért nem? Azért, mert a rabszolga már az első században is osztott szellemi táplálékot, és Jézus szerint még akkor is ezt fogja tenni, amikor az Úr megérkezik, erre pedig 1914-ben került sor. Ez azt jelentené, hogy valaki mintegy 1900 évig hűségesen szolgál. Ilyen hosszú élete még Metusélahnak sem volt!
Jézus azt mondta, hogy az Úr, „amikor megérkezik . . . , mindene fölé kinevezi” a rabszolgát. Hogyan lehetne minden egyes keresztényt kinevezni minden fölé, vagyis az Úr összes tulajdona fölé? Ez képtelenség!
Noha Jézus „hűnek és értelmesnek” nevezte a rabszolga osztályt, azt nem mondta, hogy tévedhetetlen lesz. Ennek a csoportnak a tagjai hűséges felkent testvérek, mindamellett tökéletlen keresztények. Legjobb szándékuk ellenére is tévedhetnek, ugyanúgy, ahogy ez az első századi társaikkal is előfordult
Ámde az indítékuk tiszta, és Jehova felhasználja őket arra, hogy bibliatanulmányozási segédeszközökkel lásson el minket, melyek építik az ő Szavába és ígéreteibe vetett hitünket.
Mivel a rabszolga osztály hűségesen végezte az Úr munkáját, amikor ő láthatatlanul visszatért 1914-ben, bizonyítékait láthatjuk annak, hogy nagyobb felelősségekkel lett megbízva 1919-ben. Azóta világszerte folyik a tanúskodás a Királyságról, valamint Jehova imádói nagy sokaságának a begyűjtése, azzal a céllal, hogy túléljék a nagy nyomorúságot
Ennek a nagy sokaságnak is szüksége van szellemi eledelre, amelyről a rabszolga osztály gondoskodik.
Ez mind szép és jó living witness, de ez nem a Bibliából van, hanem Őrtorony cikk...
Olyasmire gondolok, mint pl. az 1914-es dátum. Azt is a Bibliából számoljátok ki, gondolom erre is van egy számolásotok.
Vagy honnan jön pont az 1919-es dátum? Mert így eléggé légbőlkapott...
A tanúnak: egy példázat köré épített őrtorony mese az egész. Jézus mondott egy példázatot, amiből sok van a Bibliában, mert így magyarázott és ez nem burkolt tanítás, amit az őrtorony kitalált, hanem egy példa.
Ugyanakkor a pokol sosem volt példázat, azt vajon miért nem fogadjátok el? Pedig meg kéne vele barátkozni, mert azt választottátok Jézus helyett.
Sajnos, sokan nem veszik figyelembe, ahogy most Te sem, hogy az Őrtorony egy havonta megjelenő folyóirat, amiről beszéltem.
A kellő időben kiadott szellemi élelmet adja. Ez is Jézus földi javaihoz tartozik. Mint ahogy a nyáj tagjai, és azok az anyagi és egyéb dolgok, ami által Jézus javaival kell sáfárkodniuk a kinevezett szolga osztálynak.
Egységesen szerte az egész lakott földön egységesen minden nemzetből valóknak akik begyűjtetnek.
Így egy nyájként ugyan azt a szellemi táplálékot kapják, bárhol éljenek is, ugyan abban az oktatásban, munkában vesznek részt. Miért 1919?
ezt egy mondatban nem lehet leírni, és ehhez kutatni kell, főleg a jelenések könyvében, mert az utolsó napok történéseit vázolja.
Az utolsó napok az Úr napja azzal kezdődött, hogy megtisztította az égi királyságot Sátántól és a Démonaitól, soha nem lehet többé bejárásuk oda.
ezt abból lehetett látni, hogy a földön elkezdődtek a "jajj" kiáltások.
Krisztus elfoglalta a trónját, és elkezdte az uralmát az ellenségei között.
Sajnos a sáfársággal megbízott szolga osztályt egy időre börtönbe zárták, ami a jelenések könyvében írva van
úgy mond halotti állapotba kerültek, mert az egyházak a politikai szeretőikkel mindent megtettek, hogy teljesen megakadályozzák a munkájukat.
/Jelenések 11:7-11/
A börtönből végül is 1919-ben kiszabadultak, úgy mond életre keltek, és akkor teljes erővel elkezdték a munkát folytatni, vagy is Jézus mivel kiállták a próbát, megbízta a javaival.
S a munkának az eredménye lett, hogy a kevés ezerré nőtt, a legkevesebb hatalmas néppé. (Ézsaiás 60:22) 22 A kevés ezerré lesz, a kicsiny pedig hatalmas nemzetté. Én, Jehova, felgyorsítom ezt a maga idejében.”
Jézus hűségesnek látta ezt az őszinte csoportot, akik igyekeztek Uruk megbízatásának eleget tenni.
Ez igen komoly, és felelősségteljes munka, nem lehet fél vállról venni, Isten először a népét tisztítja meg, hogy tiszta legyen minden téren, és méltó legyen a kinevezéséhez.
Ezért is 1919. egy próféciát pedig akkor lehet konkrétan nevezni amikor beteljesedik, vagy is látható.
"Sajnos, sokan nem veszik figyelembe, ahogy most Te sem, hogy az Őrtorony egy havonta megjelenő folyóirat, amiről beszéltem.
A kellő időben kiadott szellemi élelmet adja. Ez is Jézus földi javaihoz tartozik. Mint ahogy a nyáj tagjai, és azok az anyagi és egyéb dolgok, ami által Jézus javaival kell sáfárkodniuk a kinevezett szolga osztálynak.
Egységesen szerte az egész lakott földön egységesen minden nemzetből valóknak akik begyűjtetnek.
Így egy nyájként ugyan azt a szellemi táplálékot kapják, bárhol éljenek is, ugyan abban az oktatásban, munkában vesznek részt."
Az örtrorony szellemi táplálék,bibliamagyarázó, ez a tanuk álláspontja.
Luk 12:12 Mert a Szent Lélek azon órában megtanít titeket, mit kell mondanotok.
Ján 14:26 Ama vigasztaló pedig, a Szent Lélek, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam nektek.
1Ján 2:27 És az a kenet, amelyet ti kaptatok tőle, bennetek marad, és [így] nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; hanem amint az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz [is] az és nem hazugság, és amiként megtanított titeket, úgy maradjatok ő benne.
Csak három bibliavers ami megsemmisiti az örtorony álláspontját és a tanuk agymosott téves hitét.
Az örtorony véli hogy a SzentLélek helyét elveheti és ebben hisznek a tanuk,az agymosás ami a SzentLélek Isten nemlétét erőssiti, megalapozza a tanuk hitében az örtorony igazságát és Jézusnak tulajdonitott földi javának minősitését.
Az Istenkáromlás nyilvánvaló hogy földi szervezet lévén Isten ("a SzentLélek nevében") helyezi magát Isten igazságával és Jézus beszédével daccolva, magát az ugynevezett "Isten népét " vezető, igazságot magyarázó cimet viseli.
Ez az Istenkáromló örtoronyi munka nem tud és nem mondhat igazságot és próféciát és bizonyitja a a megváltoztatott tanítás és a nem beteljesülő prófécia ujboli kimagyarázása.
Jézus mostani jelenlétéröl ir nagyon világosan a biblia amit idézni is fogok, és arrol is ir a biblia hogy ha valaki azt mondja hogy emitt van vagy amott ne hidjétek.
Hol van Jézus? Válasz a bibliában!
Zsid 8:1 Fődolog pedig azokra nézve, amiket mondunk, az, hogy olyan főpapunk van, aki a mennyei Felség királyi székének jobbjára üle,
És mind addig ott is lessz!
Jel 16:17 A hetedik angyal is kitölté az ő poharát a levegőégre; és nagy szózat jöve ki a mennyei templomból a királyi széktől, amely ezt mondja vala: Meglett!
Jel 19:14 És mennyei seregek követik vala őt fehér lovakon, fehér és tiszta gyolcsba öltözve.
TANUK! "követik vala őt"
Máté 24:23 Ha valaki ezt mondja akkor nektek: Íme, itt a Krisztus, vagy amott; ne higgyétek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!