Keresztények ti fogyasztotok alkoholt szilveszter este?
Kedves Vidiripi!
Nem voltál elég figyelmes. A Gal. 5:22-ben szereplő szó az eredetiben inkább önmegtartóztatást jelent, nem mértékletességet.
Jómagam a 119. Zsoltár szellemében Isten Igéjét tartom a legfőbb mércének az életemben. Nem állítom, hogy mindig és minden tekintetben az Ige szerint cselekszem, mert ilyet igazán egy ember sem állíthat. De törekszem az Úr akaratának megismerésére és követésére. Így eredtem utána borivás kérdésének is, hogy megismerjem, hogy mindenféle szokásokon és hagyományokon túl, mi Isten álláspontja ebben a kérdésben. Az álláspontom tehát a bor és mindennemű alkohol fogyasztásának elutasításában meggyőződésem szerint Isten kijelentésén alapszik. Lehet, hogy tévedek, de amíg valaki érvekkel nem bizonyítja az ellenkezőjét, megmaradok álláspontom mellett. Mindenesetre azzal, hogy valaki nem iszik alkoholt, biztosan nem vétkezik. Ellenkező esetben ez annál inkább megtörténhet. Amikor ezt a nyilvánosság elé tárom - mint most -, akkor ezt nem mások meg- vagy elítélése céljából teszem, hanem azért, hogy esetleg mások is tegyék megfontolás tárgyává ezt a kérdést, hogy aztán Isten mutassa meg számukra, mi a helyes a borral kapcsolatos viszonyunkban.
Úgy vélem, a vallásos képmutatók háborodnak csak fel egy ilyen üzeneten, mint tették ezt a farizeusok is Jézus több tanításával kapcsolatban, mely szembement hagyományaikkal.
"Hallák pedig mindezeket a farizeusok is, kik pénzszeretők valának; és csúfolák őt." (Luk 16:14)
Íme most a borszeretők csúfolódnak. Az idők változnak, de az emberek nem.
Mivel nem akartam felületes lenni, és fontos a számomra, hogy a bizonyos legyek a meggyőződéseimben, ezért az egész Bibliát érintően áttanulmányoztam a bor kérdését. Az ÓSZ-től elkezdve, és a ÚSZ minden egyes helyét érintve, ahol szóba kerülhet alkoholos italok fogyasztása. A kánai mennyezőtől az Úrvacsoráig. Érintve természetesen az 1Tim. 5:23-at is.
Íme ennek elemzése:
Timótheus gyomorbaja és gyengesége
(1Tim 5:23) "Ne légy tovább vízivó, hanem élj egy kevés borral, gyomrodra és gyakori gyengélkedésedre való tekintetből."
A kánai menyegző mellett ez a leggyakoribb érv, amit a keresztyének borfogyasztása mellett fel szoktak hozni. Hiszen ha Timótheusnak lehetett gyomorerősítőként bort innia, akkor lehet minden hívőnek – állítják a borivás pártolói.
De vajon mi volt az, amit Pál a tanítványának javasolt?
Az első, amit meg kell tennünk, hogy dobjuk a szemétbe azt a magyarázatot, hogy Pál valamiféle borozott vizet javasolt volna Timótheusnak. Ez az elképzelés onnan ered, hogy abban az időben nem volt tiszta a víz, így egy kevés alkoholos borral keverve fertőtleníteni lehetett azt. Ez az elképzelés azonban minden realitást nélkülöz. Először is, a borral – főleg egy kevés mennyiséggel – semmiféle fertőtlenítő hatást nem lehet elérni. Ecettel már inkább lehetne, de itt nem az oxos (ecet), hanem az oinos (bor) szó szerepel. Kétséges már az is, hogy mikrobiológiai ismeretek hiányában ilyen ötlet egyáltalán felmerülhetett volna akkoriban. Továbbá a fertőtlenítés a gyermekek számára lett volna igazán fontos, és valószínűtlen, hogy ezt alkoholos itallal végezték volna a számukra.
Figyeljük meg, hogy Pál milyen okot jelöl meg a borivásra: „gyomrodra és gyakori gyengélkedésedre való tekintetből”
Timótheus tehát gyakorta gyengélkedett. A gyengeséget pedig aligha alkoholos borral lehet a legjobban kezelni. Sokkal inkább tápanyagokban, vitaminokban gazdag eledelekkel vagy italokkal. Már megbeszéltük (a tanulmány itt nem idézett előző részeiben), hogy a keleti emberek az édeset jobban szerették a savanyúnál. Az előbb említett Poscát nem is nagyon ismerték Palesztinában, ezt rómaiak hozták magukkal.
Emlékezzünk vissza Plinius-ra, aki ezt írta:
„Az adynamon (erőnélküli bor) készítésének módja az hogy végy 20 sextarius fehér musthoz félannyi vizet és forrald ezt, míg csak a víz teljesen elpárolgott. Az így nyert bor felette hasznos az olyan betegeknek, kikre nézve a bor, (mármint az alkohol tartalmú bor) veszedelmes hatású lenne.”
Amit abban az időben széles körben fogyasztottak, az az így, vagy hasonló módon készített alkohol nélküli, tápláló szőlőital volt. (Noha ezt is bornak nevezte).
Ez az ital a jólét és a földi örömök kifejezőeszköze volt. Így utal rá mindig az ÓSZ is.
Kis kitérőt téve ugyanezt látjuk a Jelenések könyvében is.
(Jel 6:6) "És hallék a négy lelkes állat közt szózatot, amely ezt mondja vala: A búzának mércéje egy dénár, és az árpának három mércéje egy dénár; de a bort és az olajt ne bántsd."
A harmadik pecsét felnyitásakor olvashatjuk ezt. Ez a csapás a szegényeket fogja érni. A gazdagokat, akik a bor és olaj fémjelezte luxuscikkeket vásárolják, még nem. A bor ebben a kontextusban sem azért van tehát említve, mert Isten meg akarja hagyni az embereknek a részegítő italokat, hanem mint gazdagság, vagyon jelképeinek egyike.
Visszatérve Timótheusra, ő bizonyára azért vált vízivóvá, mert el akarta vonni magát a földi örömöktől, hogy az Úr munkájára szentelje magát. A nem megfelelő tápanyagbevitel azonban legyengítette őt, ezért javasolta neki Pál, hogy igyon olyan, vagy ahhoz hasonló tápláló szőlőlét, amelyet Pliniusnál is olvashatunk. Semmi esetre sem arról, hogy Pál alkoholos borra tett volna javaslatot!
Az egész Biblia, mind az ÓSZ, mind az ÚSZ szellemiségétől, és Pálnak a borról, részegségről alkotott felfogásától is teljesen idegen lett volna, ha a legkedvesebb tanítványának a legkisebb mértékű alkoholos bor fogyasztását javasolta volna. Ebben az esetben joggal mondhatnánk Pálra, hogy vizet prédikál a nagyközönség felé, de magánemberként a barátjának már borivást javasol.
A lényeg Pál tanácsával kapcsolatban tehát az, hogy nem alkoholos bort, hanem tápláló szőlőitalt javasolt Timótheusnak. Erre az igeversre alapozva még gyomorpanaszokra vagy gyengeségre hivatkozva sem helyénvaló szesztartalmú bort, vagy bármi más alkoholt fogyasztani.
Ismét hangsúlyoznám, hogy az ÚSZ összes borral kapcsolatba hozható igehelyét megvizsgáltam, és egyik sem támasztja alá a borivást. Ha tehát azt tervezi valaki, hogy bedob további igeverseket, mint pl. az irgalmas szamaritánust, vagy bármi mást, előbb javaslom, hogy olvassa el a róluk szóló elemzést. Könnyen megesik, hogy egy-egy igevers önmagában igazol valamilyen nézetet, de ha tágabb kontextusban vizsgáljuk, akkor már egyáltalán nem támasztja alá azt.
Akit valóban érdekel a téma, itt megtalálja a tanulmányokat:
Vidiripi
"Mindenesetre azzal, hogy valaki nem iszik alkoholt, biztosan nem vétkezik."
Ezzel teljesen egyetértek és semmi kivetnivaló nincs benne. Vitán felül áll!
Viszont amit korábban írtál azzal már nem értek egyet.
"Nagyon sok keresztyén sincs vele tisztában, de valójában a Biblia nem hagyja jóvá semminemű alkohol fogyasztását a keresztyének számára."
- De egy dolog biztos, a mértékletesség az bizony nagyon is lényeges ebben a kérdésben.
"Úgy vélem, a vallásos képmutatók háborodnak csak fel egy ilyen üzeneten, mint tették ezt a farizeusok is Jézus több tanításával kapcsolatban, mely szembement hagyományaikkal."
Meglehet de én nem beszéltem hagyományokról sőt nem is mondhatom el magamról hogy hagyomány követő ember lennék.
"A kánai menyegző mellett ez a leggyakoribb érv, amit a keresztyének borfogyasztása mellett fel szoktak hozni. Hiszen ha Timótheusnak lehetett gyomorerősítőként bort innia, akkor lehet minden hívőnek – állítják a borivás pártolói.
De vajon mi volt az, amit Pál a tanítványának javasolt?"
Nincs semmi probléma a mértékletes alkohol fogyasztással. Teszem azt egy keresztény mondjuk megiszik egy üveg sört vagy egy pohár bort de akár pálinkát is megihat. Mértékkel! Ezt nem győzőm hangsúlyozni. Természetesen ezzel nem akarom azt mondani hogy aki nem iszik az vétkezne de az sem aki mértékletesen fogyaszt alkoholt az sem.
Zsoltárok 104:15 és bort, amely megvidámítja a halandó szívét, fényesebbé teszi arcát az olajnál, és kenyeret, amely megerősíti a halandó szívét.
Viszont legyen mindenkinek a hite szerint. Neked is a tiéd szerint és annak is aki iszik mértékletesen annak is legyen a hite szerint!
Nézd el nekem de nem tudtam ez mellett a kijelentésed mellett szó nélkül elmenni. "Nagyon sok keresztyén sincs vele tisztában, de valójában a Biblia nem hagyja jóvá semminemű alkohol fogyasztását a keresztyének számára."
Hogy értsed a motivációmat!
"Nincs semmi probléma a mértékletes alkohol fogyasztással."
"... az eredmények így is arra figyelmeztetnek, hogy nem létezik „egészséges mennyiségű alkohol”, csak kevésbé ártalmas mennyiség."
Lám, lám, lám...
Ismét egy példa arra, hogy a tudomány végül a Bibliát igazolja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!