Az Ószövetségen kívül milyen feljegyzések vannak arról, hogy a zsidók Babilonban voltak fogságban és Kürosz engedte őket haza?
Az ókori történelemben és a vallástudományban jártas emberek válaszait várom.
A kérdéssel kapcsolatban: Josephus nem mérvadó forrás, mert 5-600 évvel az események után élt. Leginkább babiloni ékírásos tábláknak örülnék, vagy kb. 200 évvel később élt görög történetíróknak. Végső soron azokat a dokumentumokat is átnézném, amik ennél későbbiek.
Köszönöm a válaszokat előre is,
Dante
Círusz, miután legyőzte a Babilóniai Birodalmat, a szerint az ékírásos dokumentum szerint, amelyet Círusz (Kürosz)-hengerként ismerünk, a következőket mondta: „Én (vagyok) Kyros, a mindenség királya, a nagy király, a hatalmas király, Šumer és Akkad királya, a négy világtáj királya, Kambysésnek (Ika-am-bu-zi-ia), a nagy királynak, Anšan város királyának a fia, [I.] Kyrosnak. . . az unokája, Teispésnek (Iši-iš-pi-iš) . . . az ükunokája, a királyság örök magja” (ÓKTCh. 307. o.).
a perzsa uralkodónak, Kambüszésznek a fia, akit a felesége, Mandané, a médek királyának, Asztüagésznak a lánya szült (A görög–perzsa háború. I. könyv, 107., 108.; Kürosz nevelkedése. I. könyv, 2. fej., 1.).
"Círusz, miután legyőzte a Babilóniai Birodalmat, a szerint az ékírásos dokumentum szerint, amelyet Círusz (Kürosz)-hengerként ismerünk, a következőket mondta: „Én (vagyok) Kyros, a mindenség királya, a nagy király, a hatalmas király, Šumer és Akkad királya, a négy világtáj királya, Kambysésnek (Ika-am-bu-zi-ia), a nagy királynak, Anšan város királyának a fia, [I.] Kyrosnak. . . az unokája, Teispésnek (Iši-iš-pi-iš) . . . az ükunokája, a királyság örök magja” (ÓKTCh. 307. o.).
a perzsa uralkodónak, Kambüszésznek a fia, akit a felesége, Mandané, a médek királyának, Asztüagésznak a lánya szült (A görög–perzsa háború. I. könyv, 107., 108.; Kürosz nevelkedése. I. könyv, 2. fej., 1.)."
--->És ebben az idézetben HOL esik szó arról, hogy a zsidók Babilonban voltak, és Kürosz engedte őket haza? Hol van itt szó a zsidókról? Te tudsz egyáltalán kérdést értelmezni? Ráadásul külön odaírtam, hogy olyanok írjanak, akik a történelemben és a vallástudományban jártasak, ez a JT-ire abszolút nem vonatkozik, amint ebből a semmitmondó, előre legyártott válaszból is látszik.
Az 1.-nek:
Való igaz, hogy nem ebbe a kategóriába való a kérdés, hiszen a vallásos emberek általában nem igen jártasak az ilyen dolgokban, maximum annyit tudnak, amit a vezetőik tanítottak nekik. De annak idején, mikor még aktívan írtam ebbe a rovatba, és kommenteltem, volt itt egy pár művelt ortodox keresztény, akik kiemelkedő tudással rendelkeztek. Szóval az ő kommentjeiket várom.
Vagy annyit tudunk, amennyi érdekel minket. Te sem jársz utána mindennek, amit apád mondott neked egész életedben, én sem járok utána a Biblia valóságtartalmának, mert teljes mértékben bízom Istenben és a szavában.
A kérdésre: nemrég néztem a natgeon egy műsort, ami ezzel foglalkozott (vagy másik ilyen adó) és új bizonyítékok láttak napvilágot ezzel kapcsolatban, ami a Bibliát támasztja alá. De mivel sosem erdekelt a történelem, ezért nem figyeltem, így a válaszom sem igazán releváns, csak megemlítettem.
Azért a kettő nem esik nem bír egy súllyal, mert apám semmi olyan dolgot nem mondott soha, ami olyan nagyon hihetetlen lett volna, ezenkívül a kijelentéseinek semmiféle hatása nincs az én későbbi életemre nézve. És azt gondolom, ez minden átlagos apa esetében így van. De olyan nagy súlyú kijelentéseket, amiket a Biblia állít, amik ráadásul az ember világképét, életét és jövőjét is meghatározhatják, bizonyíték nélkül elfogadni... no comment! A bizonyítékokról meg annyit, hogy a Bibliát kb. annyira támasztották alá, mint az Íliászt: van némi történelmi alapja. A kutatás viszont azt is bebizonyította, hogy egy része ellenőrizhetetlen, illetve mitológia olyannyira, hogy Josephus könyvének (a zsidók története) újabb kiadásában már az első 10 könyvet - amely az Ószövetséget dolgozza fel - el is hagyták azzal az indokkal, hogy nem történelem.
Viszont: ezt a kérdést nem azért tettem fel, mert cáfolni akarom a Bibliát, hanem azért, mert attól függetlenül van kellene infó. A vallás kategóriába azért jöttem, mert a sok naiv hívő mellett megfordul itt pár értelmiségi is.
"ezenkívül a kijelentéseinek semmiféle hatása nincs az én későbbi életemre nézve."
Ahogy az Ószövetség egyik története sem változtatja meg az életed és valóban, Isten és édesapád nem egy súlycsoport.
Valóban, Isten és egy apa nem egy súlycsoport, persze kérdés, hogy ezt a kifejezést, ki hogy érti.
Az Ószövetség történetei pedig valóban nem változtatják meg az életet, viszont ha bebizonyosodna, hogy a legsúlyosabb kijelentései igazak, az nagymértékben befolyásolná az emberiség világképét. Attól függetlenül, hogy ez nem történt meg, létezik az Ószövetség tudományosabb kutatása, de ebben csak a történelmi egyházak érintettek, akik elfogadták a modern bibliatudományt.
Szia!
Természetesen a Babiloni Krónika is leírja. Idézet:
"7. év Kiszlev hava. Babilónia királya mozgósította csapatait és nyugat felé indult. Letáborozott Júda városa (am. Jeruzsálem) mellett, s Ádár második napján elfoglalta a várost, elfogta a királyt. Saját királyát ültette a trónra. Súlyos sarcot vitt magával, s visszatért Babilonba."
Üdv. Péter
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!