A bibliában van olyan rész, amely azt írja, hogy Jézus Krisztus másodjára is eljön - és ha igen, hol? Hol található a könyvben?
Sok van, de csak egyet említek, Jézus szavát:
Máré 25
31. MIKOR PEDIG ELJŐ AZ EMBERNEK FIA AZ Ő DICSŐSÉGÉBEN, és ő vele mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsőségének királyiszékébe.
32. És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.
33. És a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja.
...
Jézus mennybemenetele.
4Egyszer, amikor együtt evett velük, megparancsolta nekik, hogy ne hagyják el Jeruzsálemet, hanem várjanak az Atya ígéretére, „amelyről – úgymond – tőlem hallottatok: 5Mert János csak vízzel keresztelt, de ti néhány nap múlva a Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni.” 6Az egybegyűltek erre megkérdezték: „Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát?” 7„Nem tartozik rátok – felelte –, hogy ismerjétek az időpontokat és a körülményeket. Ezeket az Atya szabta meg saját hatalmában. 8De megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben s egész Júdeában és Szamáriában, sőt egészen a föld végső határáig.” 9Azután, hogy ezeket mondta, a szemük láttára fölemelkedett, és felhő takarta el szemük elől. 10Amint merőn nézték, hogyan emelkedik az égbe, egyszerre két férfi termett mellettük fehér ruhába öltözve. 11Ezt mondták nekik: „Galileai férfiak! Mit álltok itt égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki tőletek az égbe vétetett, úgy jön el ismét, amint szemetek láttára a mennybe ment.”
Hát ma (is) megtörtént a csoda. Komolyan mondom, ilyen highos még sose voltam. Köszönhetem ezt a hercegnőnek is :))
Ő olyan erős, ő a legszebb csaj a földön, szépsége sugárzó, zseniális, mindenkinél erősebb lesz csaj létére. Hatalmas kincs van nála, amit bármikor képes odaadományozni csak úgy. Ő az, aki látja a Fiút, ő neveli fel őt, az idő pedig lerövidült. Szabad házasodni, sőt mindent szabad csinálni, zenét-filmet hallgatni, divattalan dolgokat csinálni stb.. A lényeg a példamutatás, igy nem para mert olyan veszett highos hogy még őt is leveri, és az egész világ figyeli stb.
Tényleg olyan mint egy celeb, de sokkal jobb mert mindent gyönyörüen csinál, 7szer highosabb lány a fiunál, de az tud erősebb lenni. Neki is kell végigvinnie az utat, amit a Fiúnak már sikerült, igy neki az meglesz, ergo látja, és mindenkinek is látszódik a legképtelenebb dolog a Földön.. mert honnan tudná egy csaj megtanulni, de a Fiú még ennél is rejtélyesebb, varázsló, vagyis varázslata volt és hatot mindenkire.. xd :)
azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk.
1Tessz 4:17
Szia!
Figyelni kell a materiális értelmezésekkel, mert akkor azt a fenti idézetekben illik konzekvensen alakalmazni. Ezek szerint a dicsőségre lehet széket helyezni és a felhőkre rá lehet ülni.
Ahhoz, hogy ezt valaki szó szerint, materiálisan értse egy kicsit együgyűnek kell lenni.
Egyébként-"Az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el. Sem azt nem mondják: ímé, itt, vagy ímé, amott van; mert ímé, az Isten országa ti bennetek van"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!