Keresztelö Jánosnak miért vették le a fejét?
Szia!
Erről a Szentírásban, azon belül is Márk evangéliumának 6. fejezetében találjuk a legbővebb, döbbenetes részleteket is tartalmazó leírást.
Heródes Antipász magatartása és útja megrázó szemléltetése annak, hogy milyen mélységbe juthat az ember. Heródes kezdetben barátja volt Jánosnak, "Igaz és szent embernek ismerte meg, oltalmazta, sok dologban követte, és örömest hallgatta őt" (Mk. 6:20).
Egy alkalommal János megrótta Heródest, mert a saját feleségét eltaszította, és testvére feleségével élt. Ekkor megharagudott Jánosra, elfogatta és börtönbe vettette. Nem kis része volt ebben Heródiásnak, a törvénytelen feleségnek, aki halálát akarta. Heródes azonban ebbe nem egyezett bele. Születésnapját ünnepelte, ahová meghívta Galilea előkelő embereit és vezéreit. Nagy lakomát rendezett, ahol Salóme, Heródiás leánya táncolt a király előtt. Az ittas királyt az érzéki tánc még jobban megrészegítette. Úgy megtetszett Heródesnek, hogy esküvel fogadta, bármely kívánságát teljesíti. A leány tanácstalanságában anyjához fordult:
- "Mit kérjek?
Ő pedig mondta:
- Keresztelő János fejét.
A királyhoz nagy sietve bement és kérte őt:
- Akarom, hogy mindjárt add ide nékem Keresztelő János fejét egy tálban!
A király pedig, noha igen megszomorodott, de esküje és a vendégek miatt, nem akarta őt elutasítani. És azonnal hóhért küldött, megparancsolta, hogy hozzák el Keresztelő János fejét" (Mk. 6:17-27).
Milyen megdöbbentő történet! Barátja életénél fontosabb volt elhamarkodott esküje, és a vendégek előtti hiúsága. Érezte, hogy helytelenül cselekszik, de nem volt ereje felülvizsgálni rossz döntését. Heródessel még találkozunk Jézus kihallgatásainál. Ott már szívében teljesen megkeményedett, elvetemült emberként jelenik meg. Micsoda életút János barátságától Jézus alantas kigúnyolásáig! Krisztus akkor már nem is szólt hozzá egy szót sem, mert Heródes már nem hajlott a jóra.
ézust lesújtotta Keresztelő János halála. Amikor a hírt megvitték neki, "elment egy puszta helyre egyedül" (Mk. 6:30-32). Nem az emberek előtt, hanem Atyja színe előtt gyászolta szeretett "útkészítőjét". Krisztusra is rávetődött a kereszt árnyéka. Tudta, hogy János a mártírhalálban is az előfutára volt.
Üdv. Péter
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!