Nem lehet hogy a tisztítótűz maga a föld?

A földön nincs tisztítótűz, hanem csak menny vagy pokol

Részletek

Liguori Szent Alfonz Mária

A Jézus Krisztus iránti szeretet

című művéből

Mégha csak ezt a földi életet tartjuk is szemünk előtt, akkor is biztosan látjuk, hogy annak az embernek van több békéje, akinek több a türelme. Néri Szent Fülöp mondta, hogy a földön nincs tisztítótűz, hanem csak menny vagy pokol. Aki ezen élet szenvedéseit türelemmel viseli, annak a föld is mennyország, viszont aki nem viseli türelemmel, annak e világ már a pokol. Ez valóban így van, mert ahogy Avilai Nagy Szent Teréz mondja, aki az Úrtól kapott keresztjét átöleli, az nem érzi tovább annak terhét. Amikor Szalézi Szent Ferencet súlyos bánat nyomasztotta, ezt írta: „Bizonyos idő óta a harcok, melyeket meg kell vívjak, és a titkos ellenkezések, melyeket el kell szenvedjek egyfajta belső édes békével töltenek el, melyet semmivel nem tudok összehasonlítani, és melyet annak előjeleként érzékelek, hogy lelkem nemsokára Istenben egyedül fog nyugodni, mely valójában egyetlen becsvágyam és kívánságom.”

Semmi nem bizonyosabb, mint hogy rendetlen élettel nem lehet a békét megtalálni; a belső békét csak az élvezi, aki Istennel és az ő szent akaratával való egyesülésben él. Tiszteletreméltó Ludwig de Ponte atya mondta: „Igyekezzél odáig jutni, hogy ezen élet édességeit keserűnek és a keserűségeit édesnek érezzed, és akkor állandó belső békét fogsz élvezni.” Joggal mondta ezt, mert az édességek ugyan hízelegnek az érzékeinknek, de mivel többnyire vétkes élvezetet találunk bennük, az élet keserűségét hagyják maguk után. Ezzel szemben ezen élet keserűségei vigasszá és édességgé válnak, ha Isten kezéből türelemmel fogadjuk és iránta való szeretetből viseljük el őket.

Legyünk biztosak benne, hogy ebben a siralomvölgyben nem tudunk igazi békét élvezni, ha ezen élet gyötrelmeit az Isten iránti szeretetből, és azért, hogy neki tessünk, magunkra nem vesszük. Ez nem lehet másképp, mert ez a bűnnek és az emberi természetnek egyik következménye, mely a szenvedést egyáltalán előidézte. A szentek állapota e földön abból áll, hogy szenvedésben szeretnek, a mennyben pedig abból, hogy a gyönyörűségben szeretnek.

Mindazonáltal nem a szenvedés önmaga, hanem a Jézus Krisztus iránti szeretetből való szenvedni akarás a biztos jel, melyből fel lehet ismerni, vajon egy lélek valóban szereti-e Őt. „Mi lehet annál vigasztalóbb, mint bizonysággal lenni arról, hogy tetszünk Istennek” – mondja Avilai Nagy Szent Teréz.

Sajnos azonban a legtöbb ember már attól megriad, ha csak beszélni hall a keresztről, a szenvedésről, a megaláztatásokról. Ugyanakkor még mindig vannak lelkek, akik legnagyobb vigasztalásukat a szenvedésben lelkik, és vigasztalanok lennének, ha itt a földön szenvedés nélkül kellene élniük.

Mit követel az Úr attól, aki a tanítványa akar lenni: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét minden nap és úgy kövessen.” (Lk 9,23) De nem kényszerűségből, hanem alázattal, türelemmel és szeretettel.

Ó, mekkora tetszését leli Isten az olyan lélekben, mely alázattal és türelemmel öleli át azt a keresztet, melyet neki küld! Tiszteletreméltó Avilai Tamás ezt mondta: „Egy »Istennek hála« a szenvedésben többet ér, mint ezer köszönetnyilvánítás a jólétben.”

Ah, de mily kevéssé ismerik az emberek azon szenvedés értékét, melyet Isten szeretetéből visel el az ember! „Ha az emberek tudnák, hogy mit jelent Istenért szenvedni, a szenvedés az erőszakos rablás tárgyává válna” – mondta Folignoi Szent Angéla. Ugyanis egymástól igyekeznének elrabolni az Istenért való szenvedésre szolgáló lehetőségeket.

A cél, melyet minden Istent szerető lélek maga elé tűz, nem más, mint a tökéletes egyesülés Istennel. De figyeljünk csak meg, mit mond e cél eléréséhez szükséges eszközökről Genovai Szent Katalin. „Az Istennel való egyesüléshez való eljutáshoz feltétlenül szükség van a szenvedésre és a kellemetlenségekre, mivel ezek azok az eszközök, melyeket Isten használ, hogy bennünket rossz vágyainktól és rendetlen hajlamainktól belülről és kívülről megtisztítson. Megvetések, szidások, legközelebbi rokonaink és barátaink elfordulása tőlünk, betegségek, megszégyenítések, kísértések és az ehhez hasonló dolgok azok az eszközök, melyekre nekünk szükségünk van, hogy szakadatlan harcok és győzelmek által a bennünk rejlő rossz kívánságokat elfojtsuk és szívünkből kiűzzük. Ameddig nem jutunk el oda, hogy a kellemetlenségeket többé nem keserűnek, hanem Isten kedvéért édesnek érezzük, addig az Istennel való tökéletes egyesülést nem érjük el.”

Szerintem biztos hogy így van. Minden jel erre mutat.

Már másnak is eszébe jutott, de ez nem von le semmit a gondolatod értékéből.

Annyit pontosítok, hogy az igazi otthonunk a szellemvilág, ami mennyországnak tűnik ehhez képest, és hát igazi pokol nincs is, de azért a gonoszok nem érzik jól magukat, amíg meg nem javulnak.

Hobo Blues Band" - "45-ös blues":

"Százéves gyermekszemével

apám visszatért a harcból

megcsókolt, anyámhoz lépett,

ennyit mondott: Ez a pokol."

Valakinek ez a menyország

és valakinek ez a pokol :(

helló

Teljesen jó az, amit az első válaszoló "megfogalmazott", de még hozzá fűznék valamit. Az itteni életünkben kell megtanuljuk, azt mit ő leírt, de itt nem áll meg a dolog. Addig, hogy teljesen eggyé váljunk Istennel, még hosszú út áll előttünk, de az első lépcső itt a Földön van, és igen, mindaddig újjászületik egy egyén, amíg meg nem világosodik, el nem hagyja negatívumait, és el nem ereszti a vágyait, a földi javakat.

üdv

25/F

= A tisztítótűz =

Egy tisztulási hely, ahol azoknak kell szenvedniük, akik haláluk pillanatában ugyan a megszentelő kegyelem állapotában voltak, de bűneikért kiérdemelt összes büntetésüket még nem töltötték le – létezése katolikus dogma. A Szentírás ezt mondja: „Szent s jámbor gondolat… a halottakért imádkozni…., hogy megszabaduljanak bűneiktől.” (2 Mak 12,46) A keresztények ezért minden időben imádkoztak halottaikért és lelkük üdvösségére szentmiseáldozatot mutattak be. Erre már a legkorábbi időkből is vannak bizonyítékaink. Ezeknek a gyakorlatoknak azonban semmi értelmük nem volna, ha nem lenne tisztítótűz, hiszen a mennyország szentjeinek nincs szükségük imáinkra, a pokol elátkozottjainak pedig ezek semmit nem használnak.

Már a józan megfontolás is azt mondja, hogy észszerű dolog egy tisztítótűz létezése, hiszen bár sokan halnak meg Istennel megbékülve, de ezek közül sokan életükben mégsem törődtek eleget lelki üdvükkel, és nem igyekeztek vezekelni bűneikért. Ezért ők még nem készek arra, hogy a végtelenül szent Isten színe elé lépjenek, hanem lelkük tisztulását, melyet a földön elhanyagoltak, még be kell pótolniuk. Bár a protestantizmus általában nem fogadja el a tisztítótűz létezését, a protestáns K. A. Hase-nek el kell ismernie: „A legtöbb haldokló túl jó a pokolra, de biztosan túl rossz a mennyországra; nyíltan be kell vallani, hogy e kérdésben a reformált protestantizmusban homályosság uralkodik.”

Néhány szent, kinek természetfölötti tudás adatott a tisztítótűzről, arról biztosít bennünket, hogy a megholt lelkek maguktól rohannak a tisztítótűz lángjaiba, mivel világosan felismerik, hogy a maguk tökéletlen, foltos állapotában nem léphetnek Isten boldogságos látására.

A tisztítótűzben szenvedő lelkek biztosak lelkük üdvösségében. Ennek ellenére helytelen dolog lenne a tisztítótüzet könnyedén venni, hiszen a szentek arra tanítanak, hogy a tisztítótűz kínjai nagyon nagyok. Maga a legenyhébb szenvedés ott súlyosabb, mint az evilági legnagyobb kín. Genovai Szent Katalin mondja: „Aki ezen a világon kitölti büntetését, az néhány fillérrel egyenlíti ki ezer dukátos tartozását. Aki azonban bűneiért csak a következő életben vezekel, az néhány fillér helyett ezer dukáttal fizet.” Isten tehát bőkezűen jutalmazza a földön önként viselt szenvedéseinket és áldozatainkat és kevéssel is megelégszik. A tisztítótűzben azonban az igazságosság egész szigorát el kell tűrni. Emellett a tisztítótűzben a szenvedést mindennemű megszakítás nélkül kell elviselni, míg ebben az életben még a legnagyobb kín is vigasztalással és szünetekkel súlyt csak bennünket.

A tisztítótűz szenvedései biztosan különböző súlyosságúak annak az állapotnak megfelelően, melyben a lélek halála pillanatában volt. Egyes lelkek éppen csak átmennek a tisztítótűzön, másoknak viszont nagyon sokáig kell ott maradniuk: évekig, évtizedekig vagy akár évszázadokig.

A szegény lelkek fő büntetése az Isten látásától való megfosztottságuk. Mikor a lélek elhagyja a testet, minden tévedés és szétszórtság megszűnik. A lélek akkor egész pontosan felismeri, hogy csak Isten a célja, hogy mindenen felül egyedül Ő méltó a szeretetre, és semmi egyébnek nincs értelme. Ezt az Istent még nem birtokolhatni, látására talán még sokáig várni, jelenti a legnagyobb kínt a tisztítótűz lakói számára. Ehhez jönnek még más büntetések, azoknak a bűnöknek fajtája szerint, melyeket a lélek földi életében elkövetett.

Miként azt fentebb már láttuk, a szegény lelkek önként mennek a tűzbe. Ezért súlyos szenvedéseiket a legtökéletesebb megadással tűrik, anélkül, hogy perlekednének vagy morognának miatta. Ezáltal a szenvedések türelmes elviseléséhez példaképül szolgálnak számunkra. Próbáljunk meg segíteni nekik azzal, hogy imádkozunk értük, búcsút nyerünk számukra és misét mondatunk érettük. Ezzel enyhíthetjük és megrövidíthetjük szenvedéseiket. A szegény lelkek meg fogják nekünk ezt hálálni azzal, hogy majdan ők járnak közbe érettünk.

„Ha lelkünket a katolikus Egyházzal összhangba akarjuk hozni, akkor igazi jámborsággal kell megemlékeznünk a tisztítótűzben szenvedő szegény lelkekről, hiszen minden valószínűség szerint mi magunk is több-kevesebb időt ott fogunk eltölteni – vágyjunk erre, ez kiválasztottságunk jele lesz. Ha mi Isten szentségét és hasonlíthatatlan tisztaságát fel tudnánk ismerni, nem csodálkoznánk, hogy Ő tökéletlenségeket fedez fel bennünk, melyek nem egyeztethetőek össze a Legszentebb Szentháromság szentségével.” (Lefebvre érsek, Lelki útmutató, 81. oldal)

Midőn Júdás Makkabeus a szíreket legyőzte, katonái a csata után Istenhez imádkoztak, hogy bocsássa meg az elesettek bűneit. Júdás ezenkívül nagy mennyiségű ezüstpénzt gyűjtött és Jeruzsálembe küldötte, hogy ott a megholtakért engesztelő áldozatot mutassanak be. (lásd: 2 Mak 12,32-46)

* * *

Aki Isten kegyelmében hal meg, de még nem szabadult meg minden bűntől és büntetéstől, nem juthat azonnal a mennybe. Szent János írja a Mennyei Városról: „Nem lép be oda semmi tisztátalan.” (Jel 21,27) Akinek még vezekelnie kell bűneiért, előbb a tisztulás helyére kerül, amit tisztítótűznek vagy purgatóriumnak nevezünk. A tisztítótűzben szenvedő lelkek keservesen bánják bűneiket és égnek a vágytól a szent és jó Isten után. Súlyos szenvedéssel kell a bűneikért járó büntetést levezekelniük. Legnagyobb szenvedésük az, hogy Istent még nem látják, legnagyobb vigaszuk, hogy nemsokára meg fogják látni őt és mindörökre megmenekülnek.

Maguk a tisztítótűzben szenvedő lelkek semmit sem tehetnek szenvedésük megrövidítéséért. De Krisztus, az ő Megváltójuk, szüntelenül közbenjár érettük az Atyánál és őáltala Mária és az ég többi szentjei is. Krisztus által a mi imádságaink és áldozataink is segíthetik a szenvedő lelkeket abban, hogy szenvedésük hamar véget érjen. A tisztítótűz az Utolsó Ítéletig tart. Az Utolsó Ítélet után csak mennyország és pokol lesz.

„Segítsük őket foltjaik levenni, mik itt szennyezték, hogy tisztulva, könnyen tudjanak csillagos körökbe menni.”

(Dante)

Persze, az Őrtornyosék csak arra képesek, hogy gyűjtögetik a kiragadott idézeteket, amit aztán nyomatnak, hogy "mééég dr. X.Y is elismeri...".

A purgatórium a megtisztulás egy ideiglenes állapotát jelöli azoknak, akik kegyelmi állapotban haltak meg, de még szükségük van arra, hogy az elhalogatott tökéletlenségeiktől, hibáiktól (bocsánatos bűnök, földi ragaszkodás, elégtétel meg nem adása) megszabaduljanak, mielőtt belépnének a mennybe.

Tehát a purgatóriumnak semmi köze sincs a megigazuláshoz, vagy az üdvösséghez, hiszen a purgatóriumba csak megigazultak léphetnek, illetve ők már végső soron üdvözültek. A purgatóriumnak az ember tökéletes szentségéhez, megszentelődéséhez van köze, ami során elég, megsemmisül fennmaradt önszeretete.

Az igaz, hogy maga a „purgatórium” szó nincs benne a Szentírásban, ugyanúgy, ahogy nincs benne pl. a „Szentháromság”, a „megtestesülés” vagy akár a „Biblia” szó se. De nem is a szó a fontos, hanem a szóhoz kapcsolt tanítás. És az a tanítás, ami szerint a választottak végigmennek egy végső megtisztuláson – ami se nem a menny, se nem a kárhozat állapota –, világosan benne van mind az Ószövetségben, mind az Újszövetségben.

Szám 20,12 – Mózesnek és Áronnak bár megbocsátott Isten, mégis megbüntette őket.

2Sám 12,13-14 – Dávidnak is bár megbocsátott, mégis megbüntette őt.

Lev 26,43 – „le kell vezekelniük bűneiket, amelyekkel megszegték parancsaimat és megvetették törvényeimet.”

2Makk 12,42-45 – Imádkoznak a halottakért, hogy azok megszabaduljanak bűneik alól.

Bár ezt a könyvet a protestánsok nem tartják sugalmazottnak, és nincs is benne a protestáns Bibliákban, azonban magát a történelmi tényt, illetve az erről szóló szavak realitását nem hagyhatják figyelmen kívül.

1Jn 5,16-17 – Van olyan bűn is, ami nem halálos.

Jak 3,2 – „Mert sokban vétünk mindnyájan.”

Jel 21,27 – Tisztátalanok nem léphetnek a mennybe.

Mt 12,36 – „Minden hiábavaló szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján.”

Lk 12,41-48 – A halál utáni büntetésnek különböző fokozatai vannak.

Mt 5,48 – „Ti tehát legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes.”

Zsid 12,14 – Megszentelődés nélkül senki sem látja meg az Urat.

2Kor 7,1 – „őrizkedjünk a test és lélek minden szennyétől, így teljessé tesszük megszentelődésünket Isten félelmében.”

Zsid 12,23 – A mennyben mindenki tökéletes.

Mal 3,2-3 – „De ki fogja tudni elviselni jövetele napját? és ki maradhat állva, amikor megjelenik? Mert olyan, mint az olvasztók tüze és a ványolók lúgja. Leül, mint az ezüstolvasztó és -tisztító mester. Megtisztítja Lévi fiait, megfinomítja őket, mint az aranyat és az ezüstöt, hogy méltóképpen mutassák be az áldozatot az Úrnak.”

Mt 5,25-26 – Amíg meg nem fizetjük az utolsó fillért is, addig nem jutunk ki a börtönből (utána igen).

Mt 18,23-35; Lk 12,58 – A börtönből addig nem jutnak a mennyek országába, amíg ki nem fizetik tartozásukat.

Mt 12,32 – „ha valaki a Szentlélek ellen szól, annak nem bocsátanak meg sem ezen a világon, sem az eljövendőben.”

Mik 7,9 – „Az Úr haragját el kell viselnem - hisz vétkeztem ellene - mindaddig, míg ítéletet nem hoz ügyemben, és igazságot nem szolgáltat nekem. Elvezet a világosságra és megláthatom igaz tetteit.”

1Kor 3,11-15 – Tűz fogja kipróbálni mindenki munkáját. Üdvözülni fognak, de csak mintegy tűz által.

Zsid 12,29 – „Mert a mi Istenünk emésztő tűz.”

Iz 4,4 – „majd az Úr lemossa Sion leányáról a szennyet, és megtisztítja Jeruzsálemet a vér bűnétől az ítélet lelkével és a tűz lelkével” (vö. Iz 6,5-7; 33,11-14)