Lehet beszélgetni IStenel, ha igen hogyan és honnan tudhatom, h. vele beszélek-e?
Szia!
"A csend minden nyelven hallgat
Szóra még sosem bírták
Azt hiszem, hogy ezt még te sem tudnád
De több van, mit szemed láthat
De több van, mit füled hall
S van akinek a csend szavak nélkül
Van akinek a csend szavak nélkül is vall."
Szia.
istennel lehet beszélgetni. Ha Jézus még nem él a szívedben, akkor nem.
Jézus a közbenjáró. Aki Istent keresi az Jézushoz fordul.
Szükséges a személyes kapcsolat. A személyes kapcsolat pedig személyesen csak Jézus által lehetséges.
Jézus elfogadása Istennek, személyes megváltónak, Uradnak, valamint befogadása, behívása a szívbe bűnfelismerés, bűnbánat és bűnvallás által.
Jézus pedig azt mondja, hogy amikor imádkozol, akkor zárkózz be a te kis szobádba.
Mt. 6,6. Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.
Csendesedj el, amikor egyedül imádkozol. egyenek ott a gondolataid és még ki sem mondod a kérdésedet már ott lesz a válsz. Csak figyelj.
Lehet, hogy tényleg jobban leírja a jelenséget a kommunikálni szó, mint a beszélgetni. (bár a Bibliában olyat is olvasunk, hogy valakik keözvetlenül beszélgettek élő szóban Istennel).
Mostanában leggyakoribb az, hogy az emberek gondolatban, vagy akár hangosan is szólnak Istenhez, esetleg leírják a gondolataikat. Kérik, hogy vezesse őket, segítsen jól dönteni, a helyes utat megtalálni, jól érteni Isten szándékát, kérik a védelmét, maguknak és másoknak. Kérik a valódi kapcsolat létrejöttét, a megtérést maguknak és másoknak, illetve a testi - lelki gyógyulást.
Lehet, úgy kommunikálni Vele, mint mindenek Atyja, vagy lehet szólni Jézushoz, esetleg a Szentlélekhez is. Lehet csak csendben várni a választ. Vagy elmélkedni egy Tőle származó gondolaton (legtöményebb a Biblia). Kéri Istent az ember, hogy tanítson valamit, mutasson valamit Önmagából, és akkor megérthető lesz a Biblia is. Elveket tanulhatunk. Nem varázskönyv, amit kinyitunk, rábökünk és ott a válasz, de néha olyan is előfordulhat.
A vele való kommunikáció olyan sokféle, mint az emberek is amilyen sokfélék vagyunk. Az Isten sokféle képpen van kapcsolatban az emerekkel, a lelkiismeretük által, a meg nem rongált természetben felismerhető Isten szeretete, kreativitása, humora. A történelem tanulmányozásában a gondviselése stb.
Sokan hiszik, hogy Istennel vannak kapcsolatban. de ez sajna nem mindig a teljes igazság.
Ha valaki megnyitotta a lelki "antennáit", akkor fogni tudja az emberfeletti világ üzeneteit. Nem csak Isten és csapata akar kapcsolatba kerülni az emberi lélekkel, hanem az ellenségei is.
Az ezoterikus tanítások, beavatások, agykontroll, reki, jóga, jóslás, spiritizmus stb. mind alkalmas arra, hogy úgymond a világrádión keresztül már nem csak Isten adását fogjuk, hanem az ellenségét is.
Ezeknek az embereknek is van "megvilágosodás", "aha"-élményük, különleges tapasztalatuk, csak hát nem a jószándékú Teremtő műsora, hanem az emberi lelkekre vadászó Ellensége hangját hallják, esetlek anygalként megjelenik nekik álmukban stb ..
Ismerek olyan személyt, aki hivő katolikus, közben sajnos agykontrollozni, jógázni kezdett, és egy zarándoklaton megtévesztő üzenetet kapott, hogy menjen ezoterikus gyógyítóhoz...
Szóval, a legbiztosabb, ha az Isten "hangja" és a tanítása (Biblia) összhangban vannak, ha nem, akkor hiába gondoljuk, hogy Istennel "beszélgetünk", az csak vélekedés...
Ismerni kell a Bibliát és akkor igaz igaz lesz, amit Jézus mond "az én juhaim ismerik a hangom" :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!