Van olyan keresztény irányzat, amely azt mondja, hogy a mennyországot a Földön kell megteremteni?
Ahogy ezt többen is írták előttem, nem lehetséges (már pusztán logikailag sem) hogy a bűnbeesett emberi természettel a földön megvalósítsuk a Mennyországot.
Ennek ellenére mégis erre kell törekednünk, ez az emberi feladatunk, mint ahogy az apostolok is ezt tanították.
Szervusz!
A Szentirás világosan közli velünk, hogy milyen világ lesz majd a földön Isten itélete után.
Isten megteremtette a mennyei szellem teremtményeket az angyalokat. Ők számunkra láthatatlan teremtmények. Nem rendelkeznek anyagi testtel mint mi.
Majd megteremtett minket embereket, fizikai testben, ide a földre. Isten szándéka az volt, hogy az első emberpár 'szaporodjon, sokasodjon, és töltsék be a földet'. Nyilván egy örök élet várt volna rájuk. Hiszen a halál "mint büntetés" jött be az ember életébe.
Isten szándéka nem tudott megvalósulni Ádámék bukása miatt. De már ott azonnal megigérte, hogy küld majd valakit, aki megvált minket a büntől és a haláltól. Ez az Ő Fia, Jézus volt. Isten nem mondott le az eredeti szándékáról, azt mindenképp megvalósitja a közeljövőben.
Emlitette itt valaki, hogy már voltak próbálkozások erre nézve, hogy a földön egyenlőség, biztonság legyen, de mind kudarcot vallott. Igen, valóban igy volt. De vajon miért alakult igy az emberek erőfeszitése a jobb élet felé? Azért mert ezen a világon most Sátán uralkodik. Az ő tulajdonságait tükrözi vissza ez a világ. Háboruk, öldöklések, bünözés, igazságtalanságok...stb. mind miatta van. Ha vannak is emberek, akik törekszenek jobbá tenni ezt a világot, mind csődöt mondanak, eltapossák őket.
De ez a világ létre fog jönni, amikor Isten visszaveszi a hatalmat Sátántól, és Ő lesz uralkodó minden felett.
Akkor meg fog valósulni minden, amit elveszitett az ember. Az Ésaiás könyvében nagyon szépen, részletesen van leirva, milyen lesz a föld, miután megtisztul a gonosztól. Ha érdekel, szivesen megirom. De akkor irj privátba! Üdvözlettel: Judit!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!