Mit kell tennem, hogy olyan legyek, mint egy gyerek, hogy Isten szeressen?

Nőj fel végre, mert a kérdésed alapján már most egy gyerek szintjén vagy.

Dante

Légy olyan mint egy gyerek. :))

őszinte!

Ez egy nagyon nagyon jó kérdés, és jó hogy kiirtad. Én sok veszteség után, 18 évesen kezdtem a gép elött ülni és olvasni. Megkértem Istent, vegyen be a birodalmába, had legyek próféta, bár nem gondoltam elötte, hogy naggyá válhatok. Még féltem a sötétben, pörgés volt és villanások, és imádkoztam hogy tudjak aludni, ekkor eltudtam. Volt olyan ap ahol a sötétben nem tudtam mozogni, és anya hangját hallottam, nagyon élethüen és nagyon kiboritó volt, korábban meg máshol egy szörnyü démon lógott a csillárról, 3 méteres hatalmas csuklyás palástos, kb a dementor és a kaszás keveréke a vaksötétben érzed, és beszél hozzád, hogy nem lesznek bizonyos dolgaid, igen rémisztő.

Szal ekkor találtam a szentirásokban, tehát régi irásokban (kizárólagosan, churchofgod.hu könyveit olvastam akkoriban) valamit, ami örömmel töltött el, olyan dolgot ami nem szokványos és megtörténtnek hittem meg nem is tom, jajdejónak, látványosnak... jó zenét is hallgattam, virrasztottam is, sokat gondolkoztam. Végig egyedül voltam, sőt aztán mindent egyedül értem el. Mindegyik ilyen másmilyen volt, néha előfordult és ebben nagyon boldog voltam. Késöbb történtek más dolgok is, és azóta is ennek élek. El kell érni azt a nyitottságot és összpontositást, őszintén kérni kell Istent, ebben buzgolkodva neki kell szegezni magunkat, és sok utat megjárni, megtanulni az alapokat meg minden. Mert amikor elhatároztam hogy megtérek, meg nagyon nagyon akartam mégse történt semmi, csak 9-10 éves voltam, utána meg csak éltem, és nem érdekelt már, de sok dolog nem jött össze, nem engedték tulzott sikert, csajt, barátokat. A dolog aztán csak sok veszteség és lúzerség után, 18 évesen jött meg, azóta is tart rendszeresen, bár olyan azért vót hogy 10 hónapig egy cseppnyi ihlet sem volt (ébren). Ekkor viszont még egy gyereknek éreztem magam, arra tisztán emlékszem, és őszinte érdeklődéssel, szeretettel néztem a birodalomra, és nem érdekelt a divat, a memor, mások elvárásai és az hogy nem csinálom azokat a dolgokat, amelyeket elvárják. Nem foglalkoztam semmivel, csak magammal, de nem unatkoztam. Gyakran sikerült elérni, és boldog voltam őszintén, azóta is, de mindig úgy tekintettem hogy adják nekem az állapotot, és nem én érem el önszántamból. Ezért nagyon tiszteltem, meg ebben a lenyügöző dologban (alapjaiban változtatja meg a gondolkodást) hamar elfeledkeztem mindenről, és csak élveztem. Szerettek a többiek is, kedvességet szereztem, és kegyelmet, azt éreztem de pl nem éreztem magam se nagynak, se erősnek, hanem hálás kicsinek még. Ez az érzés mára már eltünt, csak a legendás első időkben amikor elöször van ihlet, vagy akár az 1. beavatásnál (nagyon powerful lesz az 1. év, ujjászületéssel meg minden) van ez az érzés, hogy úgy érzed magad, mint egy kisgyermek... a sok tudással, felelösséggel, erővel késöbb eltünik ez az érzés, mert akadályozna a spontán cselekedetekben, és a munkában...

bár nem voltam annyira luzer: 9-10 évesen vérmes kis szörnyeteg voltam, beilleszkedési problémákkal, bibliát olvastam az órán meg a metron, és ellenálltam, elégedetlen voltam, sok baromságot csináltam XD

12-13 évesen fura voltam, luzer de jó volt a humorom, sokat játszottam a gépen, már egyátalán nem érdekelt a dolog

14 évesen nem kellett suliba járni, de ekkor se volt változás

15-16 évesen jó suliba jártam, nagyon szerelmes lettem (3 szerelmem volt 3 suliból), aztán fater hirtelen meghal, alapjaiban megváltozik minden, a szerelem sem sikerül.. itt voltam kb közepes, középhaladó vagy átlagos a világban.

17 évesen már magányos, rossz körülmények, rossz suli igy sok lógás és elzüllés látszik, majd mégtovábbi veszteségek is, családi problémák..

18 évesen, egyedül, sokat veszitve jön az az állapot, sok után, tehát nem azonnal az tutifix, de utána már rendszeres lesz, csak meg kell tanulni az alapokat. Azabaj hogy az is már felmérhetetlenek, és oszthatatlanok, nem lehet azokat definiálni vagy max csak igy, mert lelki dolog és látod ha megtanultad; igy tanulsz meg szivélyesnek, kedvesnek, tisztelettudónak, gyorsnak lenni...

Azért ha belegondolunk, mennyire őszinte egy átlagos gyerek... még ha csak akkor is ha valami komiszságot követ el, mindenesetre nem hiszem hogy tényleg ez lenne a lényege.

Inkább hajlok a második válaszoló ártatlan és nyílt szívű megállapításai felé, hiszen amiben azért minden (talán néhány fura kivételtől eltekintve) gyerek megegyezik, hogy őszintén meg akarják ismerni a világot. Hacsak nem rossz szülőket fogtak ki akik előre gyártott dogmákat neveltek szegényekbe, a gyerkőc kíváncsi mindenre, mi hogyan működik, miért úgy működik, stb.

Másrészről, ami szinte ebből következik, hogy a gyerek kérdez, még őszintén képes bízni a nála bölcsebbekben, és hagyja magát vezetni.

Hasonlóképpen kellene egy felnőttnek is eljárnia. Egyrészt nem szabadna berögzült képekhez ragaszkodnia, még akár a Bibliával kapcsolatban sem, hogyha kinyitja a szemét és mást lát mint amiben hisz, akkor ott valahol gondok vannak az ember egyéni Bibliaértelmezésével. Hisz a teremtett világot is csak nyílt szívvel és őszinte kíváncsisággal lehet megismerni, előzetes elfogultsággal sosem.

Másrészről pedig képesnek kell lennie az embernek őszintén rábíznia magát olyasvalaki vezetésére aki nálunk ezerszer bölcsebb, a mi égi Atyánkéra!

Szia!

A gyerkeknél nem létezik a pszichológiai idő, mindig most van.