Tudta-e Isten a teremtéskor, hogy Ádám vétkezni fog?
Nem, nem tudhatta. Hiszen ebben az esetben értelmét veszítené a szabad akarat fogalma, ami a kereszténység egyik alaptétele.
Azt tudhatja hogy melyik döntésünknek milyen végkimenetelei lehetnek, de ha magát a döntést is azelőtt tudná hogy az ember meghozza azt, akkor értelmezhetetlenné válna a szabadság fogalma.
Persze,hogy tudta.De a "bűnbeesés" szükséges is volt,hiszen 100% fény nem létezhet állandóan önmagában,kell némi árnyék is,mert az abszolút önmagában nem értelmezhető.Tehát Isten nem büntette meg az embert.Ezzel csak azt ismerte volna el,hogy amit teremtett,az eredendően hibás.És ráadásul nem vállalja érte a felelősséget,hanem az elrontott művön veri el a port.Ha Istent intelligensnek tatjuk,nyilvánvaló,hogy ilyet nem tesz.
Ez az,amit a keresztények nem akarnak megérteni.
Szerintem is tudta. Pl. azt írja a Biblia, hogy "Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, kik nem hisznek, és ki fogja elárulni." (János 6:64)
De ha emiatt felelősségre akarod vonni vagy hibáztatni akarod Istent, akkor ácsi!
"Micsoda fonákság! Egyenrangú talán az agyag a fazekassal? Mondhatja-e az alkotás alkotójának: Nem ő alkotott engem?! Mondhatja-e a fazék a fazekasnak: Nem ért a dolgához?!" (Ézsaiás 29:16)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!