A judaizmus szerint mi következik a halál után?
Van a testtől független lélek?
A régi testben támadnak fel vagy új testet kapnak?
A judaizmus szerint "az idõk végén" eljön a Messiás, vagyis az ÚR Felkentje.
Az eljövndõ világban az igazak feltámadnak, a bálvanyimádók nem, vagyis az õ háláluk végleges.´
Igen, van a testtõ, független lélek, annyira van, hogy a zsidó attól zsidó, hogy a lelkébe kap egy szikrát a közöös zsidó lélekbõl.
Amit eddig írtam, abban MINDEN zsidó irányzat megegyezik.
Ami a feltámadást illeti, azért utasítja el a zsidó vallás a hamvasztást, mert szükség van a csontokra.
Kérdezheti valaki, akkor a középkori máglyák, vagy az auswitzi krematóriumok áldozatai hogy fognak feltámadni? Nos, errõl a rabbik azt mondják, hogy a mártírok kivétlesen így is feltámadnak. Végülis az Úr hatalma és kegyelme végtelen.
Azt már nem tudom, mennyire általánosan elfogadott, hogy pl ha valaki háromszor házasodott, akkor három példányban fog feltámadni.
Az egységesség kétségeirõl még anniyt, hogy persze sok irányzat van, de bizonyos alapkérdésekben mindnek ugyanaz az alláspontja. ( Ahogy a keresztenyeknél is. )
11-es, "a zsidó attól zsidó, hogy a lelkébe kap egy szikrát a közös zsidó lélekbõl"
Csak ennyit akartunk megtudni arról, mennyire toleráns, antirasszista, befogadó kultúra ez.
#14: "Kérdező ne is törődj ezekkel a jóindulatú antifa trollokkal, mint az utolsó. A judaizmus szerint nem jött semmi a halál után, a nemzsidók számára biztos nem. A még a kereszténységnél is bizarrabb vallások logikáját ne is akard megérteni."
"jóindulatú antifa trollok"... Áhh, szóval ha valaki cáfolja a hülyeségedet ,akkor már "jóindulatú antifa troll".
Arról nem is beszélve ,hogy még hagyján ,hogy se a zsidóságról ,de úgy magáról más nagyobb vallásokról se tudsz semmit. Csak nyomod a szar vallásellenes,gyűlöletkeltő,rasszista-antiszemita szövegeidet ,de ha más ezt leírja ,hogy hülyeségeket írsz ,akkor az már "jóindulatú antifa troll". Hát persze... Bár én nem értem mikor írtam neked a fasizmusról és mikor trollkodtam ,de rendbe.
A gond itt az ,hogy nem tudod belátni azt ,hogy tévedsz + Így az emberek nagy része szimplán kifog röhögni ,ha olyan mondatokkal állsz elő ,amiket ide írkálsz.
Ennyit erről.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!