Szabad egy muszlimnak keresztény templomot látogatni érdeklődésből?
Miért is ne?
Én zsidóként önszántamból tekintettem már meg katolikus templomot is.
Nem onmosdatas, hanem annak megprobalasa hogy felnyissak az emberek szemet, hogy 10 hulye miatt (akik a tettuk miatt mar nem is lehetnek a vallas tagjai, ha tisztaban vannak ezzel, ha nem), a masik masfel milliard meg nem vallal veluk semmilyen kozosseget.
Egyebkent mehetnek igen. Hituk szerint ugyanaz az isten "lakik" a templomban is mint a mecsetben. Es mikor valaki ezt vegre felfogja, akkor jon ra hogy mekkora idiota birka az az ember aki vallas miatt akar olni...
Elvileg nem szabad. Semmi olyan helyet nem látogathatnak és semmi olyan jelkép nem lehet a környezetükben, ami más vallásokkal kapcsolatos. (Montenegró címeréből ezért akarják kiszedetni az ottani muszlimok azt a három apró keresztet, a koronán, a jogaron és az országalmán, amit elsőre észre sem lehet venni.)
Ettől függetlenül az iszlám népi vallásosság szintjén számos olyanról tudunk, hogy keresztény templomokat látogatnak. Jeruzsálemben az egyik keresztény templomban még saját "oltáruk" is volt a muszlimoknak, amíg a közelmúltban megtiltották az imámok a látogatását.
"lehet mecsetet látogatni más vallásuaknak is"
Nem lehet, csak ha felveszed az iszlámot.
Más, ha turistalátványosságról van szó, akkor turistaként (és pénzért) ezt meg lehet tenni, de nem szertartáson, és általában külön bejáraton keresztül, nem amit a hívők használnak. A legtöbb helyen ilyenkor kötélkordont is kitesznek, hogy meddig léphetsz be.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!