Ateistákhoz: Miért döntöttetek úgy, hogy nem hisztek Istenben?

Miért Istent hibáztatjátok az ember tettei miatt?

Lessz egy utolsó ítélet, majd akkor mindenki megkapja méltó büntetését, vagy a kegyelmet.

Két hatalom van, a jó és a gonosz, az ember választhat.

Ha nem értjük Istent, az bizonyíték arra, hogy nem létezik?

"Miért Istent hibáztatjátok az ember tettei miatt? "

Én nem hibáztatom Istent az emberek tettei miatt, mert én nem tartom túl valószínűnek, hogy létezne bármiféle isten is. Mint ebből kitűnik, én is az ateisták táborát erősítem.

Mindenesetre tegyük fel, hogy létezik Isten. Ez esetben ugye Isten teremtette meg az egész világot, benne pedig az embert. Tehát alapvetően Isten az, aki olyanra formálta ezt a világot, hogy az emberek különböző bűnöket is elkövethessenek benne. Ha Isten mindenható lenne, akkor olyanra teremtette volna az embert, olyan szabad akaratot adott volna számára, hogy ne tudjon bűnt elkövetni, mert magát a bűnt sem teremtette volna meg. Vagy legalábbis gondolom, egy valóban mindenható Isten számára ez nem jelentett volna különösebben nehéz feladatot. Vagy igen?

Tehát Isten vagy nem mindenható, vagy direkt cseszett ki az emberekkel, hogy olyan szabad akaratot teremtett nekik, amely birtokában egymást a legkülönfélébb módokon kínozhatják és gyilkolhatják le kedvük szerint. Tehát Isten nem mindenható, mivel képtelen volt egy bűn nélküli világot teremteni. Vagy ha mégis mindenható, és mégis egy bűnnel teli világot hozott létre, akkor egyben perverznek és szadistának is kell lennie, aki élvezi azt, amit teremtett.

Mindenesetre mindkét lehetőség kizárja a Biblia szerinti Isten valóságosságát, létezését, mert egyszerre nem lehet mindenható és jóságos is, mert akkor nem olyan világban élnénk, ahol nap mint nap emberek ezrei mészárolják le emberek ezreit.

Ez számomra teljesen természetes volt. Nem lettem megkeresztelve, nem jártam hittanra, a szüleim sosem neveltek vallásosnak, amiért nagyon hálás vagyok nekik. Már gyerekként sem tudtam elképzelni, hogy van valami nálunk hatalmasabb, ami mindent elrendezett és hogyha valami rossz történik, akkor bennünk van a probléma, mert nem hittünk elég erősen. Mintha mindig csak az ember lenne a hibás. Kb. 10 éves lehettem, amikor kifejtettem nagyapámnak, hogy a kereszténység a legnagyobb üzlet az egész világon, ami megbutítja az embereket.

Alapvetően nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy lehet valami rajtam kívül, ami beleszól az életembe. Persze, ott van a deizmus, meg miegymás, de egyik sem tűnt túl meggyőzőnek.

Várni egy dologra (Mennybe jutás), amely szerintem sosem fog bekövetkezni, nevetséges. Emellett annyian, olyan sok mindent mondtak és írtak a vallásról, hogy hiteltelenné válik. Hiszem, hogy az emberiségnek csak szenvedése származott a vallásból.

Erre rátesz egy lapáttal az ilyen elvakult "hittérítők" viselkedése, akik megakarnak győzni arról, hogy csak egy eltévejedett lélek vagyok. Hát a... Borzalmasan feltudom húzni ezen magamat és már válogatott dumákkal tudom őket kiriasztani a hajuk alól (pl: a szcientológiai egyház tagjai vagyunk a feleségemmel együtt, sámánista vagyok, buddhista vagyok, miért nem fogadnak el engem transzexuálisként a keresztények stb.). Ott ekedtam ki teljesen, amikor egy ilyen "hölgy" azt mondta, hogy a kerestény a legrégebbi vallás. Amikor rávilágítottam, hogy van olyan, hogy buddhizmus, hinduizmus stb., akkor azokat nem igaz hitnek nevezte. Inkább otthagytam egy szó nélkül. Én sem megyek ki az utcára és osztok szórólapot, hogy miért lenne jobb az embereknek ateistaként.

Ugyanakkor, hiszek például a szellemekben. Hiszen képtelenség, hogy az az energia, amely egy emberben van, a halálával csak úgy semmivé váljon. Nem filozofálnánk róluk annyit, hogyha nem lennének.

De egyébként én is elég lekezelőnek érzem ezt a kérdésfeltevést. Egy hívő is megsértődik, hogyha megkérdezem, hogy ő miért hisz. Valami trauma? Rosszul nevelték? Nevetséges.

Gyermekként hittem Istenben, meg a Mikulásban is, a Húsvéti nyusziban is, a Krampuszokban, meg mindenféle képzeletbeli lényben. Aztán a gyerek rájön, hogy nincs Mikulás, az ajándékot nem a nyuszi hozza és arra is, hogy nincs semmiféle isten.

Szerintem egész egyszerűen a vallásosak is mindig kétkednek, csak elnyomják magukban. Én nem nyomtam el.

Én nem tudom magamról, hogy ateista vagyok-e. Általában annak érzem magam, néha nem. Az biztos, hogy kereszténynek nem tartom magam.

Nem döntöttem így. Olyan környezetbe születtem, ahol mindkét hatásnak ki voltam téve. Járattak hittanra, ahol már akkor ellentmondásokat véltem felfedezni a tanításokban, aztán megismerkedtem a kereszténység és tágabb értelemben a vallás kritikáival. Megértettem, hogy az, hogy valaki miben hisz, általában esetleges (születési helytől, hagyományoktól, neveltetéstől függ, tehát nem meggyőződéstől), hogy mindenki a saját istenét hiszi az egy igazinak, ennélfogva nem lehet mindenkinek igaza. Aztán pedig megértettem, hogy a hit valójában a korlátolt emberi elme módszere a tudás hiányának a kitöltésére, ezért volt régen a hitnek a tudományt helyettesítő funkciója. (Ma már nem feltétlenül van így.)

Összességében azt gondolom, hogy a vallás és az istenhit az emberi agy egy hiányosságából ered, közelebbről abból, hogy nem értünk és nem tudunk mindent, viszont fel tudjuk ezt fogni, és a tudatos elme nem tud az ismeretlennel mit kezdeni, ezért feldolgozhatóvá akarja tenni azt. Ezzel együtt viszont azt is gondolom, hogy nagyon fontos a valamibe vetett hit, nem úgy, mint a tudás alternatívája (pl. hinni abban, hogy az embert isten teremtette), hanem, mint megelőlegezett bizalom (hinni abban, hogy valami sikerülni fog, hinni egy eszmében). Istent pedig el tudom fogadni úgy, mint egy mindent átható szellemet, ami a megszámlálhatatlanul sok részből összeálló egész. El tudom fogadni, hogy akár fizikailag is igazolható, hogy minden mindennel összefügg, és hogy létezik egy, az anyagot mozgató olyan szellem, amit még nem tudunk mérni, bármi legyen is az. Nem azt írom, hogy aktívan hiszek benne, hanem, hogy nem zárom ki a lehetőségét, nyitott vagyok rá. Én csak abban nem hiszek, hogy isten egy konkrét személy, egy szakállas bácsi, aki a felhők fölött ül és néz minket, ahogy azt a régiek elképelték.

"Ez meg milyen kérdés? Szerinted az újszülött ateista, vagy hívő?"

Egyik se. Az újszülött újszülött. Nem gondolkodik, még nem képes az elvont gondolkodásra, ilyenformán nem képes arra, hogy ilyen fogalmakat alkosson és magát valamelyik táborba sorolja. Hiszen még az öntudata sem alakult ki. Még 4-5 évesen is egy csimpánz agyi képességeivel rendelkezik, ha hiszed, ha nem. Szerintem nem is kellene istennel, mint olyannal meg vallásokkal foglalkozni kb. 16-17 éves korig. Döntse el mindenki maga, hogy miben hisz.

#7 tökéletesen megfogta a lényeget.

Ja, és rég kinőttem már a mesékből.