Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Miért nem Jézust kell szolgálni?

Miért nem Jézust kell szolgálni?

Figyelt kérdés
Sziasztok, volt beszélgetésem egy házaló tanúval, aki mindenképpen megakarta magyarázni nekem, hogy idézem, "Jehovát, a seregek urát kell szolgálni" Nekem viszont eszem ágában sincs őt szolgálni, számomra csakis Jézus Krisztus és az ő Atyja jelent menedéket, nem ismerem Jehovát, és nem is akarom megismerni, számomra Jézus a legfontosabb, amikor ezt neki is elmondtam, akkor azt mondta nekem, hogy sajátos módon értelmezem a Bibliát, és ezért gondolom ezt így, a kérdésem még az lenne, hogy az a tanú, mármint ketten voltak ,de akivel én beszéltem, mitől hitelesebb Biblia tanulmányozó, mint én aki nem vagyok Jehova Tanú, hiszen eléggé egyértelműnek érzem, hogy arra akart rámutatni a "sajátos módon értelmezi a Bibliát" dologra, mintha én nem kaphatnék megfelelő vezetést Istentől, hogy megértsem a tanításait, viszont ő igen.
2016. máj. 24. 19:18
 1/4 anonim ***** válasza:
Ők nem fogadják el, hogy Jézus jelent meg az Ószövetségben és őt nevezik JHWH (Adonáj) néven. Mivel kizárólag egy kész anyagból tanulnak, nem is gondolkodnak önállóan, nem is Istent kérdezik, ha valamit nem értenek, hanem kizárólag az őrtornyot (hamarabb veszik elő, mint a Bibliát és hamarabb másolnak be marhaságokat a jw.org-ról, mint sem maguk keresnék ki a Bibliából, mert nekik kényelmes, hogy az őrtorony már megfogalmazta helyettük azt, amit nekik gondolni és hinni kötelező), ráadásul azzal kezdik egy Istenkereső betörését, hogy elhitetik vele, hogy csakis a tanúk menekülnek majd meg, így a halálfélelem sokaknál győz, hisz ki ne akarna örökké élni?
2016. máj. 24. 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Érezhetően hatással volt rád a JT. Ezért nem kell velük még csak szóba állni sem, mert megingatnak a hitedben. Szerintem ne vegyél róluk tudomást, és ne akard megmagyarázni, miért van vagy nincs igazuk! Hidd a saját hitedet, minden más hitet zárjál ki!
2016. máj. 24. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 Pietrosol ***** válasza:

Szia!


Nekik azért nem, mert JEHOVA tanúi. Mindamellett, hogy a rosseb se tudja, hogy az ki vagy mi ez a Jehova, az Ő szemszögükből ez nem egy nehezen érthető dolog.

2016. máj. 25. 11:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

"Szereted magad, ezáltal szereted itt a jelent..."


# [link]

2016. máj. 25. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!