Miért van csillag a református templom tetején, nem pedig kereszt?
Nem az volt a kérdésem ne haragudj,hogy helyes-e vagy sem.
Egy jelkép eredetét kérdem.
Magyarországon páratlan módon a templomtornyok jelvényei felekezetenként különböznek – Európa más országaiban közel sem ilyen szigorú az elkülönülés. Nálunk a római katolikus templomtornyok tetején kizárólag kereszt áll, a protestánsok esetében pedig csillag vagy kakas. A csillag a betlehemi csillagra, Jézus születésére utal, a kakas pedig az éberség jele, a kakasszóra Jézust háromszor megtagadó Péter apostolra emlékeztet.
Nem tudományos alapú magyarázat szerint az ellenreformáció idején a katolikusok templomfoglaláskor a körmeneti kereszttel verekedtek, azért vetik el a protestánsok az egyetemes keresztyén szimbólum használatát.
Más magyarázat szerint az ellenreformáció alatt a protestáns lelkészeket és híveket a kereszt jegyében üldözték, kínozták és gyilkolták hitük miatt. A kereszt elvetése egyértelműen elkülönülő és elkülönítő törekvéseket jelez. Érdekesség, hogy a keresztellenesség nemcsak a templomra korlátozódott: a protestáns fejfákon, síremlékeken sem találunk keresztet, jellemzően kehely, kinyitott Biblia vagy szomorú fűz látható rajtuk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!