Hogyan lehetek Krisztus harcosa?
Sziasztok tudom, hogy eléggé nevetségesnek tűnik a kérdésem, főleg azoknak akik alapból nem hisznek Jézusban, de a kérdésemre mégis érdekelne a válasz, nem az érdekelne, hogyan lehetek a tanítványa hiszen azt a Biblia világosan leírja, és teljese érthető is, az érdekelne, hogy van e esélyem az életben elérnem egy olyan hitbéli erőt, aminek jutalmául nem csak üdvözülhetek, hanem maga Krisztus mellett harcolhatok majd a Sátán angyalai ellen?
Előre szeretnék arra kitérni, hogy a Jehova Tanúk ne válaszoljanak, köszönöm.
"Három ellenségünk van - mondja Szent Paiszij -, melyek ellen minden nap harcolnunk kell: az első és legkegyetlenebb az ördög; a második a testünk; a harmadik a világ."
"Előre szeretnék arra kitérni, hogy a Jehova Tanúk ne válaszoljanak, köszönöm."
Ha már ilyen nagy kereszténynek vallod magad, akkor miért ítelsz el más vallású embereket, miért nem vagy elfogadó? Így nehezen leszel Krisztus "harcosa". Jézus Krisztus a helyedben biztos meghallgatta volna a Jehova Tanúi véleményeit is.
„Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek. Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem? Vagy hogyan mondhatod akkor atyádfiának: Hadd vegyem ki szemedből a szálkát! - mikor a magad szemében ott a gerenda. Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd atyádfia szeméből a szálkát.”
(Máté 7:1-5)
@17:04
Nyilván azért, mert Jehova tanúi egy ariánus szekta, akik mást sem csinálnak, mint hogy az Őrtorony tévtanításait terjesztik.
Normális keresztény ember nem kér tőlük választ.
"Jézus Krisztus a helyedben biztos meghallgatta volna a Jehova Tanúi véleményeit is."
Jézus Krisztus a képmutató farizeusokat is faképnél hagyta. Nem valószínű, hogy meghallgatott volna olyanokat, akik nyíltan hazudnak.
" "Előre szeretnék arra kitérni, hogy a Jehova Tanúk ne válaszoljanak, köszönöm."
Ha már ilyen nagy kereszténynek vallod magad, akkor miért ítelsz el más vallású embereket, miért nem vagy elfogadó? Így nehezen leszel Krisztus "harcosa". Jézus Krisztus a helyedben biztos meghallgatta volna a Jehova Tanúi véleményeit is.
„Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek. Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem? Vagy hogyan mondhatod akkor atyádfiának: Hadd vegyem ki szemedből a szálkát! - mikor a magad szemében ott a gerenda. Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd atyádfia szeméből a szálkát.”
(Máté 7:1-5)"
Szia, kit ítéltem el? És miért vádaskodsz, amikor szépen, senkit sem sértő módon leírtam, hogy kiknek a válaszát nem szeretném hallani, kérlek mielőtt feszültséget generálsz Isten nevében máshol, először gondolkozz el azon, hogy a saját viselkedéseddel valóban hozzátudsz e pozitívan rakni a beszélgetéshez, vagy szükségtelen problémákat okozol csak. Ennek tökéletes példája, hogy mint láthatod, másik két keresztény társad is reagált a hozzászólásodra, amit ha nem írsz le, akkor valószínűleg elkerülhettünk volna.
Kérlek, ne írj újra, mert azt is jelenteni fogom a moderátornak, hiszen nem a kérdésre válaszoltál. :)
Én is mindig hangsúlyozom, hogy a jehovisták ne írjanak, de messze nem érdekli őket:
Kérdező: olvasd el a páli leveleket figyelmesen és képzeld magad az ő helyébe. Kibírnád? Mert én tudom magamról, hogy én biztos nem. És ő még csak nem is harcos volt. Átgondoltad?
"Ha már ilyen nagy kereszténynek vallod magad, akkor miért ítelsz el más vallású embereket, miért nem vagy elfogadó? Így nehezen leszel Krisztus "harcosa". Jézus Krisztus a helyedben biztos meghallgatta volna a Jehova Tanúi véleményeit is. "
Még valamit, hol írtam azt, hogy nagy, vagy bármiféle kereszténynek vallom magam? Látod, csak vádaskodsz :/
Krisztus harcosanak itt es most kellene lenni a Foldon, nem akkor amikor mar megdicsoultunk es sebezhetetlenek leszunk. :)
Itt kellene eljutni arra a szintre, hogy Isten ereje csodakat tegyen. Annak pedig ara van. Nezd meg a mestert, mennyire mondott le a maga akaratarol, mennyit virrasztott, mennyit bojtolt. Nem vagyunk mi sem kulonbek, hogy nekunk konnyebb lenne csapast merni satan kiralysagara.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!