Baj ha egyiptomi istenekben hiszek?

Abban hiszel, amiben akarsz. Isten szabad akaratot adott neked.

Isten nem fog büntetni olyasmiért ami nem bűn, sőt büntetni semmiért sem fog. Isten végtelenül szereti az összes gyermekét, nem bántana senkit. Az más kérdés, hogy a bűneink elválasztanak minket Istentől és ezt az elválasztottságot bizony érezhetjük pokolnak.

Ferenc pápa, aki a katolikus dogmatika szerint hit és erkölcs dolgában tévedhetetlen (mindenkori álláspontja tehát a mindenkori hivatalos katolikus álláspont), a következőképen tanított erről:

„Isten nem egy bíró, hanem egy barát, aki szereti az emberiséget.

Isten nem arra törekszik, hogy megítéljen embereket, hanem, hogy támogatásáról, öleléséről biztosítson mindenkit. Ádám és Éva meséjében a pokol, mint valódi helyszín, egy eszközként jelenik meg. A pokol azonban egy metafora a magára maradt, elszigetelt lelkekre vonatkozóan, amelyek végül, mint minden más lélek, találkozni fognak Isten végtelen szeretetével."

Mindazonáltal ne te döntsd el, hogy milyen az Isten, hanem keresd Őt hittel!

Egyébként tessék ismerd meg őket, hogy tudjag kiben akarsz hinni.

Kezdetben nem volt sem ég, sem föld, sem élők, sem holtak nem voltak, az alkotó és romboló elemek is dermedt tétlenségben nyugodtak Nun isten örvénylő mélyén. Nun volt az őselem, az ősvíz formájában létező istenlény. Az ő alkotórészeiből keletkezett a mindenség. Az ősvíz tükrét sűrű sötétség borította, mert a fény szent forrása is Nun keblében pihent. És az istenek létrehozója, a hatalmas Nun megteremtette a napvilágot. Az ősvíz színén zsenge csíra bukkant elő, és hamarosan kecses, sok színben pompázó lótuszvirággá nőtt. A virág áttetsző, zárt kelyhéből sejtelmes fény derengett, szirmai lassan kibomlottak, és egy tündöklő gyermek bújt ki belőle. Nun életre keltette Nefertumot, a napgyermeket. Nefertum felnyitotta szemét, a sötétség eloszlott, s a világot beragyogta az éltető fény.

A virágbölcsőjéből kiemelkedő napgyermek körültekintett, s a végtelen vízen egy cseppnyi hely sem akadt, ahol lábát megvethette volna. Ekkor a mélyből előhívta az őshalmot. Kilépett a szilárd talajra, és megteremtette Maátot, a mindenség törvényét, az igazság istennőjét, a holtak szívének túlvilági bíráját.

A napisten megpillantott egy karcsú, négyszögletes kőoszlopot, a Benbent, az obeliszk ősmintáját. (Ennek helyén épült később a napisten városa, görögül Héliopolisz. Felkapaszkodott a csúcsára, körülnézett, és látta, hogy egyedül van. Heper, a felkelő nap ekkor bűvös hatást gyakorolt tulajdon szívére, és létrehozta Sut, a lég istenét, és Tefnutot, a nedvesség istennőjét. Su és Tefnut szerelméből született Geb, a föld és Nut, a mennybolt. Geb és Nut hosszú időn át szorosan egymáshoz simulva éltek, de egy napon atyjuk elválasztotta őket. Su megragadta Geb asszonyát, és felemelte a végtelen magasságba, hogy megalkossa belőle az ég boltozatját. Nut hatalmas ívben hajolt Geb fájdalomtól görcsbe merevedett teste fölé; talpa a keleti horizontot érintette, kezével a nyugati láthatárra támaszkodott. Nut a földre tekintett a roppant magasságból, és szédülés fogta el. Panaszaira a lég istene, Su megtámasztotta Nut vállát és derekát, hasát meg csillagokkal ékesítette; e naptól fogva Nut istenasszony uralkodott a mérhetetlen égbolton, férje, Geb pedig a föld hatalmas istene lett.

Ré, a nap két óriási bárkát készített magának. Az egyiken nappal járta be az ég tündökletes tájait, a másikon éjjelente vágott neki föld alatti útjának. És hajnalra újra elérte a napkeleti Benben követ. Minden reggel ragyogó ifjúként indult mennyei útjára - ekkor Hepernek, keletkezőnek hívták -, delelőre már érett férfiként érkezett a mennybolt közepére - ekkor Rének nevezték -, estére mint Atum törődött, fáradt aggastyánként szállt az éji bárkába, és másnap ismét megifjodva kezdte meg nehéz útját. Az égi bárka orrán a haragos Széth őrködött, a vörös isten, és rettentő fegyverével tartotta távol a napisten ellenségeit.

A földi férfiak és asszonyok Ré földre hulló könnyeiből születtek. Mielőtt az emberek benépesítették volna Alsó- és Felső-Egyiptom területét, Ré megalkotta a növényeket, az állatokat és a vizekben nyüzsgő szörnyeket.

Ré egykor az emberek és az istenek ura volt. A napisten körül gyülekeztek a leghatalmasabbak; kilenc isten alkotta az istenek testületét: Ré; Su és Tefnut; a gyermekeik, Geb és Nut; Széth és Neftisz; végül Ozirisz és Ízisz ültek itt törvényt.

E kilenc isten uralkodott az égen és a földön, a jó és a rossz elemeken, ők döntöttek az istenek harcaiban és vitáiban is. Olyan volt a kilenc isten, mint Nun, az őselem, amelyben hajdan egyek voltak, és amelyből mindannyian keletkeztek.

Az emberek pedig nem tisztelték az égieket, és fellázadtak ellenük. Ekkor Ré maga elé hívatta az isteneket, s azok homlokukkal a követ érintve, reszketve omlottak a földre. Ré így szólt Nunhoz, az őselemhez:

- Te vagy az ősisten, akiből én is keletkeztem, és te vagy az előttem álló istenek atyja. Tekints le az emberekre, akik az én könnyeimből lettek. E férgek valamire készülnek ellenünk. Szólj isten, mit kell tennem, mert addig nem akarom elpusztítani őket, amíg nem kértem a tanácsodat.

- Gyermekem, Ré - felelte a fenséges Nun -, te a saját atyád és alkotód vagy! Önmagad teremtetted magad! Ülj nyugodtan királyi székeden, mert oly félelmetes vagy, hogy puszta tekintetedtől megrettennek az összeesküvők.

Ekkor Ré szemét a földre irányította, és az emberek a sivatagba menekültek, mert szívük elszorult a félelemtől. De az istenek üldözőbe vették őket. Az emberek a hegyekbe rejtőztek; az istenek azonban megkérték a nap urát, küldje szemét az összeesküvők után. Ré kiemelte szemét, és a szem alászállott Hathor istennő alakjában. Hathor rettentő pusztítást végzett az emberek között, majd visszatért Ré színe elé.

Rét azonban aggasztotta, hogy Hathor kipusztítja az emberiséget, és így szólt:

- Hívjatok villámgyors bárkákat, amelyek úgy siklanak, mint az árnyék.

Előálltak a sebes hajók, és a hatalmas isten így szólt:

- Siessetek Elephantinéba, és hozzatok rengeteg italt.

A szolgálólányok komlóból sört készítettek, és Ré vörösre festette a folyadékot. A vérszínű sört óriási edényekbe töltötték; hétezer korsó telt meg a részegítő nedűvel.

Másnap hajnalban - midőn Hathor végleg el akarta pusztítani az embereket - Ré így szólt:

- Megmentem a halandókat az istennő bosszújától!

Megparancsolta, hogy az emberek rejtekhelye körül árasszák el a földeket a sörrel; és amikor az istennő alászállt, arcát a bíborszín folyadék tükrözte vissza. Hathor belekóstolt, kedvére valónak találta, és annyira lerészegedett, hogy fel sem ismerte az embereket. Azt hitte, vérük festette vörösre a föld színét s a vizeket.

Így hát Ré megmentette a halandókat a pusztulástól, de ezentúl hallani sem akart a hálátlan teremtményekről.

- Elfáradt a szívem - szólt -, nem akarok többé az emberek között lenni.

Felszállt bárkájára, és elindult a menny ragyogó útjain.

Egyáltalán mit értesz hit alatt? Mert ha valami megtetszik, és azt mondom, hogy mostantól ez tetszik, az hit?

Szerintem egy igazság lehet, és azt nem feltétlenül mi döntjük el.

Amit leírtál azokból úgy látom nem sok jó tapasztalatod volt a kereszténységről, és amit leírásod alapján tapaztaltál, abból nekem sem lenne. Azt ajánlom, hogy ismerd meg kicsit jobban a Bibliát, és ne másoktól hallgass olyan butaságokat, hogy a pokolban fogsz égni, Isten gonosz meg hasonlókat, mert a Biblia teljesen más, egy nagyon pozitív Istent ír le.

Ha nem tudsz áldozni nekik, megölnek.

Elég vad istenek... bár ez akkoriban általános volt.

Ezt a kérdést magadnak kell megválaszolnod!

De ha már úgy írtad ki hogy "baj", akkor gondolkozz el azon, hogy Neked (és nem az Egyiptomi kultúrának) érdemes-e isteneknek tartanod őket vagy sem.

1Korintusz 6:12

"Mindent szabad nekem, de nem minden hasznos. Mindent szabad nekem, de nem fogom hagyni, hogy bármi is hatalma alá vonjon."