Megérdemeljük-e azt a hatalmas áldozatot, amit Jézus Krisztus hozott értünk? Méltók vagyunk arra, hogy kegyelemben részesüljünk, ha megbánjuk benne bűneinket?

= A megváltás műve =

Az Isten-ember azért jött a földre, hogy Ádám tettét következményeivel együtt ismét jóvá tegye. Miként Ádám engedetlenségével megtagadta a teljes odaadást Isten iránt és vonakodott magát alávetni az Ô akaratának, éppúgy Krisztusnak tökéletes engedelmességgel kellett magát odaadnia Istennek, áldozatul kellett magát hoznia és így az egész emberiség helyetteseként Isten haragját kiengesztelnie.

Krisztus egész élete ennek jegyében folyt le. ,,Nem azért jöttem, hogy a magam akaratát tegyem, hanem annak akaratát, aki küldött engem''. Az engedelmesség mennyei Atyja iránt volt az a láthatatlan étel, amelyrôl az Üdvözítô tanítványainak szólott (Jn 4,32). De Krisztus életének ez az értelme abban a tettében teljesedett ki, amely mindenki szemében és Isten örök rendelkezése szerint az Ô engedelmességét volt hivatva kimutatni: önmaga föláldozásában a kereszten. Áldozatot bemutatni annyit jelent, mint Istennek valami látható dolgot fölajánlani, hogy azzal Ôt legfôbb Urunkként tiszteljük és imádjuk. Az áldozatnak tehát mindig valami külsô cselekedetnek kell lennie, amely Isten föltétlen fensôbbségének bensô elismerését világosan és érthetôen kifejezi. A fájdalomjelleg, melyet az áldozat gondolatától el nem választhatunk, a bűn következménye; így az áldozat egyúttal bűnt-kiengesztelô jellegű is lesz. Az az áldozat pedig, melyet Isten a tôle kiválasztott fôpaptól vár és öröktôl fogva az emberiség megváltására rendelt, ennek a fôpapnak önfeláldozása saját életének odaadásával a kereszten. Ez tehát minden áldozatnak eredeti mintaképe; szerinte kell minden más áldozatot megítélnünk. Krisztus tehát az áldozatot bemutató pap és áldozat egyszersmind.

A keresztáldozat a legkiválóbb istentiszteleti cselekmény. Elmondhatjuk, hogy benne a világ betölti rendeltetését, amennyiben Krisztus által a legnagyobb fokban tiszteli Istent. Errôl Szent Pál részletesen beszél a zsidókhoz írt levél 9. és 10. fejezetében. Elôször is azokról az ószövetségi áldozatokról beszél, amelyeket az ószövetségi szentélyben mutattak be. Leírja a frigysátort, illetôleg a templomot. Abban legelôször is ott volt a ,,szentély''. ,,Amelyben valának a szövétnek és az asztal és a kenyerek kitétele. A második kárpit mögött pedig az a sátor, mely a szentek szentjének neveztetik, amelyben arany tömjénezô vala és a szövetség szekrénye, mindenfelôl arannyal borítva; ebben a mannát tartalmazó aranyveder és Áronnak kivirágzott vesszeje, és a szövetség táblái...; melyekrôl most nem szükséges egyenkint beszélni. Ezek pedig így lévén elrendezve, az elsô sátorba ugyan mindenkor beléptek a papok, hogy elvégezzék az áldozatok szolgálatát; a másodikba azonban esztendônkint egyszer (a kiengesztelés nagy napján) egyedül a fôpap, nem vér nélkül, melyet bemutat önmagának és a népnek tévedéseiért''. Szent Pál ebben annak jelét látja, hogy az igazi szentek szentje, azaz a menny, mindaddig zárva van, amíg az ószövetség (a szentély) fönnáll. Az ószövetségi áldozatok ugyanis magukban véve nem tisztíthatták meg a lelkiismeretet, a valóságban nem tudták megadni a megigazulást, csak jelképei, árnyképei voltak annak, aminek Krisztusban kellett beteljesednie. Ezért kellett minduntalan megismételni ôket; egy sem volt elegendô. Ezekkel a tökéletlen áldozatokkal szemben ott van immár Krisztus áldozata. Az igazi szentek szentjébe lépett be, melyet nem emberi kezek alkottak, az égbe, egyszersmindenkorra, mégpedig ,,nem is bakok vagy borjak vére által, hanem a saját vére által örök váltságot szerezve''. Krisztusnak, Isten megtestesült Fiának, vére igazi kiengesztelést és bensô megszentelôdést tud létrehozni. Ezért nem kell az Ô áldozatát megismételni. Egyszersmindenkorra bemutatta azt s ezzel megnyitotta a mennyet. ,,Ezért új szövetségnek a közvetítôje ô''. Krisztus halálával érvénybe lépett az Újszövetség. Krisztus nem volt kénytelen újra meg újra föláldoznia önmagát, ,,miként a fôpap évrôl-évre bemegy a szentélybe idegen vérrel; különben gyakran kellett volna szenvednie...; így pedig egyszer jelent meg az idôk teljességében, hogy áldozatával eltörölje a bűnt'' (Zsid 9,1-28; vö. 10,1-18).

Krisztus tehát saját vére árán váltott ki bennünket az ördög hatalmából, helyettünk magára vette a mi bűneinkért járó büntetést és méltó elégtételt szolgáltatott érettünk. Ezt csak Ô tehette meg, miként canterbury-i Szent Anzelm (+ 1109) kifejti, csak ember tehetett eleget az ember bűnéért, csak Isten tehette ismét jóvá Isten megbántását.

A katolikus tanítás szerint Krisztus minden emberért meghalt, azokért is, akik az Ószövetség korában éltek. Az Ószövetség igazainak mindaddig közbülsô állapotban (,,a pokol tornácá''-ban) kellett maradniok, amíg a Megváltó vérét ki nem ontotta. A megváltás gyümölcseinek alkalmazása az Ószövetség igazaira azzal a titokzatos eseménnyel történt meg, melyet Krisztus poklokra (pokol tornácára) szállásának nevezünk. Szent Péter említi ezt, midôn azt mondja, hogy Krisztus lelke odament és prédikált a börtönben levô lelkeknek, akik egykor Noé napjaiban hitetlenek voltak (1Pt 3,19 sk.).

Krisztus ,,engesztelés a mi bűneinkért és pedig nemcsak a mieinkért, hanem az egész világéiért is'' (1Jn 2,2). Mindazt a tanítást, mely Krisztus kereszthalálának hatóerejét csak az emberek meghatározott csoportjára próbálta korlátozni (így pl. Kálvinnak vagy pedig Janseniusnak [+ 1638] a tana, amely szerint Krisztus csak azokért halt volna meg, akik az üdvösségre ,,predestinálva'', azaz elôrerendelve vannak), az Egyház mint tévedést elvetette. Az Egyház mindig hangoztatta a megváltás általánosságát s ezzel együtt Isten üdvözítô akaratának általánosságát is: Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön. E cél valóságos elérése természetesen függ az ember beleegyezésétôl, aki ezt meg is tagadhatja. A Krisztustól végbevitt megváltás teljesen tökéletes, sôt túláradó. Krisztus bôségesen jóvá tette azt, amit Ádám elveszített. Szent Pálnak a rómaiakhoz írt levél 5. fejezetében kifejtett tanítása szerint az az ajándék, melyet Krisztus által nyertünk, messze fölülmúlja azt a veszteséget, melyet Ádám okozott nekünk. Ezért énekli az Egyház minden évben nagyszombaton a húsvéti gyertya szentelésekor: ,,Ó szerencsés vétek, mely ily nagy és ekkora fölségű Megváltót érdemelt!'' Csak azért engedhette meg Isten az eredeti bűnt, mivel tudta, mily magasztos dolgot akar Krisztusban végbevinni.

Sose értettem miért kellett miértünk meghalnia, és ezt miért hagyta Isten? :/ Értem én, hogy annyira szeret minket mint a fiát és ezért minket sem bánt, meg, hogy Jézus kérte, hogy bocsásson meg nekünk de azért még mindig fura ez nekem.

Egyébként ha jól emléksze mindenki megbocsátást nyer aki megbánja bűneit (tehát le lehet mészárolni mindenkit majd megbánni és a mennyekbe kerülünk :P ?)

Szerintem manapság szinte senki sem "érdemli" meg a megbocsátást (talán csak 1-2 kivétel van), mindenki azért kap megbocsátást mert mindent megbánunk az utolsó 2 percben. Manapság már a gyerekek sem kerülhetnek csak úgy a menyországba (gondoljunk csak a gyilkos tizenévesekre, a tanárverő gyerekekre stb).

Egyszóval: szerintem nem érdemeljük meg, de örülök ha szerinte én megérdemlem :P.

Persze én mondjuk abban sem vagyok még biztos, hogy hiszek-e ebben az egészben (ez még nekem kicsitt mese szerű :/, persze apukám ateista és ahogy ő magyarázza dolgokat elég egyértelmű, hogy a biblia az a tudomány gyerekeknek egyszerűsítve).

mekkora szadista az az isten, amelyik engedi, hogy ilyet tegyenek a fiával?

méltó ez az isten arra, hogy felnézzünk rá?

A válasz megírásának időpontja: ma 01:45

jaja.... mit szólnál hozzá, ha én annyira szeretném a világot, hogy téged keresztre feszítenélek???

13:19

Mintha csak a tizenéves önmagamat hallottam volna. Remélem abban is hasonlítunk, hogy idővel megváltozik a véleményed ezekről a dolgokról.

A komment megírásának időpontja: ma 16:15

azt én is tudom, hogy isten nem sajátkezűleg feszítette keresztre jézust, de engedte, vagyis ahogy fogalmaztok "feláldozta".

de kinek is hozta az áldozatot? isten teremtette a világot, tehát ha az romlott, akkor arról ő tehet. ha mindenható, akkor miért nem teremtette olyannak, amilyennek akarta? vagy talán mégsem mindenható? ha azt akarná, hogy minden ember hívő legyen, akkor miért nem születnek a gyerekek eleve úgy, hogy istenhívők?

Ha a történbetet szó szerint vesszük, akkor Jézus azért halt meg, mert az apja egy szadista, aki csak akkor bocsájt meg, ha vért lát folyni. Könnyen megtehette volna, hogy egyébként is megbocsájt bármiféle áldozat nélkül, hiszen a kegyelem így sem jár alapból (ezért kissé furcsa is a kérdés), hanem ahhoz még hinnünk kell Jézus áldozatában. (ergo ezzel körbe is értünk) De nem, Istennek csillapítani kellett a vérszomját... és még mi vagyunk a rosszak?

Meg egyébként is hány ember halt meg már másokért? Igazságtalan csak Jézussal foglalkozni így.