Salamon király és Szulamit története benne van a Bibliában?

Igen, és nem könnyű olvasmány, mert olykor a párbeszédben nehezen lehet megérteni, ki mit mond, de gyöbyörű a történet. Íme:

Az Énekek énekének a főszereplője Sulamit. A többi szereplő: Sulamit kedvese, egy pásztorfiú (Én 1:7); a lány anyja és a fivérei (1:6; 8:2); Salamon király (3:11); „Jeruzsálem leányai” (Salamon udvarában lévő hölgyek) és „Sion leányai” (a Jeruzsálemben lakó nők) (3:5, 11). Az segít elkülöníteni a szereplőket, hogy mit mondanak magukról, vagy hogy mit mondanak nekik. A héber szövegben a nyelvtani szerkezetekből a legtöbbször tudni lehet, hogy milyen nemű (hímnem v. nőnem) és számú (egyes v. többes) egy szó, ami megkönnyíti a szereplők azonosítását. Ahhoz, hogy az eredeti szöveg teljes értelmét vissza lehessen adni, a magyarban sokszor ki kell egészíteni a szöveget. Erre egy példa az Énekek éneke 1:5, ahol a héberben szó szerint ez áll: „Fekete én és szép”. Mivel a héber „fekete” és „szép” szavak nőneműek, az Új világ fordításban a következő olvasható: „Fekete lány vagyok, de szép”.

Cselekmény: Sulamit ott találkozott először a pásztorfiúval, ahol a kedvese született (Én 8:5b). Sulamit fivérei féltették a húguk tisztaságát, és ezért igyekeztek megvédeni őt mindenfajta kísértéstől. Így hát amikor a lány el akart menni a szerelmével, hogy gyönyörködjenek a tavasz szépségeiben (2:8–14), a testvérei megharagudtak rá, és hogy lefoglalják a lányt, azzal bízták meg, hogy őrizze a szőlőskerteket. Erre amúgy is szükség volt, hiszen ebben az időszakban a kis rókák tönkre szokták tenni a szőlőket (1:6; 2:15). Mivel Sulamit a napon dolgozott, lebarnult (1:5, 6).

Később, amikor Sulamit a diófás kertbe akart menni, valahogy Salamon király táborához jutott (Én 6:11, 12). Akár a király figyelt fel a lányra, akár valaki más, aki aztán beszélt róla a királynak, Sulamitot Salamon táborába vitték. Salamon király elmondta a lánynak, hogy csodaszépnek tartja. A lány viszont semmit sem érzett a király iránt, és arról kezdett beszélni, hogy vágyakozik a kedvese után (1:2–4, 7). „Jeruzsálem leányai” ezért azt javasolták neki, hogy menjen, és keresse meg a pásztorfiút (1:8). Ám Salamon nem volt hajlandó elengedni a lányt. Áradozott neki a szépségéről, és azt ígérte, hogy készíttet neki aranykarikákat ezüstszegekkel (1:9–11). Sulamit viszont közölte vele, hogy ő mást szeret (1:12–14).

Ezután Sulamit kedvese eljött Salamon táborába, és kitárta a szívét a lány előtt. Sulamit is elmondta, mennyire szereti őt (Én 1:15–2:2). Amikor ’Jeruzsálem leányaival’ beszélt, a szerelmét az erdő fái közt lévő gyümölcsfához hasonlította. Ünnepélyesen megeskette a leányokat arra, ami szép és gyönyörű, hogy ne próbálják meg fölkelteni benne a szerelmet olyan valaki iránt, aki nem kedves neki (2:3–7). Folyton a pásztorfiú után sóvárgott, még éjjel is, és emlékeztette ’Jeruzsálem leányait’ az esküjükre, hogy nem fogják fölébreszteni benne a szerelmet, míg az nem akarja (2:16–3:5).

Salamon Sulamitot is magával vitte Jeruzsálembe. Amikor a király a kíséretével a város felé közeledett, néhányan „Sion leányai” közül arról beszélgettek, milyen pompával érkezik (Én 3:6–11). A pásztorfiú követte a díszkíséretet, és Jeruzsálemben beszélt Sulamittal. Áradozott a szépségéről, és megnyugtatta őt, hogy még mindig szereti (4:1–5). Sulamit szeretett volna elmenni a városból (4:6), a kedveséből pedig egyre csak áradtak a szerelmes szavak (4:7–16a). Sulamit így szólt: „Jöjjön el kertjébe az én kedvesem, és egye annak pompás gyümölcseit!” (4:16b). A fiú pedig ezt felelte neki: „Beléptem kertembe, ó, húgom, menyasszonyom!” (5:1a). Jeruzsálem leányai ekkor így bíztatták őket: „Egyetek, ó, barátok! Igyatok, részegedjetek meg a kedveskedésektől!” (5:1b).

Sulamit rosszat álmodott, amit elmesélt ’Jeruzsálem leányainak’, és elmondta, hogy betege a szerelemnek (Én 5:2–8). A lányok arról faggatták, mitől olyan különleges a szerelme. Ekkor Sulamit elragadtatva és szenvedélyesen mesélt nekik a fiúról (5:10–16). Megkérdezték tőle azt is, hogy hol van a kedvese, mire ő azt felelte, hogy a kertek között pásztorkodik (6:1–3). Salamon újra elhalmozta kedves szavaival Sulamitot (6:4–10). Amikor a lány közölte vele, hogy nem is akart vele találkozni (6:11, 12), Salamon kérlelte, hogy jöjjön vissza hozzá (6:13a). Ekkor a lány kifakadt: „Mit néztek Sulamiton?” (6:13b). Salamon ebben megint lehetőséget látott arra, hogy tovább ecsetelje a lány szépségét (7:1–9). Mindezek ellenére Sulamit hű maradt a szerelméhez, és felszólította ’Jeruzsálem leányait’, hogy ne próbálják meg fölébreszteni benne a szerelmet, ha az nem jön magától (7:10–8:4).

A jelek szerint Salamon végül hazaengedte Sulamitot. A lány fivérei ezt kérdezték maguk között, amikor látták a húgukat közeledni: „Kicsoda ez a leány, aki a puszta felől jön kedveséhez bújva?” (Én 8:5a). Nem gondolták volna, hogy ennyire ragaszkodik a szerelméhez. Néhány évvel korábban ezt mondta az egyik bátyja: „Kis húgunk van, akinek még nincsenek mellei. Mit tegyünk húgunkkal azon a napon, amelyen majd megkérik?” (8:8). Egy másik bátyja ezt felelte: „Ha fal lesz, ezüstormot építünk rá, de ha ajtó lesz, elzárjuk cédruspalánkkal” (8:9). Ám Sulamit ellenállt minden csábításnak, nem vágyott többre a saját szőlőjénél, és hű maradt a szerelméhez (8:6, 7, 11, 12). Joggal mondhatta hát: „Fal vagyok, s melleim, mint a tornyok. Így olyan lettem szemében, mint aki békére lel” (8:10).

Az ének azzal zárul, hogy a pásztorfiú vágyik arra, hogy hallhassa Sulamit hangját (Én 8:13), a lány pedig szeretné, hogy szökellve fusson hozzá a kedvese, az őket elválasztó hegyeken át (8:14).