Mit lehet tudni a taoizmus történetéről, és keletkezéséről?

Alapítója, Lao-ce, elégedetlen lévén az akkori idők káoszával és zűrzavarával, a társadalomtól való elfordulásban, és a természethez történő visszatérésben keresett enyhülést.

Erről az emberről, aki feltehetően az i. e. VI. században élt (és már maga ez a tény is bizonytalan), nem túl sokat tudunk. Az emberek általában Lao-cének nevezték, ami azt jelenti: „Öreg mester” vagy „Vén”; a legenda szerint ugyanis édesanyja olyan sokáig hordta méhében, hogy már születésekor fehér volt a haja.

Az egyetlen hivatalos beszámoló Lao-céről az i. e. II. és I. században élt neves udvari történész, Sze-ma Csien Si-csi (Történeti feljegyzések) című munkájában található. E forrás szerint Lao-ce valódi neve Li Er volt. Császári levéltárosként szolgált a közép-kínai Lojangban. Fontosabb azonban, amit ez a beszámoló Lao-céről a továbbiakban ír:

„Lao-ce élete legnagyobb részét Csouban töltötte. Amint előre látta Csou hanyatlását, elhagyta a várost, és az országhatárra érkezett. A határőr, Jin Hszi ezt mondta neki: ’Uram, te vissza akarsz vonulni. Megkérhetlek, hogy írj a kedvemért egy könyvet?’ Ezért hát Lao-ce írt egy két részből álló könyvet, amely több mint ötezer szót foglalt magába, s amelyben az ’Út’ [Tao] és az ’Erő’ [Te] fogalmait tárgyalta. Azután elutazott. Senki sem tudja, hol halt meg.”

Sok tudós kétségbe vonja e beszámoló hitelességét. A Tao te king címen ismert könyv (aminek fordítása általában: „Az út és az erény könyve”) mindenesetre megszületett, s ezt tekintik a taoizmus legfontosabb szövegének. Rövid, nehezen érthető versszakokban íródott, némelyikük csupán három vagy négy szóból áll. Ezért, s mivel néhány kínai betű jelentése Lao-ce kora óta jelentősen megváltozott, a könyvnek számos különböző értelmezése létezik.

A Tao te king-ben Lao-ce kifejtette elképzeléseit a taóról, a természet alapvető útjáról, és az emberi cselekvés minden szintjére alkalmazta azt. Hogy rövid bepillantást nyerjünk a Tao te king-be, Ágner Lajos fordításából (1943) idézünk. Ebben a taóról a következőket olvashatjuk:

„Van egy lény: felfoghatatlan és tökéletes.

Ég és Föld keletkezése előtt már megvolt . . .

Nevezhetjük a világ anyjának.

Mivel nevét nem tudom, elnevezem Taonak” (25. rész).

„A Tao teremti a teremtményeket

és a belőle áradó legfőbb erő fenntartja,

testi formába önti és képességekkel ruházza fel őket.

Ezért a teremtmények között nincs egy sem,

mely a Taot ne imádná és a legfőbb erőt ne tisztelné” (51. rész).

Lao-ce legkiválóbb követőjének Csuang Csout (i. e. 369—286), azaz Csuang-cét — jelentése: „Csuang mester” — tekintették, aki továbbfejlesztette Lao-ce filozófiáját. Csuang Ce című könyvében nemcsak a taót fejtette ki, hanem a jin és a jang fogalmát is megmagyarázta, amit először a Ji-king című munkában ismertettek.

A tehetetlenség ezen filozófiája alapján a tao követőinek nézete szerint semmi értelme annak, hogy az ember bele akarjon avatkozni abba, amit a természet elindított. Előbb vagy utóbb úgyis minden vissza fog térni a maga ellentétébe. Bármilyen elviselhetetlen is egy helyzet, hamarosan jobb lesz. Bármilyen kellemes is egy helyzet, hamarosan el fog múlni.

Ennek a filozofikus életszemléletnek jellemző példája Csuang-ce egyik álma, ami által a leginkább megmaradt az egyszerű nép emlékezetében:

„Egyszer Csuang-ce álmában pillangó volt; mindenfelé repkedő pillangó, aki boldognak és szabadnak érezte magát, és semmit sem tudott Csuang-céről. Hirtelen felébredt: s akkor ismét valóságosan és félreismerhetetlenül Csuang-ce volt. De most nem tudom: vajon Csuang-ce álmodta azt, hogy ő egy pillangó, vagy a pillangó álmodta azt, hogy ő Csuang-ce.”