Ha nem hisztek Istenben, akkor szerintedek, hogy jött létre a világ?
Az ősrobbanásig tudjuk, előtte ismeretlen módon. De amit meg kell értened, az az hogy ha semmiféle elképzelésem nem lenne a világ létrejöttéről, akkor sem hinnék Istenben. Mert ha így tennék, akkor ugyanazt a hibát követném el, amit az ókori görögök. Nem tudjuk, honnan van villám, tehát biztos Zeusztól. Ez egy rettenetesen rossz megismerési módja a világnak. Ha nem tudod valamire a választ, akkor a "nem tudom" tökéletesen elégséges. Nem kell kitalálni valami teljesen random választ, ami neked épp tetszik, hanem egyszerűen maradsz annál, hogy nem tudod. Én nem tudom, hogy jött létre a világ. És tudod mi az, ami ebből egyáltalán NEM következik? Az hogy akkor biztos Isten volt. Csak annyira, amennyire a villámokat Zeusz csinálja, csak mert nem tudták hogy honnan vannak.
Ehhez azt kell megérteni, hogy nem tudsz mindent, és a tudásod egyáltalán nem befolyásolja a világot. Ha ma nem tudom hogy lett a világ, akkor Isten volt, de ha holnap megtudom, akkor meg már nem Isten volt? Vagy hogy képzeled ezt? Ez a vallások ősi technikája. Már az őskori sámánok is az ismeretlenre mutogattak. Nem tudjuk mitől esik az eső, tehát biztos Isten, tehát áldozzunk neki, hogy essen az eső. A kereszténység egészen pontosan ugyanez pepitában, csak nem az akkori nagy kérdésekre mondja, hogy "nem tudjuk tehát Isten", hanem a mai nagy kérdésekre. De a logika(i hiba) az nem változott 10000 éven és milliónyi valláson keresztül.
A halált úgy kell elképzelni, mint egy mély, álomtalan álmot. Amikor reggel felkelsz, akkor úgy emlékszel egy ilyen este után vissza az álmodra, hogy egy feketeséget néztél tehetetlenül x óráig? Mert én speciel nem. Én egyáltalán nem emlékszem semmire. Nem volt semmilyen tapasztalatom azalatt az idő alatt, nem féltem, nem voltam tehetetlen, semmi. Ilyen a halál is, csak ott végül nem kelsz fel. Ezt valamiért sokaknak nagyon nehéz elképzelni, nem értem miért. Nekem mindig is intuitív volt. Nyilván ha nincs semmi, akkor nincs semmi. A fekete, a tehetetlenség, a félelem, mind valami. De ha meghaltál, akkor nincs semmi, szó szerint. Nem olyan, mint amikor kikapcsolod a számítógépet, és csak fekete képernyő van, hanem olyan, mint a képernyő miután fogtad és a Napba hajítottad a monitorodat. Semmilyen, mert nincs.
Melyik vilagra gondolsz kedves? :)
A foldre? Azt tudjuk!
A naprendszerre? Azt tudjuk?
A galaxisunkra vagy barmely mas galaxysra? Azt is tudjuk!
Az univerzumra? Ott csak spekulaciok vannak meg nem tartunk ott, hogy tudjuk. Majd nem olyan tul sokara amikor a csillagkozi utazas mindennapos lesz akkor azt is fogjuk tudni.
Az Isten egy nagyon tag fodalom. Ki hogyan kepzeli el az lehet bugyuta avgy lehet kevesbe bugyuta. Lehet egy az anyagi vilagon kivul allo leny vagy lenyek esetleg egy szuperintelligens idegen faj akik molekularis szinten kepesek az anyagokat alakitani igy barmit megtenni stb.
Lehet azt is hinni, hogy letezik a varazslat es Isten a menyiorszagbol figyel minket embereket es a fold all a kozeppontban.
Felteszek egy kerdest neked, ha van menyorszg es pokol akkor minden bolygonak van egy-egy ahol van elet? Vagy az univerzum osszes lelke 1 helyen gyullik ossze a halala utan? Az nagyon nagyon sok lelek lenne.
Szerintem fogadjuk el, hogy vannak olyan dolgok amikre egyszerubb azt kimondani, hogy nem tudjuk mint kitalalni vapami csodat!
"Ilyen a halál is, csak ott végül nem kelsz fel. Ezt valamiért sokaknak nagyon nehéz elképzelni, nem értem miért."
Azért, mert a valamiből nem lehet egyszer csak semmi, ehhez még Isten hit sem kell, csak józan gondolkodás.
Az ember lelke nem lehet egyszer csak "semmi", mert ha ez igaz lenne, akkor energia is egyszer csak megszűnhetne és nem tudna átalakulni más energiává.
Azért bírom ezt az "ősrobbanás" dolgot, ha valamit nem tudunk elfogadni (pld. Isten létét), akkor mindig jön a nagy bumm! :) és a semmiből egyszer csak lett valami. :))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!