A karácsony keresztény vagy pogány ünnep?
A karácsony polgári ünnep. Magyarországon vallási és felekezeti hovatartozás nélkül megtartják. NEM Midrászt ünneplik, hanem vagy Jézus urunk megszületését, még akkor is, amikor tudjuk, hogy nem ekkor született, vagy a szokás miatt tartják meg, mert számukra szép emlék volt, és ezt az élményt nem akarják újra és újra elvenni maguktól és gyermekeiktől.
Kérdező! Ne tartsd meg! Mi sem tartottuk meg néhány évig, pedig már voltak gyerekeink, most már megtartjuk. Amikor nem tartottuk meg, nem voltunk sem különbek, sem többek. Inkább kevesebbek. Ha te úgy gondolod, hogy nem tartod meg, akkor ne tedd. Én tudom, hogy nem akkor született, és nem egy idegen istent imádok ezzel, csak egyszerűen ahogy beviszek egy virágot a lakásba, úgy beviszek egy fenyőt is, amit majd januárba el is égetek, ha kiszáradt. Adok ajándékot a gyerekeimnek, és jókat eszünk. Várj, leegyszerűsítem: Együtt leszünk. Ez a lényege, semmi más.
"Nyomás, pontozz, legyen ez az minden örömöd Advent idején!"
Rendkívül kegyeletes és irgalmas keresztényi hozzáállás, nem mondom!
Különösen ilyenkor...
"Nyomás, pontozz, legyen ez az minden örömöd Advent idején!"
Szerinted azért irtam ki a kérdést hogy lepontozzak másokat? Választ szeretnék kapni erre a kérdésre, ami számomra érthetettlen. Az pedig méginkább, hogy olyan emberek akik Jézus követőinek mondják magokat, helyeslik hogy pogány szokásokat kevernek a kereszténységbe.
Egyébként sokan úgy tartják hogy a pogány istenek igazából egyenlőek a Sátánnal. Tehát a napisten az maga a Sátán, így őt ünnepled karácsonykor.
2016-ban a csillagászati téli napforduló: december 22-én ,
hajnali 5 ó 47 perckor lesz. Ez változik 20-22 közt. Érzékelni, műszerek nélkül a fény növekedését 24-25 táján lehet, ezért TETTÉK IDE tudatosan a FÉNY SZÜLETÉSÉT. Pont.
Kedves Julianna és többiek! Miért gondoljátok, hogy a kereszténységet ismerő, netán szívükben megélő embereknek bármikor, bármennyi piszkálást, macerálást, verbális rugdosást el kell fogadni? Ez egy téveszme, és a keresztényi irgalomhoz semmi köze. (a liberális nyomuláshoz több köze van - akik "mindent szabad" elvvel élnek, de a felügyeleti jogot szigorúan megtartják maguknak, hogy azért az amit ők akarnak az legyen.)
És már nagyon is unalmas ez. Mindenki úgy ünnepel, vagy nem ünnepel, ahogy a szíve diktálja. És békén kell hagyni a világ 1 milliárd keresztényét is - semmi sem lesz jobb attól, hogy irgalmatlanul rugdossátok őket.
"Tehát a napisten az maga a Sátán"
- fogd vissza magad öreg, mert röhejesen sötét vagy.
És fogadd el, hogy nem te döntöd el, ki, mit és hogyan ünnepel.
Kérdező nem tudom mi bajod van a karácsonnyal, vagyis inkább azokkal akik megtartják. Téged kötelezett valaki, hogy megtartsd? Vagy netán irigy vagy ha látod, hogy egy család örül annak ha együtt lehet karácsony estéjén? Mi például a testvérek távol vagyunk a szülőktől és ilyenkor szoktunk összegyűlni mert máskor nem igazán van lehetőség. Elmegyünk együtt a templomba és örülünk annak, hogy ebben az évben is együtt lehetünk karácsony estéjén, és ez a legnagyobb ajándék amit adhatunk egymásnak.Nem a fa, nem a becsomagolt szirszar hanem az együttlét. Ha téged ez zavar akkor csak sajnálni tudlak.
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!