Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Mennyire tudják elfogadni...

Mennyire tudják elfogadni mások azt, ha Istenhited miatt más véleményen vagy? Mit tudsz tenni?

Figyelt kérdés
pl. munkahelyen vagy hitetlen családban

2015. dec. 14. 17:47
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
100%

Változó. Ateistából van az a fajta, akit nem érdekel a téma, de ha el kell menni templomba, vagy szóba kerül a vallás akkor nem dől össze a lelkivilága. Van a másik fajta, aki vérszemet kap, ha egyáltalán a vallásra gondol. Az utóbbi a kisebbség egyébként.


Például volt egy barátnőm akivel első randin beszlégettünk, hogy a családunkban ki mivel foglalkozik. Én meg mertem említeni hogy a nagyszüleim lelkészek voltak. Erre rögtön egy beszédbe kezdett hogy meg ne próbáljam megtéríteni, ő be nem teszi a lábát soha templomba, meg stb. Én meg néztem, hogy ez még csak az első randi, mégis hova tervez, főleg ilyen viselkedéssel...


Az autóvezetőoktatóm első órán megkérdezte hogy vallásos vagyok-e, közöltem vele hogy igen. Ezután elkezdte felsorakoztatni a valószínűleg évek óta összegyűjtött érveit, és várta hogy na, győzzem meg. Amíg le nem vizsgáztam, addig pedig arról kellett egyfolytában beszlégetnünk, hogy a vallásosok milyen hülyék, hogy Orbán milyen hülye, meg hogy melyik lány a legcsinosabb a járdókelők közül.


Harmadik eset, amikor valakit Sámuelnek kereszteltek, és a keresztelőn a Bibliából felolvasták az alábbi sort: "Szólj Uram, mert hallja a te szolgád" (ezt a bibliai Sámuel mondja). Erre egy illető a keresztelő után azt ecsetelte nekem, hogy ez mégis hallatlan, hiszen a mai világban senki senkinek sem szolgája, hanem akkor vagyunk igazán emberek, ha azt csinálunk amit akarunk.

2015. dec. 14. 18:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:
100%

# 10


Abban teljesen igazad van, hogy normálisan kell viselkedni. De a többi megállapításoddal nem értek egyet.


Már miért nem lehetne a hitetleneket hitetlennek nevezni? Hazudni kéne helyette valamit?


A hitetlenség létező jelenség, sokan büszkén is vállalják. Ha az elhangozhatnak olyan megállapítások, hogy valaki "vallásos", sőt, hogy "túl komolyan veszi a vallását" akkor miért ne hangozhatna el egy olyan megállapítás, hogy valaki "hitetlen"?


Különösen akkor, ha tényleg az. Nem kötelező hitetlennek lenni, ha esetleg sértőnek találná valaki ezt az állapotot :)


Amúgy pedig a vallásosságnak csak akkor van értelme, ha az ember "túl komolyan" veszi. Az ember vagy normálisan csinál valamit, vagy inkább sehogy ne csinálja, a hitélettel ez különösen így van.

2015. dec. 15. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:
100%
Különbözőek az emberek. Van aki elfogadja a hitnézeted, de van olyan is akinek a szemét szúrja, és mindenben kötekedik. Az ilyen emberekre nem kell erőltetni a véleményünket. Egyszerűen tisztelettudóan kell velük viselkedni.
2015. dec. 15. 14:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 anonim ***** válasza:
A munkahelyeden,hogy derült ki,hogy milyen vallású vagy?
2015. dec. 15. 21:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 A kérdező kommentje:

Sajnos évekig nem tudtam felvállalni, mert amúgy ismertem az ottani véleményeket a vallásról. Egy-két ember tudta rólam, akik szintén jártak templomba. Ha rákérdeztek volna, akkor megmondom, de magamtól nem hirdettem. Amúgy a többi kérdésben is lelkiismeretem szerint adtam választ. Pl. többször volt beszédtéma az abortusz.

Úgy derült ki hogy rákérdeztek, milyen medál van a nyakamban - skapulárét hordok - érdekes hogy akkor már több éve hordtam, nem tűnt fel senkinek.

Akkor döntöttem úgy, hogy a továbbiakban nem érdekelnek a megjegyzések, azóta tudják. Időnként nehéz...

2015. dec. 15. 22:30
 16/17 anonim ***** válasza:
100%

Én katolikus iskolába járok, ahol, annak ellenére, hogy egyházi iskola, sok olyan ember van, aki nem igazán van oda a kereszténységért, vannak, akik az osztálymiséket is ellógják - pedig abból nem sok van. Néha furcsán állnak hozzá, hogy én próbálok keresztény lenni, de nem piszkálnak vele.

A családom nem igazán vallásos. Anya hisz valamennyire, apa és a nővérem pedig ateisták. Ők sem mindig tudnak megérteni. Például, amikor úgy döntöttem, hogy szeretném megtartani a nagyböjtöt, anya furcsállta a dolgot, nem igatán értette, miért jó, hogy bizonyos napokon nem eszem húst. Egyébként az év többi péntekén is van hústilalom, de ezek más lemondással vagy jócselekedettel helyettesíthetőek. Erről viszont nem beszéltem senkivel otthon, inkább magamban szeretném megoldani, pl. imával.


Azzal kapcsolatban, amit a bulikról mondtatok:

szerintem önmagában nem baj az, ha az ember néha elmegy bulizni, és egy keveset iszik is. Ha nem azért megy el, hogy lerészegedjen, hanem csak szórakozni akar, akkor semmi gond nincs. Ha olvassátok a Bibliát, abból is látszik, hogy maga Jézus is valószínűleg fogyasztott bort néha. Például, többször is járt vendégségben másoknál, ahol valószínűleg megkínálták. A legelső csodáját a kánai menyegzőn tette, a vizet borrá változtatta. Azon a menyegzőn mindenki ivott, valószínűleg ő sem maradt ki, mert az elég feltűnő lett volna. (Például, a farizeusok megjegyzik, hogy János tanítványai böjtölnek, Jézus tanítványai pedig esznek és isznak.) Az utolsó vacsorán is megjelenik a boros kehely. Mondjuk az nekem nem elég egyértelmű, hogy Jézus is ivott-e belőle, de már volt 2 vagy 3 közös pászkája a tanítványokkal, tehát a borozás lehetett megszokott dolog.

Szóval ezzel arra akartam rávilágítani, hogy inni önmagában nem rossz dolog, hanem az a rossz, amikor valaki nem tud mértéket tartani.

Én is voltam már buliban, ittam is ott, jól éreztem magam, de nem rúgtam be, nem tettem ott semmi olyat, ami a hitemmel ellentétes lenne.

2015. dec. 15. 23:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:
100%
Még azt szerettem volna mondani, csak valahogy elfelejtettem, hogy nem azt kell nézni, hogy mások elfogadnak-e. Ha valaki hisz, akkor higgyen, ne váljon a családja, osztálytársai, munkatársai miatt ateistává, ne tagadja meg Istent, ne hazudja azt, hogy nem hisz. Jézus mondta, hogy a keresztényeket nem mindenhol fogják szeretni, sőt, üldözni fogják őket. Ha megnézed, a történelemben rengeteg vértanú volt, aki, még az életüknél is fontosabbnak tartották Istent, nem csak a piszkálódásoknál. Sőt, még ma is hány ember hal meg a hitéért!
2015. dec. 16. 13:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!