Kereszténység, a megbocsájtás vallása?

Isten megbocsát

A Jézusba vetett hit reményt ad

Megbocsátás.

Igen, ezt mondják ők. Igaz, tartsd be a Tízparancsolatot, de ha mégis ölsz, az sem baj, Isten úgyis megbocsát. Sőt, ölj a szent cél érdekében, mert az nem számít gyilkosságnak! Én inkább a hazugság vallásának nevezném.

Szerintem a bevezetőben írhatnál a kereszténységről, mint vallásról, mióta van, ki alapította, mit hiszünk.

A tárgyalásban pedig JÉzusról, mint a mi bűneink Megváltójáról, Isten irántunk való végtelen megbocsátó szeretetéről. Teletűzdelve rengeteg bibliai példával, hogy az emberek hányszor fordítottak hátat az Istennek,(Ószövetségben sok példa van)de az Isten mindig megbocsátott, s megmentette az ő népét. Aztán arról, hogy Jézusban teljesedett ki az Atya megbocsátó szeretete, Jézus mire tanított, s a befejezésben pedig napjainkból vett példa, hogy hogyan tudjuk meghálálni az Isten szeretetét, illetve, hogy nekünk is egymás iránt türelemmel, felebaráti szeretettel és megbocsátással kell lennünk.

Remélem segítettem, bár ez csak egy vázlat, s neked kell kitöltened.

A kérdés ennél bonyolultabb. Először is tisztázni kell a fogalmat, mit értesz megbocsájtás alatt. Aztán tisztázni kell a megboicsájtás feltételeit, mert a keresztyén hit alapja a megbocsájtás, de nem feltételek nélkül. Isten feltétele a megbocsájtáshoz, ismerd fel és ismerd el, bűnös vagy, és fogadd el, tedd magadévá Jézus Krisztus váltsághalálát és feltámadását. Ha ezt megtetted, akkor neked is meg kell bocsájtani másoknak, de sokszor fogsz találkozni azzal, hogy bár az eszed (minden ellentétes hireszteléssel szemben a hívőknek is van) tudja, meg kell bocsájtanod, de a szíved képtelen rá. Ekkor Istent kell kérned imádságban, vegye ki a haragot a szívedből és adjon szeretetet helyette. És ekkor már meg fogsz tudni bocsájtani.

A Jézusba vetett hit reményt ad. (rég volt az, mikor még 80% felett voltam)

GORETTI SZENT MÁRIA

Július 6.

*Corinaldo (Ancona), 1890. október 16. +Nettuno, 1902. július 6.

Goretti Mária szüleinek volt néhány hold földjük Corinaldóban, de ebből a család nem tudott megélni. Elköltöztek hát, és Nettunótól 11 kilométerre, Ferriere di Concában egy özvegy emberrel, Serenellivel és ennek fiával közösen béreltek egy kisebb birtokot. A vidék azonban mocsaras volt, és alig telt el egy év, Mária édesapját elvitte a malária. A hatgyermekes özvegy nem tehetett egyebet, ott maradt, és továbbra is fenntartotta a bérletet. Mária volt a testvérek közül a legidősebb, ő segített neki a legtöbbet. Ellátta a háztartást, és vigyázott a kicsikre, amikor édesanyja a nagyobbakkal kinn dolgozott a mezőn. A részeges Serenellinek és a fiának is ő volt kénytelen főzni.

Ez a fiú, akit Alessandrónak hívtak, először szép szóval próbálta megnyerni magának Máriát. Amikor ez nem sikerült, kétszer is megkísérelte, hogy erőszakhoz folyamodjon, de Mária ereje végső megfeszítésével kiszabadította magát a keze közül. A következő hét szorongásban és félelemben telt Mária számára. Kérte édesanyját, ne hagyja soha magára, de az nem vette komolyan a dolgot, és megszidta érte. Mária nem tudta, hogyan magyarázza el a helyzetet az édesanyjának, mert Alessandro megesküdött, hogy ha csak egyetlen szóval is elárulja, megöli. Serenelli és Mária édesanyja közt amúgy is feszült volt a viszony, s Mária nem akarta édesanyja helyzetét tovább nehezíteni. Hallgatott hát, de annál többet imádkozott -- mennyei Édesanyja segítségét kérve. Már nem volt gyermek, tudta, miről van szó.

Így érkezett el 1902. július ötödike. Szombat volt. Az idő dél felé járt, és Mária egyedül volt otthon. Alessandro megtámadta. Amikor nem akart vele bemenni a hálószobába, a fiú megragadta, szájára tapasztotta a kezét, és bevonszolta a maga hálófülkéjébe. Mária kapálódzott, és egyre ismételte: ,,Nem, nem, az bűn, Alessandro, elkárhozol érte!'' Amikor Alessandro látta, hogy nem bír vele, fölkapott egy éles, hegyes kést és szúrni kezdte. Tizennégy mély sebet ejtett Márián. Végül felfigyeltek a szomszédok, és odasiettek.

Ez csak a kiteljesedése, a koronája volt Mária fiatal életének. Hogy azt tudta gyilkosa keze közt mondani: inkább meghal, semmint súlyos bűnt kövessen el, nem volt előzmény nélkül. Nem sokkal előbb így beszélt: ,,Mama, inkább öljenek meg, mint úgy beszéljek'' (tudniillik ahogy előzőleg a kútnál az egyik szomszéd lányt hallotta beszélni). Épp öt héttel korábban volt Mária elsőáldozó. S aznap reggel, amikor Alessandro megtámadta, még örömmel újságolta barátnőjének, Teréznek: ,,Holnap megyünk Campomortóba -- alig várom a szentáldozást!'' Az édesanyja pedig azt mondhatta róla: ,,Mária mindig, mindig, mindig engedelmeskedett nekem!''

Alessandro Serenelli később maga is tanúsította, hogy esős napokon vagy amikor kevesebb volt a munka, s akadt egy-egy szabad órája, mindig a rózsafüzért látta Mária kezében. Barátnője, Teréz pedig így nyilatkozott: ,,Lehetett látni, hogy olyan lány volt, aki különösképpen vonzódott a Megváltóhoz''.

A szentáldozás és az utolsó hetekben átélt sok szorongás kiteljesítették kegyelmi életét, és megérlelték a vértanúságra. Hogy miként gondolkodott, és a szíve mélyén mi rejlett, azt megmutatta életének utolsó huszonnégy órája:

Amilyen gyorsan csak lehetett, beszállították a nettunói kórházba, és kétórás műtéttel próbálták megmenteni. Mária mindvégig öntudatánál volt, s egyre csak Jézust és Máriát szólongatta. Amikor kérdezték, megbocsát-e gyilkosának, ezt válaszolta: ,,Megbocsátok, és az égben imádkozni fogok a megtéréséért. Jézus kedvéért, aki a kereszten megbocsátott a bűnbánó latornak, azt akarom, hogy ő is ott legyen a közelemben a paradicsomban.'' Seblázában újra meg újra átélte az Alessandróval vívott küzdelmet. Lelkülete egészen feltárult, a szavai tudatalattija mélységeiből törtek fel. Egyre csak azt kiabálta: ,,Ne tedd Alessandro, mert bűn és elkárhozol miatta!''

Másnap, 1902. július 6-án, vasárnap Mária meghalt. A szocialista városi tanács csináltatott neki koporsót.

Alessandro Serenellit 30 évi kényszermunkára ítélték. Az első éveket megkeményedett szívvel töltötte el, a bánatnak semmi jelét nem adta. Aztán egy éjszaka megjelent neki álmában Mária. Virágot szedett és odanyújtotta neki. Ettől teljesen megváltozott -- fogolytársai példát vehettek róla. 26 év börtön után 1928 karácsonyán hazaengedték. Első útja Mária édesanyjához vezetett, mert bocsánatot akart kérni. Ennek jegyében karácsony este bekopogott Corinaldóban a plébániára, ahol Mária édesanyja házvezetőnő volt. Ezt a választ kapta: ,,Ha isten megbocsátott neked, én hogyne bocsátanék meg?'' És a karácsonyi misén együtt vették magukhoz az Úr szent Testét, aki mindenkinek mindent megbocsát.

Huszonkét évvel később, 1950. június 24-én XII. Pius pápa szentté avatta Máriát. Először fordult elő az Egyház történetében, hogy az ünnepre félmilliónál is több ember gyűlt össze meg a Szent Péter téren. S az is először fordult elő, hogy egy édesanya megérte és jelen lehetett gyermeke szentté avatásán.

Egy példa, de van több is.

Kedves, 43 éves, hívő ember! Nem megbocsájtás, hanem MEGBOCSÁTÁS.

A fölső, aki ugyanígy ír alá, az is te vagy?

Magyarból csak azért kaptam kettest, mert nem akartak megbuktatni. Csapni való a helyesírásom, ebbe akkor köthetsz bele amikor csak akarsz.

A Jézusba vetett hit reményt ad.