A Judaizmusban miért nem lesz a világ vége felé majdnem mindenkiből zsidó?
Hasonlatosan ahhoz ahogy a keresztény és iszlám tanítások szerint megsokasodik az ő számuk.
Nincs olyan a Judaizmusban, hogy eljön a Messiásuk és hirdeti tanai vagy pusztán ettől az emberek elfogadják a Judaizmus tanai és ők is zsidókká válnak?
Ha nincs miért nincs?
Szia
Úgy van, ahogyan a 2-es írja, ők még várják a Messiást, de amikor i.sz. 70-ben megsemmisült a jeruzsálemi templom, és az összes zsidó feljegyzés, amelyben benne volt a családfa is, többé már nem lehet bibliailag igazolni azt a Messiást, amelyiket ők várják.
Viszont Krisztuson minden rá vonatkozó prófécia beteljesedett, amelyek olykor több száz, sőt ezer évvel korábban meg lett írva.
"Az ÚR lesz a király az egész földön. Azon a napon az ÚR lesz az egyetlen Isten, és neve az egyetlen név." ( Zecharja ( Zakariás ) 14:9 )
Vagyis akkorra mindenki megtudja. És aki ezt tudja, tehát azt, hogy az ÚR
"Létezik, de létezése nincs határidôhöz kötve.
...Felfoghatatlan és egysége is határtalan.
Nincs fizikai formája, nem is test Ô, nincs mihez hasonlítani Szentségét. Ôsibb minden teremtménynél, elsô, de elsôségének nincs kezdete." ( Maimonides nyomán )
Aki ezt így tudja, hiszi, annak része lesz az eljövendõ világban. ( De attól még nem lesz zsidó, mert zsidó az, akit zsidó any szült, vagy aki betért. )
Zecharja azt prófétálja, hogy a Messiás eljövetelére azok is megértik, akik ma még úgy tévelyegnek, mint pl KZitus. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!